Megtalált boldogság
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Osztálytalálkozó.
A faceboookon reggel óta jönnek az üzenetek, hogy nemsokára 25 éves általános iskolai osztálytalálkozó lesz és kérlek jelezd vissza a részvételi szándékodat, mert annyi kaját és italt kell rendelni.
Nem akarok menni, pedig a pszichológusom szerint így 2 hónappal a férjem halála után emberek közé kéne mennem, de őszinte leszek semmi kedvem nincs hozzá.
Aludni akarok, ha tudnék és csak egy kávéra vágyom. Semmi másra és arra, hogy egy nap csend legyen a fejembe és a lelkembe. Miután meghalt a férjem csak az üresség, kattogás és a gyerekeim ricsaja tart életben persze meg a kávé. Töménytelen kávé. Amióta minden nap kávézom 10 kilót fogytam igaz nem is eszem szinte semmit. Enni? Ugyan kb kakilni is alig van időm, minden nap ugyanaz a mókus kerék. Reggel felkelés, reggeliztetés. Egyik gyerek óvi, másik gyerek bölcsi, nekem home office. Mire végzek mindennel délután mehetek a gyerekekért és esti mese, fürdés, majd olyan este 7 kor amikor szerencsére csend van egyedül maradok az agyammal és a gondolataimmal és kb hajnali egyik megpróbálok aludni ami tudom felér egy lehetetlen küldetéssel én mégis próbálkozom, majd hajnali 1 után fel kelek az ágyból kimegyek és ülök és nézek bambán magam elé.
Teszek fel kérdéseket, amikre sehogy sem jönnek a válaszok.
Mindig csak az üresség és a magány marad. Nem akarok sehová se menni, nem akarok emberekkel beszélgetni arról, hogy érzem magam. Nem akarok jópofizni és megjátszani, hogy minden rendben van, mert tudom, hogy nincs és hazudni meg nem akarok. Több ember is rám írt az elmúlt 2 hónapban, hívtak, de egyiket sem szerettem volna a panaszkodásaimmal untatni így fel sem vettem, hagytam, hogy repülőgép üzem módba legyen a telefonom napokig, addig míg szegény édesanyám már a vezetékesen sírva könyörgött, hogy néha hívjam fel. Néha felhívom, de ugyanazokat a köröket futjuk. Eszel rendesen? Igen anya! Jól vagy? Igen anya! Gyerekek jól vannak? Igen anya! Nem jössz haza velük lakni? Nem anya! Na itt érzem ennél a pontnál, hogy izzad a tenyerem és nem szeretnék tovább beszélgetni vele. Hetek óta rágja a fülemet, hogy költözzek haza vissza Gödöllőre a szülővárosomba, ahol a fél életem le éltem, de nem akarok haza menni. Nem akarok majd negyven éves fejjel ismét a szüleimnél lakni. Azért ott még nem tartunk. Lehet, hogy özvegy lettem, 2 gyerekkel, de teljesen nem ment el még a józan eszem. És most itt van ez az Osztálytalálkozó is. A Hajós találkozó. Az az iskola, ahová 8 évig jártam mégsem tudja szinte senki, hogy én is oda jártam. Én voltam a Zöldike ugyanis, de egy csomó más gyúny nevet is viseltem, ami az alakommal és a nevemmel összefort: „Husihús, rántott hús, dagadt hús, guruló hús.” Ez van mondjuk ki nyíltan sosem voltan a népszerű csaj. Én az a láthatatlan eminens, jó tanuló, stréber lány voltam. Kullogtam hátul a sorba míg a nagymenő csajok és fiúk közben élték az életüket: buliztak, piáltak én meg tanultam. Sosem tudtam beilleszkedni, sehová. Azt hittem, hogy majd a suli elvégzése után jobb lesz, de a gimibe és a főiskolán sem lett jobb. Sőt. Inkább rosszabb lett. Szenvedtem, piszkosul. Utáltam azt az iskolát. Főleg 6 dikos koromba lett elegem az egészből. Minden nap könyörögtem a szüleimnek vegyenek ki, nem akarok ide járni. Sosem tették meg. Az volt az első lecke, amit az élettől tanultam. Sose futamodj meg és sose add fel. Egy életre szóló lecke volt én is így nevelem a gyerekeimet. Mégis a mai napig összeszorul a gyomrom, ha csak a Hajósra gondolok, pedig már nem vagyok gyerek és már nem is vagyok Zöldike. A Zöldikét amúgy azért kaptam meg gúnynévként, mert volt egy időszak, amikor egy zöld ruhás mackós ruhába jártam minden nap iskolába. Én szerettem, mert kényelmes volt, takart és apukámtól kaptam az Egyesült Államokból hozta nekem. Akkor nyúltam meg hirtelen és a hajam is olyan fiúsan bubis volt akkor lettem szemüveges és lett egy tettem szert egy újabb gúnynévre én lettem az Okoska törp vagy a pápaszemes kígyó. Hiába ez van. Mondtam sosem voltam népszerű csaj. Se szép, se népszerű. Egy dolog volt, amit a suliba szerettem. Egy tanár kivételével az összes tanárom. Ők még tudtak tanítani és aki fogékony volt rá, mint én is annak át is tudták a tudást adni. A könyvek és a szorgalmi feladatok lettem a legjobb barátaim. Már akkor rájöttem, hogy az én agyam kicsit máshogy fog mint más gyerek agya, akkor még nem tudtam mi ez, de úgy tanultam, hogy közben nem tanultam. Az agyam, mint valami szivacs szívta be a tudást a fejembe és elraktározott mindent. A mai napig így van ez. Szegény férjem amíg élt teljesen ki volt mindig akadva, hogy megvettem a méreg drága női magazinokat csak átfutottam nem olvastam el semmi és kidobtam őket. Nem hitte el, hogy amíg átfutottam a női magazint az agyam lefotózta az összes oldalt az összes betűt az összes mindent, egyszer letesztelte és 10 percig tudtam neki felsorolni hogy melyik oldalon milyen cikk volt, ki milyen ruhát viselt, mit írt a horoszkóp illetve, hogy milyen könyvet érdemes elolvasni. Tudom furán hangzik, de az én agyam ilyen. Most már azt is tudom, hogy ezt hívják fotografikus memóriának. Én megtanultam ezzel együtt élni és sokszor tudtam kamatoztatni, de sajnos ennek a képességnek is van egy hátránya, hogy mindenre emlékszem. Amióta vannak emlék képeim azóta napra pontosan meg tudom mondani mikor mi történt, hogyan néztem ki, mit éreztem, milyen ruha volt rajtam, hogy nézett ki az épület, ahol voltunk, milyen volt az idő…stb. Szerencsére azóta ez kopott, de az általános iskolára emlékszem. Sajnos nagyon is jól emlékszem. És nem akarok emlékezni. Felejteni akarok. Nem akarok osztálytalálkozóra menni. Nem és kész! Eldöntöttem, nem megyek. Ma meg is írom Ricsinek a szervezőnek, hogy ez most nekem így nem fog összejönni. Aztán történt valami ami miatt mégis meg gondoltam magam és innen indul el az én történetem.
Az a bizonyos telefonhívás.
Idegesen futok a gyerek után, hogy ne menjen már bele a Rákos patakba a szokásos hétvégi program a Rákos patak menti parkos köröm, ha jó az idő itt vagyunk és 2 órát sétálunk illetve gyerek függő is, mert ha a nagy elfárad és hiába alszik a pici már nem biztos, hogy 2 órát tudok menni. Minden estre most jó az idő, de a nagy megint hülye én meg megint ideges kezdek lenni. Aztán láttom, hogy ismeretlen számról hívnak. Sosem veszek fel ismeretlen számos hívást. Sosem. A számom elméletileg titkos és aki mégis ismeretlen számról hívna az vagy valamit rám akar tukmálni vagy még mindig a gáz és vízvezeték szerelőt keresik, aki annak idején a számot leadta a Telenornál, amit én 10 évvel ezelőtt megvettem. Azóta tudom, hogy ez a szám egy gáz és vízvezeték szerelő száma volt és se a gázhoz, se a vízvezetékhez nem értek, de mégis azt hiszik, holott azért a hangomból már lehet sejteni, hogy nem férfi vagyok, de mégis azt hiszik ismerem őt. Nem ismerem, de ha ismerném hát lenne hozzá egy két szavam hozzá. Nem is értem miért veszem fel a telefont, amolyan ösztönös mozdulat.
„Igen tessék? szólok bele és hallom, hogy a vonal túlsó végén van valaki, de mintha nem tudná, hogy akkor most mi is van. Elég határozott egyéniségem van a telefonba is elég határozottan szoktam beszélni, tények és adatok-semmi érzelgősség. Második lecke, amit az élettől megtanultam. Tények és adatok.
Halló? Van ott valaki?” -kérdezem és érzem, hogy mindjárt bontom a vonalat, mert valaki a bolondját üzi velem.
„Elnézést-szól bele végre egy férfi hang a vonal mögül-biztos félre tárcsáztam én Husti Boglárkát keresem.
„Én vagyok Husti Boglárka-válaszolok.
Szia Bogi! Meg sem ismertem a hangod. Mondom semmi érzelgőség.
Ki beszél? Nézzek, hogy akkor most nekem tudnom kéne, hogy ki van a vonal végén, vagy most akkor mi van?
Sebi vagyok- szól bele. Sebi, Sebi-aztán hirtelen beugrik, hogy milyen Sebi. És teljesen lefagytam. Kövé meredtem.
Honnan tudod a számom? ezzel indítok- ne haragudj Zsuzsi adta meg-folytatja ő. Zsuzsi? Az osztálytalálkozó miatt hívsz? Többek között, amiatt is, meg hogy megkérdezzem, hogy vagy mi van veled? Zsuzsi elmesélte, hogy mi történt. Fogad őszinte részvétemet. Én nem megyek az osztálytalálkozóra. Éreztem, hogy rövidre akarom fogni ezt a beszélgetést. Nem megyek és kész ezt már eldöntöttem magamba. Zsuzsival meg mi már megbeszéltük, hogy feljön hozzám és majd ott beszélgetünk nekem ezért nincs szükségem menni sehová. Pedig örülnénk neked-én legalább is. Jó lenne beszélgetni. Nem akarok beszélgetni. Rövidre akarom zárni, tedd le lécci Bogi mondom magamba, nem akarok beszélgetni és nem akarok menni sehová. Bogi örülnék neki, ha eljönnél-szólt meg végül. Jó lenne találkozni. A többiek is biztos örülnének, ha jönnél-folytatja majd érzem, hogy ezt a beszélgetést én most itt lezártnak szeretném tekinteni.
Nézd Sebi-kezdem és érzem, hogy most nagyon határozott vagyok-nagyon kedves tőled, hogy felhívtál, tényleg, de én írtam már Ricsinek, hogy nem megyek és nincs ehhez se kedvem se időm, de azért köszönöm és már tenném is le mire hirtelen megszólal és csak velem lenne kedved találkozni? Beszélgethetnénk. Na ezért nemszeretek telefont felvenni. Én most erre mit mondjak?-teszem fel magamba a kérdést, de hirtelen rájövök, hogy ezt ő is hallotta, majd bocsánatot akarok kérni, de nem is tudom miért kellene nekem bocsánatot kérnem, teljesen össze vagyok zavarodva, nem érzem a lábam alatt a talajt, olyan mintha kiszállt volna a vér a fejemből és hirtelen, amit eddig tudtam és gondoltam az összes gondolatom összekuszálódik és szerte foszlik. Oké-válaszolok-magamat is meglepve beszélgessünk (abba még senki sem halt bele). Hol és mikor? megint tárgyilagos vagyok (tények és adatok Bogi, semmi érzelgősség). Holnap jó neked? Holnap Péntek van. Jónak tűnik a gyerekre úgyis anyukám vigyázz már 2 hete nyaggat, hogy szeretné őket látni és vigyázni rá pont most egyeztem bele, hogy Péntektől nála lesznek. Oké-mondom Péntek. Hol? Gödöllő jó neked? Persze és érzem, hogy egy kicsit mosolyra húzódik a szám-az elmúlt 2 hónapban ez az első esett, hogy mosolygok. Nem is tudja hogy amúgy is hazajövök Gödöllőre így nekem ez végül is ideális. Gödöllőn belül hol? A Tűztorony jó neked? Most még egy mosoly. Annak idején a Tűztorony kávéház volt a törzshelyünk. Ide ültünk be a barátnőimmel bulizni, inni, kávézni, szeretem nagyon. Hangulatos, kellemes jó, jó a felszolgálás, kedvesek a pincérek. Szóval megfelel. Oké-mondom. Hánykor? 6 jó neked? Jó. Válaszolom. Sebi nekem most viszont le kell tennem-mennem kell (érzem megint, hogy ideges vagyok, nem is tudom miért) és érzem, hogy végre le tehetem a telefont. Rendben-megértem-válaszolta-akkor holnap. Ott leszek. Szia Bogi és leteszi. Én meg nézzek mint Jani a mezőn, hogy akkor ez most mi? Miről beszélgessek vele? Nem is ismerem azon kívül, hogy 8 évig az osztálytársam volt semmit sem tudok róla. Ja de, hogy szingli és van egy kislánya, egyszer kétszer írtunk egymásnak de semmi extra. Még a Covid előtt volt bent anyunál és mindig mondta, hogy üdvözöl. Ennyi. És akkor most ez? Nem értettem. Sosem értem az ilyet, mit akar (hat) tőlem bárki a suliból beszélgetés címén. Sztorizgatni a régi időkről vagy hogy mennyire elment mellettünk az élet? Mindenestre mosolygok mert az élet mindig jó mókamestre én holnap találkozni és beszélgetni fogok Sebi. Érdekes egy este lesz….
A találkozás.
Sosem szoktam késni, sőt annyira a pontosság mintaképe vagyok, hogy utálom, ha valaki késik. Harmadik lecke-mindig legyél pontos. Egy órát is lehetne hozzám állítani. Szóval már 6 óra helyett 17.30 kor ott vagyok a kávézóban, a hely semmit sem változott, a dekoráció kicsit más lett, de összességében ugyanolyan, mint volt. Kicsi, kedves, barátságos, mondhatni családias. Leülök, rendelek egy Colát magamnak, átnézzem a híreket a telefonba majd mikor a pincér kihozza az italomat érzem, hogy figyel egy szempár. Rögtön tudom, hogy ő az. Ő meg sem ismer, láthatólag keresi a régi Bogit, persze tudja hogy nézek ki, hiszen a profilképem nyilvános és ismerősők is vagyunk a facen, de láthatólag meglepi, hogy így nézek ki. Egy fekete kivágott kezeslábast vettem fel, a nyakamon a nyakláncommal, amit sosem veszek le, illetve ugyanez az ékszer a karomon, semmiextra. Sosem sminkelem ki magam, vagy nagyon ritkán. A ruha persze sokat enged sejtetni abból, hogy fogytam nem is kicsit. Illetve azért már vannak melleim, régen is voltak, csak na nem tettem ki őket, persze most sem ez amolyan szolid özvegy vagyok ruha, de azért megmaradva a nőies vagyok vonalnál. Ő egy farmert visel és egy elég szép inget jól áll neki, látszik, hogy sportol valamit. Szép borotvált arc, kedves mosoly, szép szemek. Első benyomásra kellemes látszatát kelti.
Szia Bogi!- látszik, hogy örül nekem. Megpuszil és leül velem szembe.
Szia Sebi. A puszit viszonzom, viszont a szembe ülést annyira nem. Nem tudja, hiszen nem ismer, hogy én a szemeket figyelem és érzem, hogy az ő szeme figyel és ettől érzem, hogy zavarban vagyok és magam sem tudom miért is. Bogi nyugi, csak nyugi-hallom a belső hangot a fejembe.
Ugye nem vársz rég óta? kérdezi majd rám néz megint azokkal a szemekkel.
Nem. vágom rá. Határozottan, Megy ez, nyugi, csak határozottan, semmi extra.
Örülök, hogy eljöttél-folytatta.
Erre megengedek magamnak egy halvány mosolyt és látja hogy én már rendeltem így megkérdezi mit iszok. Mondom Colát. Ő is azt kér.
Na és akkor most? Megvolt a tiszteletkör, és érzem, hogy jön a csendes feszengés, a kínos hogy akkor most mit is mondjak erre teljesen meglepve hirtelen azt veszem észre, hogy már 2 órája ülök vele a kávézóban és beszélgetünk mindenről. A munkájáról, a kislányáról, a szüleiről, az életéről, semmi kínos csend, semmi feszengés. Ott ülök vele szembe és azt érzem, hogy jó vele beszélgetni, többszőr meg mosolyogtat és ez jól esik. És olyan, mintha már ismerném. Viccelődik, kedves és nem feszegeti a férjem halálát sőt, nem is hozza szóba. A gyerekeimről kérdez, a munkámról, a lakásról, arról, hogy mit csinálok mostanság. Magam is meglepődők, hogy 2 órája ülök vele szemben és elmúlt az idegesség.
Csak azt láttom, hogy ül velem szembe és egyre jobban azt kezdem nézni, hogy milyen jóképű, mennyire kedves, hogy végig magabiztos, csillognak a szemei miközben beszél. A szem nekem igen is fontos az a lélek tükre-negyedik lecke. Mindig a szemet figyeld a száj hazudik, a szem sosem. Ezt is megtanultam, jó lecke volt. De se a szem, se a szája nem hazudik, őszintén mesél. Mindenről. Elmondja, hogy meghalt a kisfia. Elmondja, hogy az élettársa, aki a kislányát köszönheti belerokkant lelkileg abba, hogy meghalt a kisfiúk ezért nem tudja a kislány gondját viselni. Most ő van és a kislánya és, hogy szingli egy ideje. Amit nem is értek, hogy miért? Jóképű, ez nem vitás, kedves, szinte már azt kell, hogy mondjam érzéki és igen kimondom szexi. Olyan inget vett fel, hogy csak a hülye nem veszi észre, hogy jó a teste az ing alatt. És azt érzem, hogy nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak. Egy perc boldogság, de az agyam szól (köszi agy), hogy Bogi hello özvegy vagy, nem engedheted ezt magadnak meg. Köszönd meg szépen a kellemes estét és menj haza. Így is tennék érzem, hogy állok fel és kifizetem a Colámat és megköszönöm az estét erre ő-szeretnék még veled találkozni, lehetséges? Meglep. Magam sem tudom most erre mit mondjak. Én is szeretnék veled találkozni kezdem végül, de nem is tudom mikor, hol. Majd megbeszéljük messengeren. Jó így neked? kérdezi és oké val válaszolok. A colát pedig kifizetem én hívtalak meg mondja. Köszönöm, válaszolok. Mennék ki az ajtón érzem jön ő is kifelé érzem a tekintetét és érzem az illatát a hátam mögött ál. Örülök, hogy eljöttél Bogi mondja. Én is örülök. Mondom. Nem tudok megmozdulni érzem, hogy a szívem hevesen ver, nem mozdulnak a lábaim, érzem hogy még mindig engem néz mondogatom magamba Bogi ne gyengül el, ne gyengül el, de a francba is ő egy jóképű férfi én meg mégis csak nő vagyok, érzem, hogy ha el gyengülök megcsókolna. Tudom, hogy így tenne. Látom rajta, hogy meg akar csókolni, de ő is vacilál, még mindig érzem a tekintetét és rá nézek most én is úgy őszintén, tisztán és hallom, hogy kiejtem ezt a számon: mit akarsz tőlem Sebi? Nem szeretem ugyanis a felesleges köröket jobb ezt így az elején tisztázni, nem bírom a hazugságokat ötödik lecke sose hazudj, sose, mert 1 becsapod saját magadat, 2 becsapod a másikat és a 3 legfontosabb dolog a hazugsággal kapcsolatosan, ha valami hazugsággal kezdődik annak csak sebei lesznek a végén. Olyan sebek, amik sosem gyógyulnak be, olyan sebek, amik egy éltre lelki nyomorultá teszik az ember, olyan sebek, amiktől sosem szabadulsz csak akkor, ha meghalsz. Ezt is megtanultam még a Hajósban. És mivel én sose hazudok ugyanezt várom el mindenkitől.
Sebi most rám néz, ugyanolyan mélyen ahogy én látom a tekintetét látom az arcát és tudom, tudom, hogy meg fog történni csak azt nem tudom most vagy később, de tudom.
Némán állunk egymás mellett és magához húz. Megsimogatja a kezeivel az arcomat, majd még szorosabban átölel és megcsókol.
Majd a csók után ennyit mond nekem: téged!
A csók és a találkozó után.
Az a csók. URAM ISTEN! Csupa nagybetűvel. Magával rántotta a szívem és a lelkem egy darabját. Néma volt amikor a szánk összeért és perzselő szenvedélyt éreztem olyan, aminek a létezését magam előtt is csak félve mertem beismerni, hogy tetszik nekem és, hogy vágyom a csókjára és az ölelésére a lelkére és bevallom a testére is. Olyan teste van, hogy URAM ISTEN! Megint csupa nagybetűvel. Érzem, hogy kezdek szédülni, érzem, hogy elfogy a lábam alatt a talaj és érzem, hogy ismét olyat érzek, amit nem szabadna éreznem. Ne érezz Bogi-suttog egy hang a fülembe, de alig akarom meghallani, kussolj mondom is neki szintén magamba. Mit akar tőlem? Én tőlem? Most komolyan? Azt mondta, hogy engem. Most ez mi? Mihez kezdjek én ezzel, de őszintén. Oké már nem vagyok házas, de amikor a férjem meghalt a lelkem egy darabja is vele halt. Ő szingli, tehát nem játszik más nő érzéseivel, de vajon játszik-e az én érzéseimmel? Egyszer még 23 éves koromba megengedtem magamnak azt, hogy játszon egy férfi az érzéseimmel. Azóta sem engedem soha többet azt a fájdalmat. Hatodik lecke. A múlt sebein nem érdemes rágódni, begyógyulni sosem fognak. De ez a seb ami egész eddigi életemet végig kísérte. Ez egy olyan seb, ami nem ereszt. Soha nem fog elmúlni és soha nem fog elereszteni.
Attól a férfitól olyan leckét kaptam, hogy egész életembe szabály követő lettem. Szabályok. Kövesd mindig a szabályokat Bogi (leckéket) és akkor sosem lesz semmi baj és most, hogy itt van Sebi érzem, hogy elgyengülők. Érzem, hogy elhagy az erőm és süllyedek egyre mélyebbre és mélyebre és teszem fel már a csomó kérdést otthon az ágyban este mert megint nem tudok aludni (majd a sírban alszol Bogi hallom a hangom) és nem jönnek válaszok. Mit akar tőlem? De most komolyan? Tetszek neki? Sosem mondta, nem is adta ennek jelét sosem. Most akkor ez mi? Hogy így hirtelen felbukkan és itt van és átkarol és megcsókol és olyan érzéseket hoz magával a felszínre, amiknek a létezéséről sosem tudtam.
Aztán láttom, hogy a telefonon messenger funkciója jelez és tudom, hogy ő ír.
Ne nyisd meg Bogi hallom a fejembe lévő hangot, de a testem már automatikusan megnyitja.
Nagyon jól éreztem veled magam-kezdi ő.
Mit csinálsz holnap? így folytatja.
Holnap? Nem tudom-válaszolok rá. Miért?
Van egy jó kis teázó a belvárosban most nyitották meg nemrég, beülhetnénk oda, beszélgetni.
Hánykor és hol?
Átküldi a hely nevét és címét valóban jó kis helynek tűnik. Megírja, hogy neki 6 kor lenne megint jó, végül is holnap Szombat van, anyu tudom, hogy örülne még egy nagymamás napnak szóval ismét igent mondok a találkozóra bár most már tisztázni kéne, hogy akkor ez mi is most köztünk? Mondom nyílt lapokkal szeretek játszani, nem szeretem a felesleges köröket és nem vagyok egyéjszakás nő sem. Sosem hittem az egyéjszakás kalandokban az elveimből pedig nem engedek. Legyen tartásom és kész. Hiába szexi és jó pasi, azért ennél több kell egy dugáshoz.
Holnap ezt közlöm is vele így nyíltan és őszintén.
Aztán megpróbálok aludni, de érzem, hogy az agyam ismét zakatol és jön megint a kávé…
A tea.
Egész jó kis hely ez a teázó. Kedves, hangulatos, lágy fények. Amolyan elbújos hely. Halk zene szól. Leülök egy asztalhoz megint korában jöttem szokásomhoz híven, fő a pontosság (ugye)? Rá két perc múlva jön a pincér. Kérek egy hibiszkusz teát hátha segít végre elaludnom. Hiú ábránd tudom, de sosem lehet tudni.
Mire a pincér kihozza a teát ő is megérkezik.
És én úgy ülök ott mint egy 16 éves diáklány ugyanis eszméletlenül jól néz ki. Most egy sportos slim fites öltönyt és zakót vett fel, gyönyörű karórával (imádom, ha egy férfinek jó az ízlése hiába na mindenkinek van egy kis defektje) és egy testhez simuló nadrágot amiben tényleg jól látszik, hogy milyen izmos, erős testfelépítése van.
Integet és leül velem szembe (megint szemkontaktus) és megkérdezi, hogy régóta várok rá? Mondom nem épp, hogy én is most jöttem. Megdicsér, hogy milyen csinos vagyok és jól nézek ki. Kb fél órám volt összeszedni magam. Hajat mostam, gyorsan felkaptam egy farmert és egy kék pulcsit, de azért nyilván a női hiúságomnak hízelgő, ha egy 10 pasi azt mondja egy 4 nőnek, hogy csinos. Jó igen az osztályzás. Ezt egyszer a másod diplomán magyarázta el egy nagyon kedves férfi meleg évfolyamtársam, hogy bizony mindenki osztályoz mindenkit a nők osztályozzák a férfiakat és a férfiak fordítva teszik ugyanezt a nőkkel szemben. És a 10 pasi az alfahím. A 10 csaj pedig a luxus kurva. Én így beértem eddigi életem során a 4 osztályzattal. El voltam vele. Tudtam nem vagyok szép, de azért csúnya sem vagyok. Amolyan átlagosnak írnám le magam. 165 cm magas voltam, nem szerettem, hogy kicsi vagyok, mert sosem érek el semmit, hiába ezt a világot a magas emberek uralják minden szinten és téren. Lehet, hogy a 165 cm miatt voltak és vannak a mai napig önértékelési gondjaim. A súlyomat sosem nézem. Úgy 5 éve kötöttem egy egyességet a mérlegemmel (mi nők ezt érteni fogjuk), hogy megbeszéltem vele, hogy jobb mind a kettőknek, hogy nem állok rá. Bár a férjem halála óta biztos, hogy fogytam azt tudom, fent is írtam, de nem vagyok hajlandó rá állni a mérlegre. Szemüveges vagyok ezt is írtam 13 éves korom óta. A hajam amolyan semmilyen színű most éppen fél hosszú, de voltam már fekete, vörös és szőke hajú is. Nem sportolok hiába jártam a Hajósba, ami köztudottan gödöllői elit sport iskolának számít, azt érték el, hogy az úszáson kívül minden sportot megutáltam. Rájöttem, hogy béna vagyok, nem szeretek dobni és utálok futni is, teljesen idő igényesnek tartom ezeket a tevékenységeket és irigylem azokat az embereket, akik a sportban találják meg az életük értelmét. Szóval így néztem ki. Megbékéltem ezzel, nem volt egyszerű, de elfogadtam, hogy ilyen vagyok és akkor most jön ő és szóval nem értem. Érzem, hogy egyre jobban kezdek össze zavarodni. Érzem, hogy válaszokat akarok azokra a kérdéseimre, amik tegnap este óta zakatolnak a fejembe és meg fogok bolondulni, ha nem tudom meg hányadán is állunk. Ezért veszek egy mély levegőt és most átveszem az irányítást (ezt a legtöbb férfi utálja ugyanis, ha egy nő irányít jobb, ha ezt is megtanulják a női olvasók), de most azt érzem, hogy ide határozottság kell és a szemébe nézek és felteszem neki az összes kérdésemet egy levegő vétel segítségével és tudom, hogy azt fogja mondani, ha végeztem, hogy bocs Bogi, de én nem ilyen lovat akartam, de nem ő ül és türelmesen végig hallgat. Egy szót sem szól, nem vág közbe. Csak hallgat. Majd, amikor befejeztem rám néz és azt mondja nekem:
Köszönöm, hogy elmondtad, hogy mit érzel és mit gondolsz. Ez fontos, hogy nyíltak és őszinték legyünk. És akkor megnyílt ő is. Elmondta, hogy mindig tetszettem neki, de sosem merte megtenni az első lépést. Azóta is veri a fejét a falba, hogy annak idején nem volt annyi esze, hogy leszólítson. Mindig tetszett neki az, hogy nem megyek a tömeg után, hogy van saját véleményem és az is tetszett neki, hogy ki is álok amellett. És elmondta, hogy már egy ideje nézegeti a facebook oldalamat és amikor megtudta, hogy meghalt a férjem úgy érezte, hogy eljött az ő ideje és szeretne megismerni engem. Aztán amikor ezeket mind elmondta megint rám nézett azokkal a szemekkel és tudtam, hogy végem van. Tudtam, hogy elvesztem és tudtam, hogy ma este lefekszünk egymással. Tudtam. Éreztem a bőrömbe, az izmaiban, a szívembe, a lelkembe, az összes érzékszervem együtt lüktetve tudtam, hogy a fenébe az összes elvvel én ezzel a férfival még ma este szexelni fogok. Nézzétek el nekem, kedves elvek, de nem szexeltem a férjem halála óta szükségem van rá, azérintésre, a csókra, az ölelésre egy kézre, ami megsimogat, majd olyan csakrákat nyit meg a testem különböző erogén zónáiban, amiről még én sem tudok vagy, ha tudok is jól titkolom. Viszont ő még nem tudja, hogy lehet, hogy 4 csaj vagyok, de tudok az ágyban. Ezt most nem azért írom, mert nagyképűnek tartom magam. Ez tény. Több pasival volt dolgom a férjem előtt amióta 21 évesen elvesztettem a szüzességemet tanultam ezektől a férfiaktól nagyon sokat. Nem voltak olyan sokan, mint írtam nem hiszek az egyéjszakás kalandokban és tudtam ő sem annak gondolja ezt az egészet, hanem komolyan gondolja, de akikkel együtt voltam és szinte mindegyikkel 3-4 évig voltam együtt, a férjemmel 11 évig szóval tudom, hogy jó vagyok az ágyban. Ezt az egyet tudom, senki sem nézi ki belőlem. Átlagos nő-mondják az emberek, de aki közelebbről megismer és beengedem a szívembe és a testembe az szerintem mind megerősítheti ezt a kijelentést, hogy jó vagyok a szexben.
A szex.
Taxival mentünk fel a lakásába, majd némán becsukta magunk mögött az ajtót. Átkarolt és csókolt, hagytam neki. Megcsókolta a nyakam, a fülem és éreztem, hogy az ujjai a hátamat simogatják, tudtam, hogy le fogja venni mindjárt a melltartómat és én is tudtam, hogy 5 perc és nem lesz rajta az ing. Az ujjaival körözött a melleim körül én meg halkan jeleztem, hogy élvezem. Láttam a szemében a csillogást, hogy tetszik neki, mondta is, hogy milyen gyönyörűek a melleim. Halkan megköszöntem. Majd egyre jobban haladtunk lefelé. Volt nála óvszer (fő a biztonság) és tudtam, éreztem, hogy kezdem ingerelni. Lassan hatolt belém, közben csókolt mindenhol. Éreztem, hogy kezd halkulni a hang a fejembe, éreztem a csókjai ízeit a testem összes porcikáján. Éreztem, hogy olyan nedves vagyok, mint még soha, éreztem, hogy ahogy mozog bennem egyre jobban élvezi ő is. Éreztem, hogy húzni akarja, hogy nem akar 5 perces szexet, de fél órásat sem. Tetszett nekem ez, hogy egyre jobban izgatom és egyre hevesebben és erőssebben van bennem. Aztán azt is éreztem, hogy kezd lassan a csúcspontra érni. Én ekkor már teljesen kész voltam, a hang teljesen megszűnt a fejembe, amolyan lebegés állapotába kerültem. Ez amolyan nyugalmi állapot, itt szeretem volna egyé válni a mindenséggel. Ő is egyé vált vele. Majd hallom, hogy sír. Potyognak a könnyi. Én is sírtam. Együtt sírtunk. Ez valami gyönyörű volt-mondta. Igen az volt-mondom. Majd átölel a kezeivel és eddig fel sem tűnt, hogy a jobb karján van egy tetoválása. Most vettem csak észre. Hirtelen belém hasít a felismerés, hogy egy skorpió van rá varratva. Rá is kérdezek, hogy miért? Poénból varrat magára vagy van valami jelentősége. Nem érti hirtelen a kérdésemet, de válaszol rá, hogy szereti a skorpiókat gyerekként szerette is volna egyet, persze sosem engedték a szülei, de kapott rengeteg könyvet ami a skorpiókról szól ezért döntött úgy felnőtt fejjel, hogy magára varratja. Majd megkérdezem tőle, hogy hisze-e a spirutuális dolgokban, hogy semmi nem történik ok nélkül az életben vagy ő inkább racionális ember. Még mindig nem érti, hova akarok kilyukadni, de válaszol, hogy ő bizony egy racionális ember. Rám néz és megkérdezi, hogy miért kérdezem ezeket tőle. Én rá nézek majd ezt mondom neki: én hiszek a sors szerű dolgokban és tudom, hogy így volt megírva, hogy nekünk találkoznunk kell én ugyanis skorpió vagyok. Láttom, hogy néz rám és azt is, hogy kezdi felfogni a szavaim jelentését. Majd folytatom igazi skorpió, mondom. Le sem tagadhatnám. Majd érzem, hogy átölel és megcsókolom a karján lévő tetoválást és érzem, hogy végre csönd van a fejembe és elalszom és reggel 8-ig nem is ébredek fel.
Másnap.
Szia te ki vagy? néz rám két barna szem pár és hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok, ki ő és mi ez az egész. Ott fekszem anyaszült meztelenül csak egy takaró takarja a testem és a barna szem pár engem figyel. Egy 4 vagy 5 év körüli kislány. Rögtön tudom, hogy ő Andris lánya, de hirtelen azt sem tudom mit mondjak neki. Nem tudom, hogy Andris ugyanis hány nővel volt előttem, kit hozott fel ide és kit engedett be estére az ágyába és kit láttot a kislánya egy takaróval. Tudom, hogy a gyerekek nem hülyék. Az én nagy fiam is mindig mindent tud hiába 5 éves ő is. És, hát sosem szabad hazudni egy gyereknek, mert a gyerek még őszinte és tiszta. Szóval tudom, hogy itt ez a kislány válaszokat akar méghozzá most.
Szia Bogi vagyok-kezdem. Te ki vagy? kérdezem.
Anna vagyok-mutatkozik be. Te vagy apu új barátnője? nem semmi a kis csaj, máris kedvelem.
Azt hiszem igen-válaszolok rá-bár magam sem tudom, hogy akkor most én kije is vagyok én ő neki.
Örülök-mondja-csinos vagy. Hiába gyermeki őszinteség. Már imádom is a kis csajt, őszinte, karakán, vagány csaj. Jujuj érzem is Andris kösd fel a gyatyádat mert pár év az összes pasi a falat fogja itt kaparni. Bár nem tudom, hogyan és miképp nevelte eddig őt és milyen apa ő, de az rögtön látszik, hogy ez a kis csaj kenyérre keni az apukáját, ha arról van szó. Nem is lehetne érte haragudni az én fiaim is ilyenek, rám néznek a nagy kék szemeikkel és nem tudok rájuk haragudni. Hiába gyerekek.
Anna hol vagy? hallom a hangját a folyósóról.
Itt vagyok apu válaszolja ő.
Hol van az az itt?
A hálószobádban épp Bogival beszélgetek-válaszolja ő.
Sebi belép a szobába és a lánya ott ül az ágy szélén én a kocos hajammal takargatom magam és tök zavarban vagyok, hogy akkor most mit is kellene csinálnom.
Gyorsan kitessékeli a kislányát a szobából és rám néz.
Ne haragudj-mondja. Sosem szokott bejönni-biztos félt, mert nem tudta hol vagyok, de le kellett mennem reggeliért.
Semmi gond-válaszoltam, nem haragszom.
Most jutott eszembe, hogy megköszönjem, hogy hozott reggelit, mondta, hogy mivel nem tudja mit szeretek hozott csigát, kávét, kenyeret, kalácsot.
Nagyon kedves tőled-a kávé és a kalács jó lesz-olyan természetes volt az egész, ott ültem az ágyában meztelenül és ezekről beszélgettünk, mintha már egy család lennék, teljesen újként hatott rám a felismerés, hogy nem feszengek és nem tudom, hogy miért nem jöttünk mi már annak idején össze, ha így történt volna talán ő lenne most a férjem és talán Anna lenne a lányom. Ki tudja? Szoktam néha ilyeneken tűnődni, hogy az élet kinek milyen sorsot adott és, hogyan gazdálkodik azzal, mert egy életünk van és minden perc ajándék. Ezt is megtanultam. A halál ugyanis mindig ott volt mellettem, olyan embereket ragadott el magával, akiknek nem volt még itt az idejük mégis elvitte őket. Mert az élet kegyetlen és igazságtalan. Ha egyszer szeretnék egy tetoválást biztos én ezt varratnám magamra vagy a másik mondatomat amit gyakran szoktam is mondani ami nem öl meg az megerősít.
Sebi benyúl a szekrénybe ad egy pólót és egy nadrágot. Majd kimegy. Én pedig felöltözőm.
A következő 2 hónap.
A következő 2 hónapban vagy én voltam nála vagy ő jött fel, kényeztettük egymást mindenhogyan. Iszonyú jó volt vele az ágyban és ő is sokszor mondta nekem, hogy amikor szeretkezzünk érzi, hogy eggyé válunk. Hol gyorsabban és hevesebben, hol lassabban és szenvedélyesebben szerettük egymás a lényeg mindig ugyanaz volt. Az ágyban kötöttünk ki meztelenül, kielégülve, csókokkal elborítva egymás testét. A szeretkezés után volt, hogy beszélgettünk, de olyan is volt, hogy csak átkarolt és megsimogatott majd felöltözött és haza ment, de másnap ugyanott folytattuk, ahol abba hagytuk. Mindig megbeszéltük éppen kinél mi van így döntöttük el mindig hol legyen éppen az aznap esti afférunk, de még mindig semmit sem tudtunk egymásról. Amolyan általános dolgokról beszélgettünk, épp kivel mi történt a munkahelyén, mi van a gyerekekkel semmi személyeskedés, semmi ex barát/ barátnős komolyabb hangvételű téma.
Éreztem, hogy én ennél többet szeretnék, de nem mertem szólni, nem akartam megbántani hagytam, hogy az ő tempójában haladjunk és vártam, hogy majd holnap leülünk végre és tisztázzuk is, hogy akkor most mi egy pár vagyunk-e? Ezt szerettem volna tudni, hogy én is tudjam mi is ez úgy éreztem 2 hónap után, hogy jogom is van tudni, de sosem sürgettem egészen addig, amíg a piacos eset nem történt.
A piac.
A gödöllői piacot nemrég újították fel így magam is meglepődtem, amikor Szombaton kimenve hatalmas árukészlettel és minőségi termelői árúval találkoztam. Kicsit drága is volt, de gondoltam egyszer belefér. Vettem pár dolgot majd észre vettem, hogy egy középidős hölgy mintha rosszul lenne. Oda mentem hozzá kedvesen, de nem tolakódóan leszólítottam megkérdeztem jól van-e? Láttam rajta, hogy nincs, de ő váltig állította, hogy jól van. Nem akartam így ott hagyni ennyi emberség legyen mindenkiben így ott maradtam vele és azért kihívtam rá a mentőket, hogy inkább ők nézzenek rá, mint én laikus fejjel. A mentők ki érkezéséig próbáltam beszélgetni vele, hogy van-e valaki akit értesíthetnék arról, hogy mi is van vele. Közölte a férjének nincs telefonja, de a fiának igen. Megkérdeztem hogy hívják a fiát, hogy fel tudjam hívni erre közölte, hogy Nagy Márknak. Élesen hasított belém a felismerés a név hallatán. Nem akartam hinni a fülemnek. Gyorsan vissza is kérdeztem, hogy az a Nagy Márk-e aki annak idején a gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskolába járt-e és a bátya meghalt? Közölte, hogy igen. Miért ismeri a fiam? -kérdi ő. Igen válaszoltam. Osztálytársak voltunk, ahogy Sebi is. Az élet kegyetlen és igazságtalan. Kiérkezett a mentő a hölgyet elvitték én meg ott maradtam egyedül a mély sebeimmel és fájdalmammal, amit sosem mondtam el senkinek, amiről senki sem tud és most megint itt van Márk és érzem, hogy megint el fogok gyengülni és zuhanni fogok le a mélybe a depressziómba, a fájdalmamba és megint elkezd zúgni a hang a fejembe…
Nagy Márk.
Ahhoz, hogy megértsék, mit jelent Márk nekem ismét vissza kell mennünk az iskolába, a padok közé, ahol 11 évesen ültem és 6 dikos koromba került be hozzánk az osztályunkba Márk. Lebukott hozzánk, mert akkor halt meg a bátya így nem érdekelt a suli, a tanulás meg végképp ezért meghúzták így lett az osztálytársunk.
Azt tudni kell az osztályunkról, hogy míg az A és a C osztályban vegyesen voltak a fiúk és a lányok aránya addig nálunk ösz vissz 8 lány volt a többi fiú. Mi lányok össze tartottunk, muszáj volt mert a fiúk megettek volna reggelire. Így lettek a legjobb barátnőim az osztálytársaim és a mai napig tartjuk a kapcsolatot, mi a nyolc lány. Amikor készült rólunk az utolsó évben osztálykép engem ültettek középre sosem értettem miért. Mai napig megvan a kép, Bogi középen. Mindig mosolygok ha láttam azt a képet.
Persze itt is mindenki szerelmes volt mindenkibe, de akkor ez még nem ment annyira komolyan, mint a gimibe. Az már ott más volt. Itt inkább plátói szerelmek voltak. a fél évfolyam Sebibe és Ádámba vagy más fiúkba voltak bele zúgva, míg a fiúknál Evelin, Klaudia vagy Ági volt a favorit lány.
Az én nevem szerencsére sosem volt a pakliba. Ezért sem tudott senki arról, mivel jól titkoltam, hogy bizony totál bele voltam zúgva Márkba. Ő volt a rossz fiú, igazi rossz fiú és ez nekem már akkor is tetszett. Tudod az, aki cigizik, balhékba keveredik, állítólag füvezet is már. Majd én megváltoztattom, majd mellettem marad és szeretni fog, persze hiú ábrándok.
Márk ennél sokkal kegyetlenebb ember azért tudom, mert ahogy fent is írtam miatta lettem szabálykövető és miatta nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy szeressek úgy isten igazából, mert, ha egyszer szerettél egy férfit önzetlenül, tisztán és ő meg csak játszott az érzéseiddel és palira vett onnantól a szerelem már nem olyan. Örök lecke. A sebzett szív már nem tud tisztán szeretni. Önzetlenül, mert tudja, hogy talán megint összetörik és keresi a darabokat, amiket aztán sosem fog ismét összerakni.
Most nem akarok ezekkel a sötét gondolatokkal foglalkozni és Márkkal sem akarok beszélni, de tudom, hogy muszáj lesz. Erőt veszek magamon, a telefonomat keresem a táskámba és rejtett számról hívom fel, hogy még a számomat se lássa.
A piac után.
Gyorsan, hadarva, egy levegő vételel elmondom neki, hogy ki vagyok és miért hívom fel. Előszőr hirtelen azt sem tudja ki vagyok (ami nem lep meg, miért is emlékezne énrám). Aztán érzem, hogy kezdi felfogni, hogy miért is hívtam fel és megköszönni, hogy az édesanyja mellett voltam majd megkér, hogy hagy hívjon fel vagy, hagyj találkozzunk, hogy személyesen is köszönetett mondjon. Mondtam neki, hogy ez teljesen felesleges, nem kell megköszönni (rövidre akartam zárni ezt a dolgot, nem akarom, hogy Márk ismét az agyamba férkőzőn) így elköszöntem és bontottam a vonalat. Nem mégegyszer nem fog az megtörténni. Nem hagyom neki.
A következő hetek kínjai.
Aztán, ahogy lenni szokott a sors ahogy sejtettem, nem hagyta, hogy sebeimet nyalogatva visszahúzódjak a csiga házamba és láthatatlan legyek, ahogy annak idején Zöldikeként. Nem, a sors kegyetlen. Mint kiderült, Sebi és Márk a legjobb barátok (ezt amúgy nem is tudtam), azt tudtam, hogy a suli után egy szakközépiskolába jártak, de azt nem, hogy ők ketten ilyen jóba lettek. Sebi mesélte el nem is érttette miért nem mondta, hogy kvázi megmentettem Márk édes anyjának az életét. Nem akartam nagy dobra verni, nem tettem én semmi extrát csak ott ültem egy középidős hölgy mellett és fogtam a kezét ennyi történt. Márkot meg az lepte meg, hogy én együtt vagyok Sebivel. Ezek szerint Sebi elmondta neki. Ami azért is lepett meg, mert eddig egyikünk sem mondta el másnak (szülők/testvérek/barátok/ rokonok, sőt más internetes sitra sem tettük ki, hogy hello együtt vagyunk kapcsolatban) még most sem sikerült erről beszélnem Sebivel, a nagy beszélgetésünk elmaradt ugyanis pedig akkor már szinte nála éltem és a gyerekeink is megszokták egymást, de a nagy beszélgetés még váratott magára. Így várható volt, hogy Márk egyszer csak betoppan Sebihez, hogy lásson engem és személyesen is megköszönje, hiába próbáltam ez alól kibújni, tudtam, hogy elkerülhetetlen. Pedig próbálkoztam, hogy nem kell itt a szeretet cunami, nekem az a fontos, hogy az édesanyja jól van, nem kell itt hálálkodni, köszöngetni, tényleg…stb. Egyszer még betegséget is szimuláltam csakhogy elkerüljem a találkozást, de az agyam és a testem, az összes porcikám tudta, hogy a végzetem utol ér és akármit is teszek végül úgy is a végzet fog győzni.
Így végül belementem, hogy találkozzunk, bár tudtam, hogy ebből a találkozóból semmi jó nem fog kisülni.
A pisztoly.
Álmomba ugyanis, amikor találkozom Márkkal mindig van nálam egy pisztoly, hol őt lövöm le, hol magamat a vége mindig ugyanaz. Valaki meghal és ömlik a vér. Sosem tudtam lőni, nem vonzott az erőszak és nem is hiszek az erőszaknak eme igazságosztó oldalában, de álmomba mindig ott van a pisztoly, ahogy egy öngyújtó is, amivel felgyújtom az iskolát. Azt az iskolát, ahová jártam, pedig mondom nincsenek ilyen hajlamaim. Egyszer, amikor még a terápiára jártam és ezekről beszélgettem a pszichológussal ő azt mondta, hogy ki kéne derítenem miért érzem én ezeket a dolgokat és le kéne ásnom a lelkem legmélyebb legsötétebb oldalára, hogy csupasz legyen, de én tudtam erre én képtelen vagyok. Az egészet el akarom felejteni, nem akarom ezt. Azt sem tudom, hogy Sebitől mit akarok úgy őszintén. Bár nagyon jól elvagyunk, azt hiszem szeretjük is egymást, és nagyon jó vele az ágyban, de nem léptük feljebb a következő szintre. És én azt érzem, hogy ez nekem már így nem oké. Tisztázni akarom, tudnom kell, hogy lássam megy ez a dolog valamerre vagy most hagyjuk abba, semmi gond, ha elhagy, megszoktam már az egyedül létet. Sokszor voltam egyedül, a magányt is elég jól bírom, nem mondom, hogy barátok lettünk, de elvagyunk egymással.
Nem kell nekem még ez is. Így is van elég bajom.
Így eldöndöttem, hogy akár tetszik akár nem, de a találkozó után elmondom Sebinek mindent aztán majd ő mond valamit (vagy sem).
A nagy találkozás.
Egész nap remegett kezem, lábam, de nem akartam, hogy lássa rajtam Sebi vagy Márk ezért próbáltam teljesen természetesen viselkedni (fókuszálj, összpontosíts, levegő…stb).
Márk délután háromkor érkezett, a gyerekek a szomszéd szobába voltak, így volt egy B terv a fejembe, hogy majd, ha gázos a szitu mindig valami ürüggyel átmegyek rájuk nézni, holott nézték a tv-t elvoltak vele.
Mikor megérkezett egy csokor virágot hozott nekem, mondván ezzel akar kedveskedni és meghálálni, hogy segítettem. Semmiség-nem kellett volna (érzem, hogy máris kezd úrrá lenni rajtam a pánik, ne pánikolj, nyugi) rá sem nézek, kerülöm még a szemkontaktust is. Próbálok egy szavas mondatokat mondani neki (igen-nem-talán) szerencsére sem neki sem Sebinek nem tűnik fel, hogy milyen ideges vagyok. Nagyon megörülnek egymásnak, leülnek az asztalhoz, kedvesen Sebi jelzi, hogy üljek oda mellé én mindig valami ürüggyel kimegyek a konyhába, hogy még véletlenül se keljen egy szobába lennem vele. Ez kb fél óráig működik, Sebi szinte már mosolyogva könyörög, hogy üljek már le egy kicsit, ne sürögjek forogjak. Próbálom elütni azzal, hogy vendégünk van, jó modor, illem…stb, de Márk is mondja, hogy miatta ne fáradjak és üljek le, erre mint valami szófogadó diák leülök Sebi mellé és érzem, tudom, hogy Márk le sem veszi rólam a szemét.
Én alig pillantok rá, de azért vak nem vagyok, láttom, hogy nagyon megváltozott, szakálla lett, amit hirtelen nem is tudok hova tenni, sokkal izmosabb teste lett, gondolom ő is edz valamit. Aztán láttom, hogy ő is milyen elegáns, de nem Sebi szintjén, hanem a lazább vonalon nyomja, órát nem hord, csak egy karkötő szerűség van a kezén, amolyan barna színű, nem igazán tudom hová tenni ezt, de ő dolga.
Teljesen Márk kép él bennem, a haja is kicsit másmilyen, de a szeme és a hangja nem változott. Tudom, hogy a beszélgetés alatt végig engem nézett, Sebinek viszont fel sem tűnt.
Nekem annál inkább, egyre jobban zavar a dolog, így jön a B terv, ránézek a gyerekekre, szerencsére ez bejött, ott végre érzem, hogy nyugi van nem is szívesen mennék vissza, de tudom, hogy muszáj. Még fél óra Bogi (mondom magamba), mert csináltam egy C tervet megkértem a legjobb barátnőmet Annit, hogy 4 órakor hívjon fel és hazudja azt, hogy extra fontos dolog miatt át kell mennem hozzá. Most 15.30 van, tehát tudom bármi lesz Anni felhív.
Csak még egy fél óra Bogi, nyugi-hallom a belső hangot a fejembe és tudom, hogy bár az idő lassan telik el, de el telik így próbálok mosolyt erőltetni magamra és visszamegyek a konyhába Sebihez és Márkhoz.
Ők közben már jókat nevetnek, viccelődnek, ércelődnek egymással, szóval tényleg a legjobb barátok, ami elég szokatlan számomra, hogy ők mikor és hol és hogyan lettek barátok, de nem foglalkozom most ezzel, hanem azzal, hogy legyen ennek a napnak vége.
Leülök a székre ismét Sebi mellé, Márk mosolyog, Sebi is én is próbálok egy halványt mosolyt erőltetni magamra. Aztán megkérdezi, hogy mióta vagyunk együtt. Sebi rávágja, hogy nem vagyunk együtt csak kellemesen töltjük az időt egymással. Hirtelen azt se tudom mit is kellene tennem. Kellemesen eltöltjük az időt? -hallom a hangomat amolyan kimondva. Érzem, hogy mintha kezdene pirosodni az arcom és próbálok nem idegességet mutatni, de a fenébe is azért ennél kicsit több van köztünk vagy nem? Sebi viszont mosolyogva rám néz és megsimogatja a kezemet és azt mondja-én jól érzem magam veled, jól kiegészítjük egymást, de még össze sem költöztünk, még alig ismerjük egymást. Mit akarsz tudni? ezt is hangosan kimondva-érzem, hogy egyre jobban levegőt kapkodva már a sírás kerülgetve most már választ akarva rá nézek és látványosan eltolom a kezét, hogy ő is érezze, most egy dühös Bogival áll szembe. Sebi még mindig mosolyog, Márk kezd zavarba lenni. Majd ismét megszólal Sebi- szerintem kell még egy kis idő, hogy megismerjük egymást.
Szerintem meg elég időt voltunk együtt, hogy megismerj-ezt már hangosan kimondva, felállva mondom.
Tudod mit Sebi én most elmegyek. Összeszedem a cuccaimat, és te meg maradj itt a kérdéseiddel. Mert én nem az a nő vagyok, akivel szexelve kellemesen eltöltöd az időt. Lassan 4 hónapja vagyunk együtt, nekem ez már bocs, de kapcsolatnak számít. Tudod olyannak, ahol elkezdenek érzések kialakulni-mondom már egyre idegesebben és közben veszem a kabátom és beszólok a gyerekszobába, hogy akkor most indulás. Sebi most már kezdi érteni, hogy gáz vagy, Márk alig jut szóhoz én viszont már teljesen dühösen összekaparom a gyerekeket és egy 20.000 Ft dobok az asztalra. Se Sebi se Márk nem érti.
Tessék itt egy 20 mondom én-menjél el egy kurvához és azzal töltsd el kellemesen az idődet engem meg soha többet ne hívj fel! és már csapom be az ajtót a 2 férfit pedig ott hagyom a fenébe.
A következő napok, hetek.
Esélye sem volt Sebinek, hogy felhívjon vagy bocsánatot kérjen, pedig emaileket is írt, de egyikre se válaszoltam. A telefonomat pedig repülő üzemmódra tettem. Nekem elveim vannak, ha neki ez az egész csak egy kellemes időtöltésnek számít akkor ennyit róla, hiába írta, hogy ő nem akart megbántani, meg beszéljük meg, meg, hogy hiányzom neki, meg szeret és még ilyenek, de nem hiszek már neki. Egy követ fúj Márkkal, ezt anno Márktól is hallottam, csak akkor már késő volt, hogy megbocsássak neki. Márk a francba még ő is írt nekem, gondolom Sebitől tudta meg az email címemet és leírta, hogy ő nem akart kellemetlenséget okozni, szimpla kérdést tett fel és láttja, hogy Sebi mennyit szenved és hát tényleg beszélnem kellene vele, meg, hogy ő tényleg nem akarta, hogy mi összevesszünk, persze olyannak ismerem, mint aki semmi rosszat nem akar.
De érzem, hogy végre én irányítok, nem és kész. Szerencsére eltelt pár nap és se Sebi, se Márk nem írt. Kezdek vissza állni a Sebi előtti életemre, amikor ösztönszerűen visszakapcsoltam a telefonomat és egy ismeretlen számról felhív egy hölgy.
Olyan kedves, csilingelő hangja van, bemutatkozik, de hirtelen nem tudom hová tenni, aztán beugrik ő Márk édesanyja. Honnan tudja a számom? most komolyan fel fogom hívni mobilcéget a számom titkos és kész! Ha ő tudja akkor Márk is tudhatja, de kiderül a számomat Sebitől kapta meg. Nem is értem miért hívott fel? Kiderült, hogy szerette volna megköszönni, hogy segítettem neki, mondom semmiség, aztán, hogy ne haragudjak Sebire.
Közli, hogy Márk és Sebi együtt nőttek fel a Palotakerti lakótelepen (ezt tudtam), de mikor Márk bátya meghalt Sebi lett Márk testvére. Ezt nem értettem hirtelen, de ő folytatta.
Sebi ugyanis minden nap átjárt Márkhoz, próbálta őt a bátya elvesztésének traumájából kihúzni (erre az időszakra is emlékszem) és mivel minden nap náluk volt így már Márk szülei úgy kezelték Sebit mintha a saját gyerekük lenne. Azt viszont nem tudtam, amit ezután Márk édesanyja mondott már szinte sírva, hogy egy idő után észre vette, hogy Sebi nem akar hazamenni. Hogy amikor náluk volt néha látott a testén verés nyomokat, sosem kérdezett rá, Sebi meg sosem mondta, az édesanyja ugyanis amikor Sebi született belehalt a szülésbe (ezt sem tudtam) így az apukája árván maradt Sebivel (amit szintén nem tudtam). Állítólag az apjának korábban is volt problémája az itallal, de Sebi anyukájának halála után rendesen a pohár fenekére nézett. Akkor Sebit a nagyanyja vette magához és egészen 12 éves koráig gondozta őt a legnagyobb szeretettben. Aztán szegény meghalt. Így került vissza az édesapjához. Egy kamasz fiú, akinek alkoholista az apja. Aztán egy nap Márk édesapja is látta, hogy Sebi egyre vékonyabb és egyre több verés borítja a testét rákérdezett, hogy minden rendben van-e otthon és Sebi összepisilte magát ekkor már 14 éves volt. Később derült ki Márk szülei számára, hogy Sebit rendszeresen verte az apja, hol ököllel, hol szíjjal. A végeredmény mindig ugyan az volt. Márk szülei egy percig nem haboztak örökbefogadták Sebit így lett Sebi és Márk féltestvérek (amiről szintén nem tudtam).
Miután mindezt elmondta érzem, hogy potyognak le a könnyeim az arcomról és olyannak láttam Sebit, ahogy még sosem. Szégyellem magam azért amit mondtam neki, kezdem megérteni, hogy ő nem tud olyan gyorsan megnyílni, csak időt kellet volna adni neki, érzem, hogy egyre jobban potyognak a könnyeim és már nem tudok Sebire haragudni.
A kibékülés.
Miután ezt mind elmondta Márk édesanyja azonnal hívom Sebit, aki alig hiszi el, hogy felhívtam. Megbeszéljük, hogy este átmegyek és, hogy beszéljük meg ezt a kettőnk közötti dolgot.
Hallom a hangján, hogy egyre jobban örül annak, hogy találkozunk és mintha én is örülnék neki, de tudom, hogy tényleg beszélnünk kell, mert amit Márk édesanyja elmondott kicsit más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Azt kéri, hogy én menjek át hozzá este, így is teszek. Mikor belépek az ajtón halk, romantikus zene üti meg a fülem, mindenhol rózsaszirmok hevernek a földön, és ott áll ő is egy száll vörös rózsával a rózsaszirmok között és most tűnik fel, hogy a szirmok egy szívet formáznak meg és láttom, hogy küszködik a könnyeivel.
Átkarolom és én is sírok. Együtt sírunk. Ne haragudj, nem tudtam-kezdem én. Semmi gond, mondja ő és közben érzem, hogy egyre jobban ölel át. Nem szoktam róla beszélni, senkinek-folytatja. Tudod Bogi vannak olyan dolgok a múltból, amiről nem szívesen beszél az ember. Én ne tudnám? Az apám pont ilyen. Igaz még él, valahol egy hajléktalan szállón tengeti a napjait, de olyan számomra, mintha halott lenne. Meglep ezzel az őszinte vallomásával. Ki ölt belőlem minden szeretett-amit csak tudod-folytatta, és közben sírt. És amikor találkoztam veled én magam is meglepődve tapasztaltam és ismertem be saját magamnak, hogy szeretlek téged. Láttom, hogy amikor ezt kimondta, komolyan is gondolta. Nem kamuzik, látszik rajta, hogy tényleg szeret. Ismét átölelem, most már én is kimondtam, hogy szeretem őt. Őszintén szeretem. Majd a konyha pulthoz megy és egy dobozkát nyújt át nekem. Ezt neked vettem. Kinyitom és egy kis szív lánc van benne. Sosem hordok ékszert, nem szeretem, annak idején a gyűrűmet se hordtam, most meg is lepett ezzel a szív lánccal. Amikor megláttam ezt a láncot a boltba te jutottál az eszembe, hogy nem akarlak elveszíteni és szeretnélek szeretni, nagymamát szerettem még így meg most téged. Annyira őszinte, egyenes, hogy alig jutok szóhoz. Voltak nők az életembe, hiszen tudod, népszerű voltam, de egyiket se szerettem így sosem, egyik iránt se éreztem így sosem, ahogy irántad. És Anna édesanyja? magam is meglepődőm, hogy felmerem tenni ezt a kérdést, hiszen semmit sem tudok Anna édesanyjáról. Őt szerettem, de nem tudtuk megmenteni a kapcsolatunkat miután a kisfiúnk meghalt, pedig párterápiára is jártunk. Próbálkoztunk, de Kornélka halála mindent megváltoztatott (szóval így hívták volna a kisfiát Kornél). Ő is belehalt egy kicsit és én is belehaltam egy kicsit. Sosem fog ez a seb teljesen begyógyúlni, de veled ezt komolyan szeretném. Veled akarok lenni-és tudom, hogy én is ezt akarom. Némán álunk egymás mellet szorosan átölel, majd megcsókol és a szív láncot a nyakamba teszi.
Sebi-mondom én is sírva-ne haragudj rám!
Én nem tudtam-semmi baj mondta megint és átölel, megint megcsókol és fél perc múlva már az ágyban öleljük át egymást.
És miután kielégülve feküdtünk egymás mellett magától elkezd mesélni és egy teljesen más Sebit ismerhettem meg azon az éjszakán.
Sebi gyerekkora.
Miután az édesanyját nem ismerte, így a nagymamája lett az édesanyja. Sebi 3 éves korától egészen a haláláig vele élt, lent vidéken. Élete legszebb éveit vidéknek köszönheti, igazi gyerekkora volt. Bár nagymamája szigorú nő volt, de mindig volt idő hülyéskedni, csavarogni, de a feladat legyen elvégezve. Mindig volt mit csinálni, hol disznót vágtak, hol ludat tömtek, hol kakast gyilkoltak, de ettől függetlenül végtelenül boldog volt. A falubéli gyerek voltak a legjobb barátai, reggel kimentek a szántóföldre, és egész estéig maradtak ott. Mindig volt mivel játszani, hol egy focilabda került elő, hol sárt dobáltak egymással, hol számháborúztak, hol csuhéból babát csináltak mindig elfoglalták magukat.
Amikor ezt mesélte, láttam, hogy néha elsírja magát-én is láttom magam előtt a kisfiút, aki szőke hajú, kék szemű, vékony lábú, normál testalkatú (egy gyerekkori képet mutatott meg nekem abból az időszakból így láttom, hogy gyerekként is milyen jóképű volt) boldog gyerek volt.
Itt falun volt előszőr szerelmes, dobálta a kavicsokat a Dunába, 1 fillér volt egy gombóc fagyi, ment horgászni a nagy fiúkkal, harcolt, hogy vegyék be a nagyfiúk a csapatba és végül ő lett a vezéregyéniség, mindig ki állt a kicsikért (szintén mutat egy képet a kis bandájáról, csupa mosolygós gyerek egy fotón). Elképzeltem magamba, hogy milyen jó lehet így gyerekként felnőni, nekem sajnos amikor kicsi voltam már nem éltek a nagyszüleim így ez a része kimaradt az életemből, bár a szüleim mindent megtettek, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyerekkorom legyen.
Aztán nagymamája egyre fáradtabb lett így egyre több dolgot kellett Sebinek a ház kerül elvégezni, de ez Sebit sosem zavarta inkább aggódott, hogy mamájával ne történjen semmi. Minden este lefekvés után imádkozott Istenhez, hogy mamára vigyázzon (itt elsírta magát, megcsókoltam a könnyeit). Aztán egyik nap nagymamája elájult, össze esett és Sebi tudta, hogy sosem fog felkelni többet a mamája a földről és azt is tudta, hogy az addigi élete meg fog változni. Amikor közölték, hogy az apukája fog innentől vigyázni rá, próbált elszökni, egész éjjel keresték aztán megtalálták a kukoricásba. Ott bújt el.
Aztán összekellett pakolnia a ruháit és haza kellett mennie az édesapjához egy olyan emberhez, aki sosem akarta őt igazán és kimondatlanul őt okolta felesége elvesztéséért.
Sebi utálta őt és tudta, hogy az apja sem érez más iránta.
Itt elhalkul, nem tud tovább mesélni-amit meg is értek-aztán rám néz és megint átölel és a fülembe súgja: szeretlek, veled akarok lenni, ezt én komolyan gondolom veled. És tudom, hogy ezt tényleg így is gondolja.
Nem merem Márkot szóba hozni, nem is tudom ezek után hogy mondjam el neki az én nagy titkomat ami tudtam egyszer felbukkan a sötétből és érzem, hogy ez a titok megfojt engem és ezt nem akarom és tudom, hogy Sebinek joga van megtudnia mi történt így érzem, hogy most erőt kell vennem magamon és rá nézek és ennyit mondok neki Sebi történt valami, amiről tudnod kell. Nagyon furán néz rám, és érzem, hogy kezdek elgyengülni, de tudnia kell róla, én egy ilyen vallomás után nem tudok és nem is akarok tovább várni ezért úgy döntök, hogy mint egy sebtapaszt gyorsan feltépem a múlt sebeit és próbálom a legőszintébben elmondani neki azt, amit eddig csak a férjemnek mondta el és ő neki nem is mondtam el soha hogy hívták azt az embert, akit viszont Sebi ismer és aki a féltestvére.
A vallomás.
Sosem hittem Istenbe, de, ha létezik most biztos, hogy nevet, hogy tessék itt volt Márk és most a féltestvérét szereted. A Jó Istennek nagyon fanyar humora van.
Miközben elkezdek beszélni, próbálom kerülni a szemkontaktust és úgy beszélni hozzá, hogy ne lássa rajtam azt a fájdalmat, amit tudom, hogy okozni fogok neki, de el kell mondanom neki.
Sebi-kezdem-valamiről tudnod kell. Erről eddig csak a férjem tudod és hidd el, hogy én sosem gondoltam volna, hogy egyszer az életben még egyszer szerelembe fogok esni és nagyon szeretlek téged és mivel sosem tudok hazudni így tudnod kell róla, hogy annak idején én és Márk összejöttünk. Itt tartok egy kis szünetet, láttom az arcán, hogy ezt ő eddig nem tudta, annak idején mi Márkkal nem vertük nagydobra az egészet össz vissz 3 napig voltunk együtt szóval nem tulajdonítottam neki jelentőséget és akkor nem is tudtam, hogy Sebi a féltestvére. Ez akkor volt, amikor Márk bátyja meghalt. Teljesen véletlenül jöttünk össze. Én magam is meglepődtem, hogy ő meg én.
Az egész úgy kezdődött, hogy még az általános iskolába leköpött Márk. Persze akkor nagyon rosszul esett, nem is értettem miért. Hiszen nem is ismertem őt csak egy osztályba jártunk és ki voltam én ott. Ő volt a srác, akinek meghalt a bátyja egy értelmetlen, tragikus balesetbe. Egy buli után mentek haza a Vasútállomásnál és már részegek voltak, amikor Márk testvérének öngyújtója valahogyan az egyik vagon tetejére került. Még röhögtek is rajta, hogy nem tudják lehozni onnan erre Márk testvére felmászott és a nagyfeszültségű áram azonnal megrázta és ő ott azonnal meghalt. Fél Gödöllő le volt döbbenve az esettől. Így amikor Márk bekerült hozzánk még sajnáltam is őt a bátyja miatt-ahogy szerintem mindenki más is. Értelmetlen tragédia.
Aztán folyamatosan ott volt és megjegyzéseket tett rám, elég negatív megjegyzéseket, folyamatosan bántott engem. Akkor utáltam meg iskolába járni, persze szüleim erről sosem tudtak. Alig vártam, hogy elballagjunk az iskolából és végre nem lesz ott Márk és nem tud bántani. Aztán azt kezdtem észre venni (magamon is meglepődve), hogy elkezd tetszeni. Olyan kisugárzása volt, olyan erőkkel bírt, hogy még most is érzem ezeket az erőket. Mikor végre elballagtunk a suliból én nagyon boldog voltam ahogy fent is írtam azt hittem, hogy az életem új fejezet vesz majd a gimibe, persze ott sem lett könnyebb, de nem volt Márk már ott. Így kicsit kikerült a látómezőből.
Aztán egyik nap találkoztunk pont a vonaton ültünk mind a ketten és mentünk be a Keleti Pályaudvarra. Az egész utat végig beszéltük, hihetetlen mintha egy teljesen más Márk lett volna. Aztán számot cseréltünk-azóta titkos a számon. Hát így kezdődött….
Aztán úgy folytatódott, hogy néha felhívott, ezt úgy kell elképzelni, hogy a két hívás között volt, hogy hetek sőt hónapok teltek el. Én meg vártam rá, ugyanis egyre bizalmasabbak lettek a telefonbeszélgetéseink. Egyre személyesebbek. Egyre jobban hiányzott, ha nem hívott fel, de nem akartam siettetni, akkor még naiv voltam. (mindenbe). Ő pedig olyanokat mondott, hogy tetszem neki és, hogy kedvel és szeretné, ha jobban megismernénk egymást.
Persze hittem neki, minden egyes szavát elhittem, akkor már ugyanis olyan szerelmes voltam, hogy tudjátok az a se nem lát-se nem hall-szerelmes. Mindent megtettem volna érte, olyan szerelme ez volt részemről, amikor mindent feláldoznál önzetlenül a másikért, hogy érezze, tudja, hogy te vagy számára az igazi. Ilyen szerelmes voltam én.
Aztán egyszer pont a születésnapján felhívott, hogy szeretné, hogy menjek át. Nem kellett nagyon sokáig győzködnie, szinte repültem.
Itt tartok egy kis szünetet, mert eszembe jut a születésnapjának éjszakája, már az Egyetemen dolgoztam, ott hívott fel, emlékszem ültem az asztalom felett és Orsi a kolléganőm épp megköszönte, hogy betanítottam őt és akkor hívott fel. Érzem, hogy a könnyeim elkezdenek potyogni, Sebi meg ott ül mellettem, nem tud megszólalni, mintha sóbálványá meredt volna.
Érzem, hogy kezd kaparni a torkom, érzem, hogy remeg a kezem, hogy remeg a lábam, érzem, hogy megint kezdek zuhanni a múltam egy olyan részébe, amit olyan mélyen temettem el, hogy még a pszichológusnak is nehéz volt ezt felhoznia a felszínre, amiről Sebi is mondta, hogy vannak olyan titkok, amiket az ember mélyen eltemet magába.
Ki kell mennem érzem, hogy innom kell egy pohár vizet, Sebi némán megfogja a kezem és szinte suttogva mondja: mi történt ezután Bogi?
Erőt veszek magamon és a mondataimat már könny cseppjeim hullásába folytattom.
Felmentem hozzá, még édesanyám is felhívott, hogy hol vagyok, mikor jövök haza? Életembe előszőr és utoljára azt hazudtam neki, hogy az egyik barátnőmnél leszek, lehet, hogy ott fogok aludni /akkor már 22 vagy 23 éves voltam szóval ez normálisnak számított/ és ne várjon haza.
Amikor felmentem Márkékhoz a szülei is ott voltak én még köszöntem is nekik, de látni akkor még őket vagy Sebit nem láttam így semmit sem tudtam róluk.
Kicsit beszélgetünk és megkérdezte lenne-e kedvem sétálni egy kicsit, szeretne mutatni valamit.
Kicsit örültem neki, hiszen szép volt az idő. Elindultunk és a temetőnél álltunk meg. Sosem felejtem el.
Kicsit furcsán éreztem magam, Márk nem mondott semmit csak megkért, hogy menjek be vele. Ekkor már olyan este 8 óra lehetet, nem igazán értettem az egészet, nem szeretem a temetőket gondolom ezzel más is így van, de bementem vele.
Elindultunk a sírok felé és egy 10 perc séta után megált az egyik sírnál. Majd a sírköre mutatott és csak ennyit mondott: itt fekszik a bátyám.
Itt elsírtam magam, érzem, hogy összecsuklok, nem tudok tovább beszélni, nem tudok emlékezni, nem megy…..
Sebi hoz egy pohár vizet és egy zsebkendőt.
Miután megiszom a vizet és könyörgő szemekkel nézek Sebire: nem megy Sebi, nem tudok erről beszélni.
Sebi viszont nem enged: Bogi el kell mondanod mi történt, tudnom kell.
De ezt hogyan? kérdezem szinte már némán. Ezt mégis hogyan tudod elmondani egy olyan embernek, akit szeretsz egy másik emberről, akit szintén szerettél?
Viszont tudom, hogy innen már nincs vissza út a szellem kiszabadult a palackból így folytatom.
Mikor ezt mondta olyat éreztem, mit még soha, hogy Márk beenged a lelkébe és akkor már tudtam, hogy megérte várnom rá és, hogy nagyon boldog voltam, mikor kimentünk a temető ajtaján egymásra néztük, megfogtuk egymás kezét és egyszerre kezdtünk el azon nevetni, hogy mennyire meg fog mindenki lepődni azon, amikor kiderül, hogy mi együtt vagyunk és utána magához húzott és hosszasan, szenvedélyesen megcsókolt.
Utána felgyorsultak az események, ahogy az lenni szokott….
Visszamentük hozzájuk, csókolóztunk, előszőr csak ártatlanul, némán ért össze az ajkunk majd egyre szenvedélyeseben. Én ekkor már teljesen kész voltam, minden téren, nem tudtam épp elmével gondolkodni.
Itt már nem tudom folytatni, a kezeimmel eltakarom az arcom és olyan zokogásba török ki, mint amikor meghalt a férjem, vég nélküli zokogásba, amikor egyszerűen nem tudott megállítani a zokogást, megint elkapott a remegés, a szédülés, a rosszul lét, a zuhanás, nem akarom, nem akarom….nem akarok emlékezni, Bogi csukd be a szemed, hallom a hangját, érzem, hogy átölel, érzem, hogy merev a hímvesszője, érzem, hogy kíván engem, érzem, hogy levetköztünk, érzem, hogy félig meztelen vagyok, érzem, hogy már ott van a bugyimnál, érzem, hogy mindjárt leveszi azt…érzem, hogy azt suttogja a fülembe, hogy szeretlek cica. Többszőr hív így. Nagyon tetszik, hogy így hív.
Nem tudom tovább folytatni…nem megy…kezdek szédülni…nem megy nem bírom tovább.
Sebi most már olyan közel hajol felém, fogja a remegő kezem, rám néz és nagyon szigorú a szeme, szinte villámokat ver, félelmet és gyűlöletetet látok a szemébe, olyan félelemet, ami tudom, hogy mindent tönkre fog tenni, fél a válaszoktól, de tudom, hogy tudnia akarja a választ, hogy lefeküdtem-e Márkkal.
Nem feküdtünk le-válaszolom halkan, de nagyon közel voltunk hozzá.
Akkor mi történt? -kérdezi, de már láttom a szemébe, hogy egy teljesen más Sebi néz rám. Érzem félek, érzem zuhanok a mélybe, érzem, hogy a súlyok amiket eddig cippeltem, nem bírom tovább….
Már majdnem vettük le a bugyinkat, amikor Márk hirtelen felált, ideges lett, járkált fel-alá. Én ott feküdtem az ágyba fél meztelenül. Éreztem, hogy valami baj van, de nem mertem megszólalni. Márk egyre jobban ideges lett és járkált, majd megfogta a hajam és….
nem tudom tovább folytatni…itt ennél a résznél elájultam.
Szinte semmire nem emlékszem az ájulásom után. A következő tiszta emlékkép az, hogy egyedül ülök egy kórházi ágyba Sebi fogja a kezem és tudom válaszokat akar.
De nem jönnek a válaszok, nem tudok beszélni, gyenge vagyok. Annyit mondok neki beszéljen Márkkal, majd ő elmondja mi történt.
Beszéltem Márkkal-kezdi ő. És akkor vettem észre, hogy a keze, be van fáslizva. Nem merek rákérdezni, de sejtem, hogy köze van a vallomásomhoz és nem tudom mit mondott neki Márk, de sejtem, hogy neki nem hazudna.
Szinte némán alig hallható hangon folytatom-akkor tudod?
Igen, tudom-Sebi ezt most úgy mondja, hogy tudom a vallomásomtól benne is megváltozott valami.
Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. …érzem, hogy nem tudok tovább beszélni erről, még most is érzem Márk leheletét, érzem, hogy fogja a hajam, hogy tépi azt, majd üt, aztán ismét üt, a vesémet, az arcomat, a testem minden részét….én meg kérem, hogy ne bántson, ő meg tovább csinálja, üt mindenhol. Ájulásig ver (szinte félholtra ver). Majd közli, öltözzek fel, rám dobja a ruháimat, aztán kitessékel a lakásból, alig bírok menni, tudtam így nem mehetek haza, az egyik ismerősőmnél húzom meg magam, ő azonnal mondja, hogy menjünk a rendőrségre, én félek, hogy Márk ismét ezt teszi velem, nem akarom, hogy bántson, felejteni akarok, ezt örökre el akarom felejteni és akkor megfogadom, hogy ezt soha nem mondom el senkinek, tudom, hogy ha ez kiderülne Márk megölne, tudom. Érzem a zsigereimbe. Végig hazudott nekem és hagyta, hogy besétáljak a csapdájába, mint évekkel később derült ki számomra, hogy rajtam kívül volt még 2 lány, akikkel szintén megtette. Ők sem merték feljelenteni, féltek Márktól, az egyik magát hibáztatta, hogy ez történt a másik sokkal erősebb volt, ő szólt az igazgatónak mert mind a két lány a sulinkba járt, de az igazgató közölte velük, hogy Márkot most nem hurcolhatja egy bizottsági meghallgatás elé mert, hogy ott kéne ezt az egészet lefolytatni (1996 írtunk a #meetoo mozgalom még nem is létezett) így hivatalosan a semmilyen eljárás nem folytattak le és szőnyeg alá söpörték az egészet. Így mi sem beszéltünk róla. Márk szülei sem tudtak róla, ahogy Sebi sem. Márk soha nem hozta szóba, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna az egész. Nem is beszéltünk azóta én pedig egészen eddig próbáltam elkerülni őt, mert kimondatlanul is féltem tőle, féltem, hogy aki egyszer ilyet tesz az még egyszer meg fogja tenni és akkor nem biztos, hogy túl fogom élni. Sosem tudom, hogy épp elmével hogyan jöttem el onnan aznap éjszaka, arra emlékszem, hogy úgy öltöztem, mintha a következő perc már nem is lenne és olyan gyorsan mentem ki azon az ajtón, amilyen gyorsan csak lehetet.
A többit már nem tudtam elmondani ismét elájultam és éreztem, hogy megint lebegek élet és halál között, a hangok a fejembe már kezdtek csendesedni, így végre kezdtem úgy érezni, hogy csend van. Amolyan békés, kiegyensúlyozott csend. Végre.
Boldogságot éreztem, teljes nyugalmat, egy régi emlékkép jött elő egyszer éreztem így magam amikor a férjemmel Barcelonába a tenger hullámzott és a lábamat csikizte a hüvőssége. Nem tudtam mi történik, de éreztem, hogy mintha a lelkem kezdene kiszállni a testemből. Mintha nyúlna értem egy erős kéz és mintha fényt láttam volna magam körül, lehet, hogy álmodok? Lehet, hogy képzelem az egészet? Érzem, hogy nem akarok felkelni, lebegni akarok, látni akarom a kézhez tartozó arcot és mintha hívna a fény.
………………………………………….
Sebi és Márk.
Hangos dörömbölés az ajtón, este 8 óra van, Márk épp a TV nézi, már épp indult volna fürödni, nem is érti ki dörömből és hallja, hogy Sebi üvölt az ajtó mögül:
Nyisd ki Márk!
Márk ajtót nyit neki.
Sebi vérvörös, kisírt szemmel néz rá.
Márk nem tudja mi van.
Mit tettél? -kérdezi tőle.
Sebi miről beszélsz?
Tudod miről beszélek!
Nem, ne haragudj, mi történt, tesó.
Ne hívj így, nem vagyunk testvérek.
Sebi megörültél? Márk egyre jobban meglepődik nem ilyennek ismerte Sebit, aki egyszer csak az éjszaka kellős közepén így viselkedne.
Sebi mi történt….érzi, hogy vallami baj van, de nem tudja hogy mi.
Bogi-mondja Sebi
Mit tettél vele?
Márk hirtelen azt se tudja miről beszél.
Sebi mi a fene ütött beléd. Egyre jobban össze van zavarodva.
Sebi erre erősen megfogja Márk ruháját és elkezdi rángatni azt.
Mit tettél Bogival?
Márk kezdi megérteni.
Válaszolj…
Márk lesüti szemét egy könnycsepp csordul le az arcán…Szereti Sebit. Ő volt a legnagyobb támasza a bajba, testvére helyett testvére volt, barátja volt, mindenbe számíthattak egymásra, együtt nőttek fel, igaz ő már évek óta külföldön élt, mindig beszéltek egymással, aztán történt valami és kicsit eltávolodtak egymástól, de mindig is őt tartotta a legjobb barátjának. Hallotta, hogy van valaki Sebi életében, boldog is volt, hogy Sebi talán végre megtalálta a boldogságot. Azt a boldogságot, amit egész életében keresett. Tudta, hogy az apja hogy bánt vele, tudta, hogy Sebi mennyit szenvedett és hogyan próbálta megmenteni a házasságát mégsem tudta elmondani neki, hogy drogozik. Nem volt hozzá ereje. Hogy amikor be van tépve egy teljesen más Márk lép elő és az a Márk bizony nincs jó hatással rá. Próbálta elnyomni, ezért még többet drogozott majd más fajta drogokat is kipróbált, hátha, de egyre jobban felszínre tört az érzés, hogy bizony ő betegesen szereti verni a nőket.
Örömét leli benne, neki ez volt a kielégülés. Mivel, hogy sosem elégült ki igazán ezért kellett újabb és újabb lökett és egy újabb nő, akin levezetheti a beteges frusztrációját.
Gyűlölte magát, nem tudta miért teszi ezt, hiszen alapvetően szerette a nőket és a nők is szerették őt, mégis amikor elérkezett ahhoz a ponthoz nem tudta már őket szeretni vagyis nem úgy, ahogy azt szerették volna, hogy szeressék.
Egyre jobban érezte, hogy ez így nem jó. Eljárt pszichológushoz, terápiás csoportba, drogosok csoportjába, mindent kipróbált volt, hogy tudott rajta uralkodni, volt, hogy le tudta magát állítani és nem bántotta az aznapra kiszemelt áldozatát és volt, hogy elhatalmasodott rajta a vágy, hogy még egyszer, ez lesz az utolsó. Bogi volt neki az utolsó.
Bogit szerette, őt tényleg szerette. Mikor a bátyja meghalt, találkozott vele a vasútállomáson, és ahogy közeledtek a Keleti pályaudvar felé azt érezte, hogy tetszik neki, hogy szeretné őt megismerni úgy igazából. Elkérte a telefonszámát és felhívta, majd azt kezdte észre venni, hogy egyre jobban kedveli és még többet szeretne beszélni vele, aztán jött a születésnapja, érezte, hogy Bogival akar lenni, hogy szeretné, ha ott lenne mellette, szeretné átölelni.
Talán Bogi tényleg az igazi? Az a nő, akire mindig is vágyott, aki megérti és nem érzi magát egyedül, ahogy ugyanis beszélt vele telefonon egyre jobban ezt érezte.
Amikor Bogi felment hozzájuk olyan szép volt, hogy Márk nem akart hinni a szemének.
Aztán azt akarta, hogy megismerje őt ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve elvitte a temetőbe, és elmesélte mi történt a bátyával. Maga is meglepődött, hogy Bogi nem ijedt meg és, hogy végig hallgatta, amikor kijöttek egyszerűen megtörtént, megcsókolta őt. Szerette. Ő az igaz Márk, tudta, hogy ő az igazi. Aztán amikor felmentek ismét hozzá, egyszerűen megint ott volt a másik Márk. Amikor ismét megcsókolta Bogit azt hitte még tud uralkodni rajta, de a másik Márk győzőt.
Miután Bogi elment elsírta magát és összepakolta a ruháit, hagyott hátra egy búcsúlevelet és végezni akart magával, ő nem ember, beteg, tudta, hogy ez már így nem mehet tovább.
Azt akarta, hogy ennek vége legyen, hogy más nő soha többet ne szenvedjen miatta.
Majdnem sikerült is neki végeznie magával, aztán valami az utolsó percbe visszafogta, az utolsó lövés, aki valaha is drogozott az tudja milyen az utolsó lövés.
A mentősök vitték be a detoxba, ahol az ágyhoz kötözték és 3 hónapig feküdt így küdzve a démonjaival. Azt hazudta a szüleinek és Sebinek, hogy üzleti úton van (ami nála előfordult így végül is igaz is lehetett volna), de a detox után elment egy igazi elvonú kúrára azóta tiszta, igaz tudta, sosem lesz teljesen tiszta, hiszen a múlt árnyai mindig kísérteni fogják, ezért amikor megtudta, hogy Sebinek Bogi a barátnője, hát tudta, hogy itt van a múlt, így ő is próbálta a találkozást elkerülni, ezért kerülte Sebit, aztán történt a piacos esett és érezte, hogy amit Bogi tett az édesanyjáért amellett nem mehet el szó nélkül. Ezért finoman próbálta megköszönni, de Sebi és az anyukája is erősködött, hogy találkozzon végre Sebivel és köszönje meg személyesen is így végül is megtörtént a találkozás. Amikor meglátta Bogit érezte, hogy ismét izzad a tenyere és érezte a vágyat, azt a vágyat, ami akkor éjszaka is kísérte őt, hogy mindjárt, hogy mindjárt. Amikor ugyanis azon az éjszakán csókolta őt erekciója lett és érezni akarta magát Bogiban, meg akarta őt kefélni, de a másik Márk nem hagyta neki, nem hagyta neki, hogy szeresse őt, azt akarta, hogy fogja meg a haját és hallja, hogy a másik Márk azt súgja a fülébe szinte csendesen: láttod milyen gyönyörű, ő a tökéletes ártatlanság, tegyük tönkre.
Márk az egész találkozó alatt próbálta uralkodni az érzésein, és azt érezte, hogy sosem tudná magának megbocsájtani, ha Sebi megtudná ezt az egész dolgot így ő maga is meglepődött azon, amikor Sebi és Bogi összeveszett, hogy még ő maga is azt akarta, hogy béküljenek ki, pedig érezte, ha ez megtörténik talán az ő titkára is fény derül.
És most itt van Sebi és kiderült. Tudta, hogy Sebi sosem volt híve az erőszaknak, mivel őt magát is verte az apja ezért sem tudta ezt neki elmondani. Tudta, hogy ez éket verne közéjük.
Sebi elmondta ugyanis neki, hogy Bogi elmondta mi történt, de a vallomása közben többszőr is rosszul lett, majd elájult és a végén kórházba került, most pedig az intenzív osztályon van, ahol épp az életéért küzdenek az orvosok.
Aztán Sebire nézett és szinte könyörgött neki: ölj meg tesó, vagy üssél addig amíg el nem ájulok.
Sebi egy gyomrost adott neki, mindig is erősebb és izmosabb volt nála, ezt mind a ketten tudták. Egyszer poénból birkóztak egymással és Sebi úgy lenyomta Márkot, hogy Márk csak nézett. Ő maga sem gondolta volna, hogy Sebi ilyen erős. Sebi tudta ezt magáról, mert az apja megtanította rá, hogy hogyan legyen erős, egyszer kétszer meg is fogta a nadrág szíjját, amikor az apja holt részegen ütötte őt és mondta neki még egyszer megveri meg fog halni. Bár nagyon részeg volt annyira mégsem volt hülye, hogy tudja Sebi meg tenné ezért fogta a nadrágszíjat és eldobta és ennyit mondott: jól van fiam, igazi férfi lettél. Majd bement a konyhába töltött magának és Sebinek egy vodkát oda adta neki és ennyit mondott egészségedre, a férfivá érésedre iszom.
Dögölj meg te rohadt szemét-ezt már Sebi üvöltve.
Ha meghal én megöllek-szintén üvöltve.
Márk pedig tudta, hogy nem hazudik, ő is ezt kívánta, meg akart halni, sosem akarta bántani Bogit mégis megtette. Ahogy Sebit sem akarta bánti, két ember, akit bántott és egyszerűen nem értette miért. Miért ilyen kegyetlen vele az élet? Miért vette tőle a bátyát, akit a világon a legjobban szeretett, miért lett drogos, miért erőszakoskodott nőkkel, miért bántotta Bogit és miért tette ezt Sebivel? A kérdések ott voltak, de a válaszok sosem jöttek a miértekre csak egyre több miért lett.
Márk sírva nézett Sebire: tesó én ezt nem akartam.
Nem vagyunk tesók. Dögölj meg te szemét állat-majd az ajtó becsapódott és Márk ott maradt megint egyedül a miértekkel.
………………………………………….
A hangposta egyre több hangüzenettel megtelve. Mi van veled? Hol vagy? Minden rendben? Felhívnál? Kérlek csak annyit mondj, hogy jól vagy?
Miután kikerültem a kórházból Sebi hagyta ezeket az üzeneteket a hangpostámra, mivel a telefonomat szokás szerint repülő üzemmódra állítottam majd bementem a telefontársasághoz kértem egy új titkos számot, teljesen titkosat, amin senki sem hívhat fel.
1 hét leforgása alatt megtelt a régi telefonszámon a hangpostás üzenetek, mind Sebitől jöttek, egyikre sem válaszoltam.
Egyszer végig hallgattam őket, amikor a repülőgépen ültem és már lehetett telefont bekapcsolni.
Sebi hol sírva, hol könyörögve, hol szerelmes vallomásokat hagyva, hol csak annyit kérve, hogy hívjam fel, de a lényeg mindig ugyanaz volt. Szeret. Nem tud nélkülem élni. Elmondta, hogy mi történt közte és Márk között. Ahogy azt is elmondta, hogy Márk állítólag bocsánatott kért mindegyik áldozatától és elmondta a szüleinek is mi történt régen, de ez sem érdekelt már.
Ültem fent a felhők felett a repülőgép motorjának hangját néha lehetett hallani. Repültünk, a gépen 500 utassal, néztük a tévét én meg csak ültem a székben és hallgattam Sebi könyörgő hangját és semmi mást nem éreztem csak az ürességet.
Mintha kivágtak volna a lelkemből egy darabot és csak a néma tátongó üresség maradt belőle.
………………………………………….
Levél.
Kedves Sebi.
Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e neked ezeket a sorokat, leírjam-e azokat a gondolatokat, amik bennem vannak, de sok gondolkodás után úgy éreztem, hogy tartozom neked ennyivel.
Levelemet azzal szeretném kezdeni, hogy jól vagyok és szeretnélek megkérni, hogy ne hívj többet mivel új telefonszámom van, ami teljesen titkos így szerencsére azon nem fog senki sem elérni.
Emailt és facebook üzeneteket se írjál mert nem fogok válaszolni rájuk, kérlek ne nehezísd meg még jobban az elválást.
A szívláncot, amit tőled kaptam a levéllel együtt vissza adom.
A levél mellé csatolok egy képet. Fájó szívvel teszem ezt, de úgy érzem jogod van tudni mi történt. Ez amolyan utolsó vallomás…..
Bogi
Az utolsó vallomás.
Boldogságot érezek, mintha nyúlna értem egy erős kéz és mintha fényt láttam volna magam körül, lehet, hogy álmodok? Lehet, hogy képzelem az egészet? Érzem, hogy nem akarok felkelni, lebegni akarok, látni akarom a kézhez tartozó arcot és mintha hívna a fény.
A kéz egy apró kéz, egy apró arc, de olyan erősen fog, hogy érzem nem zuhanok tovább megálltam élet és halál között és lebegek a semmi közepén.
Az apró kéz, az apró arc mosolyog rám, a kisbabám arca. És mintha egy titkos nyelven szólna hozzám: semmi gond, most már minden rendben lesz. Én itt leszek az út végén. Várni fogok rád, de neked most vissza kell menned. Neked még dolgod van.
És a következő emlékkép, hogy remegő kézzel sírva ülök a kórházi ágyamon és tudom, amikor bejön az orvos, hogy mit fog mondani.
Rám néz, az üres kopár falakon kívül semmi nesz nem hallatszik. Tudom, hogy mit fog mondani….
Sajnáljuk Boglárka…kezdi…mindent megpróbáltunk megtenni, de a kisbabáját nem tudtuk megmenteni…elvetélt.
Sajnálom…csak nézek rá, oda leteszi mellém az ultrahangos képet a halott meg nem született gyerek képét, becsukom a szemem, látom a kis arcát, a kis kezét, tudom, hogy lány lett volna, tudtam, hogy kisbabát várok, de nem akartam elmondani Sebinek, várni akartam vele. Most már nincs mire várnom. A megírt levél mellé teszem a kisbabánk képét. Csináljon Sebi ezzel a ténnyel, amit akar én már repülők el. Mikor kikerülök a kórházból az első dolgom venni egy repülőjegyet, elrendezem otthon a dolgaimat, elhozom Sebitől a cuccaimat, megkérem édesanyámat vigyázzon 2 hétre a gyerekekre, természetesen nagyon örült neki, de még neki sem mondtam meg, hogy elvetéltem, majd elmondom neki, ha hazajöttem. Bár látja rajtam, hogy baj van, de tisztel engem annyira, hogy nem kérdezz rá.
Összepakolom a holmikat, lefoglalom a szállást és beülök a taxiba és megyek Ferihegy 2-re.
Közben amíg a taxi némán megy ülök benne és azon gondolkodom, hogy túlélő vagyok. Egy igazi túlélő.
Túléltem, azt, amit Márk tett velem. Bár amikor kijöttem az ajtón már nem az a Bogi voltam, mint aki bement azon az ajtón. Onnan éjszaka egy másik Bogi jött ki.
Túléltem a férjem halálát. Eltemettem, meg gyászoltam, fel álltam a fájdalomból majd ismét szerelmes lettem.
Szerelmes lettem egy olyan férfiba, akit még most is szeretek és talán a következő életünkben amikor ismét találkozni fogunk (mert tudom, hogy így lesz) akkor végre boldogok leszünk, de nekünk most ennyi jutott a boldogságból 8 hónap, ennyit szánt nekünk a sors. 8 hónap második boldogságot.
Gyönyörű 8 hónap volt, a legszebb, legintenzívebb 8 hónap, amit sosem fogok elfelejteni.
Aztán szakítottunk, majd kibékültünk, akkor mind a ketten azt hittük még, hogy menni fog, együtt menni fog. Küzdelmes időszak volt, de tényleg hittem, hogy együtt le fogjuk küzdeni a múlt árnyait. Sebi gyerekkorát-az én titkomat-együtt sikerülni fog, erősek vagyunk, jó páros vagyunk, szeretjük egymást, az ágyban egymásra találtunk, minden téren kiegészítettük egymást, úgy szerettem a kislányát, mintha a saját lányom lenne ezt meg is mondtam neki. Tudta, látta, hogy így van. Tényleg szerettük egymást, közös terveink, álmaink voltak. Együtt sikerülhetett is volna, de ahogy azt írtam is az élet kegyetlen és igazságtalan, nekünk ennyit szánt a sors. Közös életünkből, amikor ugyanis megtudtam, hogy új élet fogant meg bennem, tudtam, hogy a lehető legjobb helyen és időben vagyunk, mindig is 3 gyerekes édesanya szerettem volna lenni. Ez volt az álmom, mivel mi is 3-an voltunk testvérek. Így nőttem fel, ezért sosem voltam egyedül, mindig gyerek zsivaj volt nálunk, nagyon boldog gyerekkorom volt, amiért mindig hálás leszek a szüleimnek. Csodás gyerekkorom volt.
Aztán kiderült a titok, és olyan gyorsasággal történtek az események, hogy el kell kicsit vonulnom, hogy fel tudjam ezeket dolgozni.
Mint megtudtam hangposta üzeneteimből Márk bevallotta a szüleinek mit tett, majd meglátogatta a 2 lányt akikkel ugyanezt megtette és feljelentette saját magát. Mivel azigazgató úr már nem élt és soha nem jegyezték ezt fel sohová és a bíró is úgy volt vele elég büntetést szabott ki Márkra az élet ezért felfüggesztett bőrtönbűntetést kapott, a szülei beszélnek vele, bár sosem tudták neki teljesen megbocsájtani azt, amit tett és Márk sem tudta megbocsájtani azt amit tett. Folyamatosan írt, próbálta kitalálni mi miért történt, próbálta a válaszokat a Bibliába megtalálni, majd egy szép napon pap lett belőle. Sok emberhez eljutott a története, így elment több börtönbe és javító intézetbe, hogy segítsen más hasonló helyzetbe lévő fiatal fiúknak. Állítólag egész jól csinálta, talán meg is békélt a sorsával. Sebit viszont elvesztette. Soha többet nem beszéltek egymással.
Sebi miután kórházba kerültem, minden nap ingázott a kórház és a munkahelye között, ott volt mellettem, fogta a kezem és imádkozott Istenhez, mint ahogy gyerekkorába imádkozott a mamájáért: őt ne vedd el, ne vedd el tőlem őt, nem vette el csak egy másik Bogit hozott vissza.
Egy sokkal erősebb Bogit, aki rájött, hogy eddig mindig függőt valakitől vagy valamitől most már nem akar fügni senkitől. Egyedül is képes megállni a helyét az életben.
Egy túlélő Bogi.
Aki mindent túlél. Bár ő maga mindig egy kicsit belehal, de feláll és megy tovább előre.
Túléltem a vetélést, nem hinném, hogy más ember ennyi csapást, amennyi csapást a sors mért rá hogyan éli túl, túl lehet ezt-e egyáltalán élni én túléltem, de most egyedül akarok lenni, én és a tenger. A nyugalom, eggyé akarok válni vele, csak ülni akarok és nézni, hallani a homokos tenger morajlását és hallani akarom ismét azt a hangot találkozunk az út végén.
Látni akarom a kezeket és látni akarom az arcokat, találkozni akarok velük ott fent, Mamával, a férjemmel, a kislányommal.
Ülök a gépen, 500 utassal a gép fedélzetén, alszom, nem érzek semmit. Csak lebegek, érzem, hogy megyek fel, a felhők felé, hogy mindjárt ott vagyok, ott fent….
Jön egy hölgy és ordít, segítségért kiabál, hogy azonnal jöjjön valaki, vér mindenhol. Szerencsére nem vették észre az átvilágító pontnál, hogy mi van nálam, de ha esetleg elrontanák valamit a gyógyszereket is elhoztam magammal, amit még a pszichológus írt fel nekem, amit eddig sosem vettem be, most 5 szemet veszek be egy kis Evianas ásványvízzel.
Érzem, hogy nem zuhanok tovább, érzem, hogy megint fog a kar, érzem, hogy ott van az arca, látom a kis kezeket, a kis szemeket, érzem, hogy végre boldog vagyok. Önmagamért. Megtaláltam a boldogságot, amit egész életembe kerestem.
Érzem, hogy eggyé válok a fénnyel, érzem, hogy a tenger hullámai elnyelnek, érzem, hogy súlytalan vagyok, érzem, hogy nem uralom tovább a testem és végre csend van mindenhol….és csak a szeretett, nyugalom van helyette.
Már a hölgy sikoltozásait sem hallom, mintha teljesen elhalkultak volna, mintha embereket látnék magam körül, akik számolnak vissza, aztán megint hallom a hangot: találkozunk az út végén. Tudom, hogy így lesz. Elindulok vissza felé, tudom, hogy még mindig nem jött el az én időm. Az arc viszont mosolyog, a kezek eleresztenek és tudom, hogy nemsokára ki fogom nyitni a szemeimet és ott leszek a tengernél ahol boldog voltam és csak ott fogok ülni és nézni fogom a hullámokat, a sirályokat, és érzem, hogy itt boldog leszek.
Veszek majd itt egy lakást, a gyerekeim ide fognak járni iskolába, meg fogom tanulni a nyelvüket, talán állampolgár is leszek, és talán itt is fogok megöregedni.
Igazi túlélő lettem….
Találkozunk az út végén……
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.