Műtős fiú.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Most szépen áttollak a műtőbe-mondta és még magamnál voltam, de az altatók és az infúzió már kicsit bekábított annyira, hogy amikor a kezére néztem olyan volt, mintha mozogna a karján a kígyós tetkó.
Nyugi nem harap, csak hallucinálsz egy kicsit. Gyere, öleld át a kezeddel a nyakamat.
Olyan vékonynak tűnt, és bár éreztem, hogy masszív dohányos mégsem mertem átkarolni.
Hiszen csak egy hálóköntös volt rajtam és egy papucs és a köntös alatt meg nem volt semmi. Ami meg volt az is le volt borotválva. Mintha kitalálta volna a gondolatomat mondta, hogy nem kell tőlem félned. Csak nyugodtan öleld át a karom, ahogy a kedvesedet ölelnéd és szépen lassan átteszlek a hordágyra.
Én már az alvás szintjén voltam így szép lassan átkaroltam bár attól féltem a 83 kilómat nem fogja elbírni mégis amikor átkaroltam pehelykönnyűnek éreztem magam.
Olyan volt, mint egy nyugalmi állapot. Fogta a kezemet végig, mintha simogatta volna is és mintha mondta volna, hogy itt leszek végig melletted ne félj.
Lehet, hogy álmodtam?
Mikor vége volt a műtétnek szép lassan át tolt a gyengélkedőben szintén olyan figyelmesen bánt velem, ahogy betolt az ajtón.
A gyengélkedőn esett le a mész a falról, dohos állagú szobában rajtam kívül még másik négy nő feküdt.
Most szintén át kéne karolnod-mondta ő, hogy befektesselek az ágyadba. Átkaroltam szintén és megint éreztem, hogy úgy bánik velem, ahogy azelőtt még senki sem.
Szép lassan átfogta a vállam, áttett az ágyra és megsimogatta a kezem ezt tudom, hogy már nem álmodtam már ébredezés állapotában voltam. Inkább szédültem és a hányinger kerülgetett.
Hozott egy pohár vizet és szép lassan megitta velem, majd betakart és adott még egy takarót mert látta, hogy remegek. Ezután kiment a szobából.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.