Őszi pillanatok

 

 

 

A nyár kifáradva nyújtózott elénk,

kacéran kacsintott, s lángoló haja

ezernyi színét úgy ontotta felénk,

táncolt a napsugár fénylő aranya.

 

Hajukat simítva bólogattak ők,

a forróság perzselte, sokszínű fák,

mint gyönyörű, érett, karcsú testű nők,

játszott lombjukon ezernyi karát.

 

Már készült az ősz a színpadra lépni.

Hűvös reggelen harmatot lehelve

elégedetten jött díszletet nézni,

széllel a csendes utcákat seperte.

 

Elmúlt a nappal, didergett az este,

gyönyörű az ősz, eljött megint, újra!

Lopakodott az éjjel hűvös teste,

együtt melegedtünk, kabátodba bújva.

 

 

Éles Anett
Author: Éles Anett

Éles Anett az Irodalmi Rádió szerzője. Tatabányán születtem, itt is élek. Tízévesen kezdtem el írni, és első verseim közül néhány be is került egy akkori gyermekirodalmi folyóiratba.  A Budapesti Tanítóképző Főiskolán végeztem, és annak idején újságírónak készültem, azonban az életutam másfele kanyarodott el, ezért egy ideig nem is foglalkoztam az írással. Gyermekeim születése inspirált ismét alkotásra, nekik szóló verseimet követték hamarosan a felnőtteknek szóló írások is.  2007-ben adták ki ifjúsági regényem, amelyet – nagy örömömre – néhány általános iskola felvett az ajánlott olvasmányok közé. Eddig kilenc antológiában jelentek meg felnőtteknek szóló verseim, illetve ez év novemberi kiadással lát majd napvilágot egy novelláskötetbe beválogatott írásom. 2013 óta vezetek egy vámmal, logisztikával foglalkozó céget a férjemmel, és egy üzlettársunkkal közösen. Mellette – természetesen – mindig szakítok időt a versekre is. Jelenleg gyermekeknek készülő kötetem grafikai munkái zajlanak.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A telihold fénye

A telihold fénye megszépíti arcod a telihold fénye, elhozza az álmod. A telihold fénye mutatja az utad a telihold fémye, szerelmeket kutat. Telihold fényénél találkoztam

Teljes bejegyzés »

Új szív született

  Mikor a magány is elfeledett. Mikor boldogság kertjében ástam, Már magamért, magamat sem bántam. Hajnalom csendben rám esteledett, Bennem zúgva egy új szív született.

Teljes bejegyzés »

SZEPTEMBER VÉGE

  SZEPTEMBER VÉGE   Szőlő érlel áldott mámort, Ökörnyál úszik a réten, Hűvös, ködös reggeleken, Beköszönt Szeptember vége.   Üres fészkek között szele, Cikázik ám

Teljes bejegyzés »

Elesett vénség

Béla bácsi, csak így hívták a kissé magának való öreget a kerületben. Mindenki sajnálta, szánta őt, de mivel haragudott az egész világra, senki sem akart

Teljes bejegyzés »

Göndör fűz alatt

  Göndör fűz alatt Végh József László Ludányhalászi  2023, 04 05 A Pontyos – tó sarkán göndör fűzfa áll. Emlékeztet, milyen volt az ifjúság. Amikor

Teljes bejegyzés »