Találkozásom a halállal

Találkozásom a halállal.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

6 éves voltam amikor először találkoztam veled, tudtam, hogy ott vagy. Ott ált némán az ágyam szélén szótlanul és éreztem, hogy beszélsz hozzám. Nem tudtam, hogy ő az, nem féltem tőle csak figyeltem és csendben néztem.

Utána 11 éves koromba találkoztunk ismét egymással, akkor könyörtelen volt, elvitte őt, akit a világon a legeslegjobban szerettem, elvette tőlem, aki a nagy kezével átölet és mindig azt mondta nekem: semmi baj kisunokám, majd legközelebb sikerülni fog.

21 éves voltam, amikor a hátam mögött ált. Annál a sírnál, ahol a szerelmem testvére feküdt. Őt nem akartad elvinni, de muszáj volt. Ő még élhetet volna, tudom, mert mondtad nekem. Ő csak egy baleset volt, de az a baleset egy egész családot tönkre tett. Te csak összefontad a kezed és én tudtam, hogy az élet ilyen ad és elvesz. Te tanítottál meg rá.

Majd ismét gonosz módon jöttél, ahogy szoktál. Megint elvettél tőlem valakit, akiről tudtad fontos nekem, viszont őt nem te tetted tönkre, hanem a heroin. Ez volt a vigaszom, hogy ő saját maga ellensége volt, ezzel akartam nyugtatni magam.

Ismét jöttél és vittél-megannyi lelket gyűjtöttél, hol némán érkeztél-hol volt előjeled, a vége mindig ugyanaz volt. Fájdalom és veszteség.

Azután egy szép napon elvitted őt. Egy apró gyermeket és ez nekem már sok volt, annyi lélek közül miért őt, ő még csak 3 órás újszülött kisbaba volt.

Hiába kértem, könyörögtem, sosem kaptam választ.

Itt állsz most is és nézel rám, tudom, hogy kiért jöttél, de ha őt viszed engem is vinned kell magaddal.

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A piros autó

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Falvak, városok című kötetében jelent meg Szentendréről. A piros autó Bozont, a puli megáll az útelágazásnál, hátrafordul és várakozóan néz.

Teljes bejegyzés »

Álarc

Késő őszi délután van, és már alkonyodik, amikor a buszra felszállva helyet foglalok egy idősödő asszony mellett. A jármű szinte teljesen megtelik, mire a busz kihajt

Teljes bejegyzés »

Értelmes anyai mondatok

(Blablabla) Verset írnék, Már, ha tudnék S nem azt hallanám Mikor ülök az asztalnál, Hogy ily módon szól anyám: Blablabla, Blablabla, Blablabla, Blablabla. Sok Blablabla

Teljes bejegyzés »