Csak egy átlagos Hétfő

Csak egy átlagos Hétfő

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Reggel van, nincs kedvem felkelni, főleg nem ma. Dolgozni sem akarok. Pedig határidős leadás van. Érzem magamon a pia szagot. Tudom, hogy bent is sejtik. Hiszen múltkor a kollégáim a folyosón arról beszélt, hogy iszom. Hallottam őket, hiszen én is ott voltam mégis úgy tettem mintha süket volnék. Miért is tegyek máshogy? Hiszen igazuk van. Piás vagyok, csak még nem mondtam ki eddig. Aztán arra gondoltam vajon hol is kezdődött ez az egész? Elég sokat kerestem mostanság az ok-okozatot összefüggéseket. Apám is ivott-anyám is ivott így talán innen vezethető vissza, hogy én is elkezdtem inni. Eleinte bulikba, aztán egyre többet és többet ittam. Már nem számított egy idő után a hol és mikor. A lényeg az volt, hogy igyak.

Hallom, hogy csörög a telefonom, Felveszem és közlöm, hogy felmondok és nem megyek be dolgozni. A felettesem a döbbenettől és a bejelentésemtől alig bír megszólalni.

Aztán hívok egy másik számot azt a számot, amit az elmúlt másfél évben annyiszor hívtam fel. A vége mindig ugyanaz lett. Én ittam-ő sírt.  Most nem sír. Tudja, hogy mi fog történni. Mintha érezte volna.

El akarok válni-mondta ő. Tudom-mondtam én. Meg is értem. Nem kérdezek semmit. Csak kértem, hogy küldje el az ügyvédje számát, hogy egyeztessek vele. Iszol még?- kérdezte? Igen-válaszoltam. Már nem hazudtam neki. Tudtam jobban ismer engem, mint én saját magamat. Ő volt az egyetlen, akit beengedtem a lelkembe. És tudjátok, ha egy férfi beenged egy nőt a lelkébe az komoly dolog. Őt szerettem. Senki mást rajta kívül nem tudtam így szeretni. Mégis elmartam magamtól, mert nem ismertem más utat.

Apám és anyám együttesen ölte ki a szeretett belőlem, mind a kettő a maga módján, szép aprólékosan tette ezt. A végén ott voltam egyedül egy szobában a saját démonjaimmal egy átlagos Hétfő reggelen.

Aztán jött ő és vele a nevetés, a mosoly, a kedvesség, a szeretet, a minden. Nem hittem el, hogy ilyen létezik. Azt hittem csak a filmekben van. Engem nem lehet szeretni. Ő mégis szeretett és hitt bennem.

Aztán amikor már azt hittem boldog vagyok ismét jött a pia és nem nagyon tiltakoztam. Elittam mindent, a házat, az autót, a hitelt és ez felörült. Teljesen.

Eleinte eljártam csoportba aztán tudtam menthetetlen vagyok. Nem akartam változni, ezt neki is megmondtam inkább a kényelmesebb utat választom. A pia mint egy jó barát átölelt és megsimogatott.

Csak egy átlagos Hétfői nap. Az emberek beülnek egy reggeli kávéra, közben megbeszélik a reggeli értekezletüket. A gyerekek iskolába mennek. Az idős emberek temetőbe látogatják meg a szeretteiket.

Én pedig leiszom magam.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doberdó 1.

Magyarok a Nagy Háborúban… A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra… A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa. A

Teljes bejegyzés »

Hétköznapok… szilánkokban

Mereven bámulok Álmélkodó rosszallással, Arra, mi nem tetszik. * Lehetetlen az, mit Én nem tudok megcsinálni. Rosszak, körülmények. * A hideg kávémat Iszom, nem megyek

Teljes bejegyzés »

ELSZÁNT EMBER

ELSZÁNT EMBER Egy kiváltság szorong, Bennem a düh forrong. Elnyúlnék egy vágyon, Vezess felé lábnyom. Szorongásom kiváltság, Elkerülni nagy bátorság. Halhatatlanok hordaléka, A tudás maró

Teljes bejegyzés »

Majd nászt ülünk!

A halál már, a lépcsőkön lefelé jön, szinte érzem… Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz’ nem a fékem. Mi ketten majd valódi, nagy

Teljes bejegyzés »