Foszlányok
A fákról már kezdődtek a levelek lehullani, amikor megcsörrent a telefon és beleszólt.
Tudtam miért hívott-most is elmondta, hogy mennyire hiányzom neki és, hogy szeret engem.
De a szívembe már csak fájdalom volt és harag iránta.
Pedig én is tudtam, hogy szeretem őt.
Még mindig szeretem. Kimondani és bevallani és nehéz volt a számomra.
Pedig tudtam, hogy hazudhatok, de önmagamat nem tudom becsapi.
Hiányzott a karja, a csókja, az ölelése, a szeme. Azok a szemek.
Hiányzott, hogy halljam, ahogy nevet.
Hiányzott minden közös emlékünk.
Nem írtam már egy ideje neki, hozzá se verset, se novellát, se regényt.
Ez is csak egy feljegyzés, amolyan emlékkép foszlány a múltból hozzá, hogy szeretem.
Mindig őt fogom szeretni.
Örökkön örökké.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
