Nekem a minden

 

Nem jelent semmit a kék ég,

lopott mosolya a napnak,

nélküled a hold sem fényes,

az este is csak egy napszak,

 

virágok színét nem látom,

fekete-fehér itt minden,

csend sikít hófehér vásznon,

elfogyott, festékem sincsen.

 

Csillagfény pihen ölünkben,

lágy szellő kibontott ingem,

a számra te csókolsz hajnalt,

sóvárgó lángokat itt lenn.

 

Nevetek nyári esőben,

és ősszel is szürke fagyban,

veled a mindenség kék ég,

bennünk örökké tavasz van,

 

mert mindent olyannak látunk,

amilyen lelkünk zenéje,

ősszel sem siratunk semmit,

épp csak a nyárnak lesz vége.

 

 

 

Éles Anett
Author: Éles Anett

Éles Anett az Irodalmi Rádió szerzője. Tatabányán születtem, itt is élek. Tízévesen kezdtem el írni, és első verseim közül néhány be is került egy akkori gyermekirodalmi folyóiratba.  A Budapesti Tanítóképző Főiskolán végeztem, és annak idején újságírónak készültem, azonban az életutam másfele kanyarodott el, ezért egy ideig nem is foglalkoztam az írással. Gyermekeim születése inspirált ismét alkotásra, nekik szóló verseimet követték hamarosan a felnőtteknek szóló írások is.  2007-ben adták ki ifjúsági regényem, amelyet – nagy örömömre – néhány általános iskola felvett az ajánlott olvasmányok közé. Eddig kilenc antológiában jelentek meg felnőtteknek szóló verseim, illetve ez év novemberi kiadással lát majd napvilágot egy novelláskötetbe beválogatott írásom. 2013 óta vezetek egy vámmal, logisztikával foglalkozó céget a férjemmel, és egy üzlettársunkkal közösen. Mellette – természetesen – mindig szakítok időt a versekre is. Jelenleg gyermekeknek készülő kötetem grafikai munkái zajlanak.  

Megosztás
Megosztás

4 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kakaós lepény

Kakaós lepény. Emlékek íze. Nagymamám sütőjében gyakorta elnéztem az üvegen át, ahogy a ruganyos és mégis omlós tészta lassan felemelkedik a tepsiben. A vaníliás cukor

Teljes bejegyzés »

Pista emlékére

Még négy éves sem voltam, amikor elmentél… Édesanyánk mesélte, hogy nagyon szerettél.   Könnyek között olvasom az emlékezéseket. Mindenki jót ír rólad, emberit, nemeset.  

Teljes bejegyzés »

Lélektakaró-2.rész

Próbált rájönni, hogy vajon mi „rondíthatott” bele a csendbe. Talán egy kóbor állat ugorhatott rá a sóderrakás tetejére dobált deszkákra? Ekkor már jó ideje az

Teljes bejegyzés »
Prózák
Barna Benedek

Szókaratés, a nagy filozófus tanácsot ad

A virágzó görög kereskedőváros, az oligarchák által irányított Miértlopolisz főterén, egy kiselejtezett hordóban élt a híres filozófus, Szókaratés. Messze földről jártak az öreg gondolkodóhoz az

Teljes bejegyzés »

Vukovári Panna | Dupla könyvbemutató

2023. november 27-én mutattuk be Vukovári Panna szerzőnk két új kötetét a Hadik Kávéházban. Örömünkre zsúfolásig megtelt az előadóterem, ahol a családtagok, barátok mellett szép

Teljes bejegyzés »

A konyhafőnök ajánlata

Kora délután volt. A rendezvényt öt órára hirdették meg, de sokan már négytől ott toporogtak, amikor kinyitották a különterem ajtaját. Az előtéri megőrzőbe értékes bundák

Teljes bejegyzés »