A szerelem vak

Réka ül a villamoson, fáradtan néz ki az ablakon, bár nem lát semmit, hisz sötét van, elmúlt tíz óra, s csak az utcai lámpák adnak némi fényt a külváros utcáinak. A házakból csak itt-ott szűrődik ki kékes fény, hisz legtöbben már-tv-t sem néznek, alszik a város. Fejét lassan a villamos belseje felé fordítja, és akkor találkozik a tekintete a vele szemben ülő férfi tekintetével. A rámosolyog, ő félszegen visszamosolyog, és ettől a perctől ennek a két éjsötét, ferde vágású szemnek a bűvöletétől nem tud szabadulni.

-Honnan és hová ilyen késő este?  – kérdi kedvesen tört magyarsággal.

És Réka válaszol, majd elkezdenek beszélgetni, és észre sem veszik, hogy telik az idő, megérkeznek. A lány el akar köszönni, de a férfi követi, ő is leszáll. Csendesen lépegetnek a kihalt utcán, megérkeznek a lány lakása elé, megállnak. Hosszan búcsúzkodnak, míg végre eltökéli magát a lány, és bemegy a kapun.

Másnap délután, mikor munkába indulna, meglepetten veszi észre, hogy a kapunál várja őt a tegnap esti férfi, mosolyog, és megkérdi: elkísérhetlek a munkahelyedre?

-Hát te hogy kerülsz ide?- kérdi a lány csodálkozva, és a szeme ragyog a boldog meglepetéstől.

– Gondoltam, van egy kis időm, megleplek, elkísérlek, addig is beszélgethetünk. – mondja.

Az egész úton beszélgettek, mindent tudni akartak a másikról, nem tudtak betelni egymással. Este a munkahely kapujánál várta, és ez így ment napokig, míg egyszer úgy döntöttek, hogy ott marad éjszakára is. Csodás szerelem alakult ki kettőjük között, mely tele volt izgalommal, romantikával.

Minden szabad idejüket együtt töltötték, bár ez kicsit körülményes volt, mert a fiú egyetemre járt, a lány három műszakban dolgozott, és mellette ő is egyetemen tanult levelező szakon.

Megoldották, a lány lakásán tanultak, ez is elég volt, érezték egymás közelségét. Hol a fiú főzött, hol a lány, de volt, hogy csak úgy zacskóból megettek némi pogácsát, vagy süteményt, nem számítottak az ilyen hétköznapi dolgok.

-Vettem színházjegyet! – mondta Altaj, így hívták a fiút.

– Nagyszerű, de akkor hamar készülődjünk, mert mire innen bedöcög a villamos, egy óra kell. És lelkesen készülődtek, imádták az ilyen közös programokat.

Hazafelé, amikor leszálltak a villamosról a sötét megállóban megtámadta őket egy középkorú kicsit illuminált állapotban lévő alak. Pillanat alatt leütötte Altajt, aki a nem várt támadás miatt védekezni sem tudott, vérző orral elterült a földön.

-Menj haza, te mocskos kínai, nem kelletek itt, ne vegyétek el a munkát tőlünk! – üvöltözött tántorogva a részeg. Egy két járókelő volt csak az utcán, akik most szálltak le a villamosról, de úgy tettek, mintha nem láttak volna semmit.

_ Segítség, segítsen már valaki! Kiáltozott kétségbe esetten Réka, de senki nem sietett, inkább elinaltak.

-Én kínai? Nem vagyok kínai! Mongol vagyok, és senkinek nem ártottam!- kesergett kétségbe esetten, és nem értette, mit vétett annak az embernek, bár tudta, hogy ez a fajgyűlölet nem kimondottan neki szólt. Akkoriban nagyon sok kínai kereskedő özönlötte el az országot, főleg a fővárost, bár ők sem ártottak senkinek, dolgoztak becsülettel, élték az életüket, soha nem keveredtek bajba, tisztelték a magyarokat.

Keservesen végződött ez a szépnek indult este, és az óta eléggé félve közlekedtek, de ezt követően nem érte őket több atrocitás.

Sok barátjuk volt, persze mind mongolok, egyetemisták, akikkel nagyon jól érezték magukat. Múzeumlátogatások, hangverseny, színház, sport rendezvények, koncertek követték egymást, persze tanultak is, élvezték az életet, boldogok voltak.

-Réka! Ideje lenne hazajönnöd, és bemutatnod az új barátodat anyuéknak! –hívta fel egy nap telefonon a lányt a nővére.

– Szeretném, de nem merem, nem tudom, mit fognak a szüleim szólni!- mondta Réka

– Azzal te ne törődj, majd én beszélek velük! Nálam fogtok aludni, minden rendben lesz!

Így aztán vonatra ültek, és elindultak a szülői házhoz, hogy megismerkedhessen Altaj Réka szüleivel, és a várossal, ahol szerelme felnőtt.

Anyja kedvesen, de visszafogottan üdvözölte őket, de apja haragosan elvonult, és kijelentette, hogy addig haza sem jön, míg ez az ember az ő házában van. Mit tehettek, elköszöntek anyjától, és átmentek a nővéréhez, aki nagy szeretettel várta őket. Réka sógora is nagyon készséges volt, megvendégelték őket, majd megmutatták a szobát, amit elő készítettek nekik. Másnap rövid városnézés után visszamentek Pestre. E naptól kezdve Réka nem ment többet haza, anyjával levélben tartották a kapcsolatot, de apja hallani sem akart többé a lányáról.

Eltelt szerelemben, boldogságban három év, Réka mongolul tanult, lélekben készült arra a napra, amikor ellátogathat Altaj hazájába, és ott fojtatják közös életüket.

Megbeszélték, hogy tartják a kapcsolatot, és amint összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy elég legyen útiköltségre, Réka Mongóliába utazik. Ott már nem lesznek gondjaik, mert a nagybátyja, aki a taníttatását is finanszírozta, majd segít nekik.

És bekövetkezett a diploma osztás napja, Altajnak mennie kellett. A Keletiből indult a vonat, ami Moszkvai átszállással huszonnégy órai utazással vitte el szerelmét hazájába.

-Szeretlek! Várlak! Írjál! Vigyázz magadra!—zokogták egymást szorosan ölelve, és úgy érezték, menten meghasad a szívük.

Egy hét múlva jött az első levél, egy ajándékkönyvvel együtt, s a levél tele reménnyel, vágyakozással, ami azt erősítette Rékában, hogy szerelmük tovább él. Válaszolt is hamar, de több levél nem jött.

Hónapokig minden nap leste várta a postást, semmi. Akkor elhatározta, hogy lesz, ami lesz, ő utána utazik.

El is ment a mongol nagykövetségre, hogy megérdeklődje, hogyan tudna kiutazni szerelméhez.

Ott megkapta a kellő információkat, és izgatottan a teendőkhöz látott.

Először is elment az egyetemre, hogy halasztást kérjen, majd fojtatja a tanulmányait a következő évben.

A dékán nagyon kedvesen faggatni kezdte, hogy mi az oka a kérelmének, mire Réka bevallotta merész tervét. Ekkor a szerelme nevét kérdezte, majd kutatni kezdett a dokumentumok után, hisz ugyan arra az egyetemre jártak. Ami ez után következett, teljesen letaglózta Rékát.

-Hát kedvesem, én nem javaslom, hogy feleslegesen utazgasson, és évet veszítsen!- mondta elgondolkodva a dékán.

– De hát miért? – kérdezte meglepetten

– Csak azért, mert a személyi dokumentációi szerint Altajnak felesége, és két pici gyermeke van. Az államtól kapta a támogatást a tanulmányaihoz, mert a magyarok egy új bőrgyárat építettek Ulánbátorban, és ő ott fog mérnökként dolgozni. Vissza nem jöhet, maga pedig valószínű, ezek után nem kíván kilátogatni.

Réka majd elájult a friss értesülésektől, egy világ omlott össze benne, nem tudta, hogy került ki az utcára, de ott leroskadt egy padra, és keserves sírásra fakadt. Aztán felállt, megrázta magát, és a járókelők csodálkozására hangosan felkiáltott:

Velem ezt soha többé nem teszi meg senki!

 

 

 

 

 

Mészárosné Maya
Author: Mészárosné Maya

Mészárosné Maya az Irodalmi Rádió szerzője. A magyar kultúra egyik legszebb bölcsőjéből, Sárospatakról származom. Diákéveimet életem legszebb szakaszának tekintem. A pataki kollégium milliője korán megihletett. Az irodalom és a történelem volt a kedvenc tantárgyam. Diákként irodalmi pályamunkám, mely a felszabadulás utáni költészetről szólt, első helyezett lett. Évekig csak alkalmanként írtam egy-egy verset valaki köszöntésére. Verses próbálkozásaim után önéletrajzi regényem írásába kezdtem, melyet folyamatosan bővítek, és terveim szerint unokám fogja folytatni, és befejezni, akit már eléggé megmérgeztem az irodalom szeretetével, pár verset már ő is írt. Írtam néhány novellát is, többnyire személyes élmények hatására. Az NN Biztosító tankönyvének én írtam a "Biztosítás történet" című fejezetét. Több marketing cég eladástechnikai oktató anyagát én írtam, és oktattam is az üzletkötőket. Erdélyben, Marosvásárhelyen két cég teljes marketing anyagát én készítettem el. Ezen anyagokat nemcsak írtam, felkérésre oktattam is. Egy halálközeli betegség legyőzése után kezdtem komolyabban foglalkozni a versírással. Verseim zömét a szeretet, a szerelem, a hűség ihlette, de sok művem történelmi személyekről, utazásról, a természetről, szülővárosomról és ünnepekről szól. Leginkább a magyaros verselést kedvelem, de tanulmányoztam, és kipróbáltam egyéb irodalmi stílusokat is. Kedvelem a kínai versformákat is, de jobban vonz a klasszikus verselés. Hiszem, hogy a versíráshoz az ihletés, az átélés kevés, kell hozzá...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »

Kyrie eleison

Kyrie eleison Kyrie eleison Uram irgalmazz, irgalmazz a ma emberének Mert nem tudják, mit cselekedének,cselekedének Felforgatják a világot, , megverte őket az átok A sátán

Teljes bejegyzés »

Figyelmetlenség

Figyelmetlenség Szomorúan emelkedik a halálos baleseti statisztika Vajon mi okozza a mérhetetlen figyelmetlenséget Fegyelmezetlenség, vagy az élet vad hajszolása Nem lenne jobb inkább éltednek földi

Teljes bejegyzés »