Két év Erdélyben

Történetem életem egyik legizgalmasabb, legtermékenyebb, élményekben leggazdagabb korszakából egy szelet.

Egy pályázati irodánál dolgoztam, amikor kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot egyik legkedvesebb, volt főnökömtől.

– Maya! Csináljuk meg Erdélyben is a pályázatfigyelést! – mondta.

Meglepődtem az ötleten, de nagyon izgalmasnak találtam, mire elmondta, hogy Marosvásárhelyre tervezi a székhelyet, mert az EU-s csatlakozás hamarosan ott is meglesz.

Én mindig szerettem újat létrehozni, több cég alapításában részt vettem, hát most sem tudtam ellenállni a kísértésnek.

Megbeszéltem a gyerekeimmel, akik őrültnek tartottak, hisz nem voltam már igazán fiatal, és igent mondtam. Ezt a lépésemet soha meg nem bántam, mert annyi élményben volt részem a rengeteg munka mellett, hogy azt soha nem feledem.

Repülővel érkeztem elkövetkezendő életem új színhelyére.

A Rózsák terén bérelt cégem egy két szobás összkomfortos, felújított lakást a második emeleten, pont a szemközti oldalon tervezett irodával.

Ez nagyon fontos szempont volt, hisz a beüzemelésig, majd az első akadályok elhárításáig sokszor éjjel kettőkor mentem haza.

Később azért örültem a központi elhelyezkedésű lakásnak, mert így minden fontos eseményt, melyet a város rendezett, páholyból nézhettem, a saját erkélyemről, hiszen a főtér volt minden jeles ünnep színhelye. Az udvar felőli ablakom alatt hatalmas fenyők bólogattak, ami olyan romantikus volt! Esténként kiálltam az erkélyre, hogy halljam suttogásukat.

Imádtam ezt a várost, itt éreztem először, hogy magyar vagyok. Lelkemet megérintette a történelem szele, és az itt élő magyarok hazafisága.

Az erdélyi magyarok sorsát közvetlen a kollegáimtól, a barátaimtól ismerhettem meg. Sokat meséltek szenvedéseikről, hogy soha nem törtek be, csak alkalmazkodtak, hisz ez a föld az otthonuk, és itt akarták jól érezni magukat.

Azt akartam, hogy gyerekeim is ismerjék meg ezt a szenvedélyesen szép világot, és lakóit, ezért nyáron meghívtam őket pár napra.

Először Marosvásárhely-et mutattam meg nekik, majd egy ottani barátnőm elvitt minket egy csodás kirándulásra, hogy ízelítőt kapjunk maros megye látványosságaiból.

Megmutatta a sóbányát, melyet 1690.ben nyitottak meg. Megtudtuk, hogy a sót először harang formájú nagytermekben emelték ki, később trapéz formájú aknákban folytatták a kitermelést. Egy órát töltöttünk lenn, Lalita, kis unokám meg is volt illetődve a mélységtől, de a sok játék, és érdekesség feledtették vele a félelmét.

Aztán kocsiból csodáltuk meg a Gyergyói havasokat, felmentünk a Pongrác tetőre, ahol lenge nyári ruhában hógolyóztunk egyet. Miután jól kifáradtunk, végigkocsikáztuk a Maros menti partokat, és e csodálatos tájtól elvarázsolva megérkeztünk Szászrégenbe, ahol a barátnőm lakott. Igazi erdélyi magyarokra jellemző, szívélyes vendéglátásban volt részünk. Gyerekeim ma is emlegetik ezeket a szép, feledhetetlen napokat. Nagyon sajnálom, hogy megszakadt velük a kapcsolatom, de hát a sors máshogy rendezte.

Hétvégeken haza jöttem kis családomhoz, hisz akkoriban született kisebbik unokám, akit csak ilyenkor ölelhettem magamhoz. Ezek a ki és haza utazások! Mennyi kalandom volt! Sokszor nevető, sokszor sírógörcsöt kaptam a lehetetlen helyzetek miatt. Kipróbáltam a vonatot, a buszt, végül a repülő volt az egyetlen közlekedési eszköz, mely aránylag időben szállított munkahelyemről Pestre, és vissza. Két évig hetente kétszer tettem meg ezt az egy órás utat, de mindig élveztem az erdélyi táj elbűvölő szépségét. Igaz, néha olyan késések voltak, hogy több órán át ücsörögtem a reptereken. A vámosok már messziről üdvözöltek, a sok kimaradt járat és késés miatt a reptéri büfések is barátként üdvözöltek, és percenként adták a friss infót a további várakozásokról. Úgy éreztem magam, mintha már közéjük tartoznék.

Történt egyszer, hogy egy kimaradt járat helyett busszal szállítottak minket Ferihegyről a marosvásárhelyi reptérre, majd ott kitettek minket, mehetett mindenki ahova akart.

A reptér zárva volt éjszaka, csak reggel, az első járathoz nyitották ki a kapukat. Ez persze nem érdekelte a távolsági busz sofőrjét. A reptér több kilométerre a várostól, lakatlan területen volt.

No, brávó! Se a nyelvet nem tudtam, se telefonálni nem lehetett senkinek, pedig volt állandó taxi sofőröm, de hát éjszaka volt!

– Mit tegyek? Töprengtem rettenetesen aggódva, hogy mit fogok csinálni egész éjjel az utcán.

Akkor észrevettem, hogy pár ember csoportosulni kezd a reptér előtti autóúton, én is odamentem, vártam, mi lesz. És akkor jött egy kisbusz. Az emberek kezdtek felszállni, akkor annyit kinyögtem:

–  Tirgu Mures? –és boldog voltam, hogy eszembe jutott Marosvásárhely neve románul. Mire a buszsofőr intett a kezével, hogy szálljak fel. Pár lejért bevitt a városba minket, ott már el tudtam igazodni, és nagy keservesen hazajutottam. Vonszoltam a kockaköveken gurulós bőröndömet, a sírás kerülgetett. Nem mondom, hogy nem izgultam.

Másnapra elmúlt a keserűségem, jó kedvvel, és nagy élvezettel láttam újra a munkához. Délutánonként barangoltam a városban, élvezettel szívtam magamba a látni valókat. Lenyűgözött a város kultúrája, a sok szépség csordultig töltötte lelkemet. Esténként szórakozni is elmentem néha barátaimmal, sőt még disco-ban is voltam. Ravel hangversenyt hallgattam a színház kamara termében, és sokszor benéztem a Kultúrpalotába is.

Ha becsukom a szemem, ma is ott tudok lenni képzeletben, és ez nagyon jó érzés.

Két év múltán, amikor kineveltem a helyi utódomat, vége lett ennek az álom munkának. Itthon volt rám szüksége a cégnek, Debrecenben kellett kiépíteni egy pályázat figyelő céget, de ez már egy másik történet.

 

Mészárosné Maya
Author: Mészárosné Maya

Mészárosné Maya az Irodalmi Rádió szerzője. A magyar kultúra egyik legszebb bölcsőjéből, Sárospatakról származom. Diákéveimet életem legszebb szakaszának tekintem. A pataki kollégium milliője korán megihletett. Az irodalom és a történelem volt a kedvenc tantárgyam. Diákként irodalmi pályamunkám, mely a felszabadulás utáni költészetről szólt, első helyezett lett. Évekig csak alkalmanként írtam egy-egy verset valaki köszöntésére. Verses próbálkozásaim után önéletrajzi regényem írásába kezdtem, melyet folyamatosan bővítek, és terveim szerint unokám fogja folytatni, és befejezni, akit már eléggé megmérgeztem az irodalom szeretetével, pár verset már ő is írt. Írtam néhány novellát is, többnyire személyes élmények hatására. Az NN Biztosító tankönyvének én írtam a "Biztosítás történet" című fejezetét. Több marketing cég eladástechnikai oktató anyagát én írtam, és oktattam is az üzletkötőket. Erdélyben, Marosvásárhelyen két cég teljes marketing anyagát én készítettem el. Ezen anyagokat nemcsak írtam, felkérésre oktattam is. Egy halálközeli betegség legyőzése után kezdtem komolyabban foglalkozni a versírással. Verseim zömét a szeretet, a szerelem, a hűség ihlette, de sok művem történelmi személyekről, utazásról, a természetről, szülővárosomról és ünnepekről szól. Leginkább a magyaros verselést kedvelem, de tanulmányoztam, és kipróbáltam egyéb irodalmi stílusokat is. Kedvelem a kínai versformákat is, de jobban vonz a klasszikus verselés. Hiszem, hogy a versíráshoz az ihletés, az átélés kevés, kell hozzá...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »

ÉGI SZIVÁRVÁNY

Hol eső után felragyog a Nap, Az eltűnő felhő fátyla alatt, Mint egy királyi trón jelenik meg, A szivárvány gyémánt fényeiben.   Félkörívben ragyog az

Teljes bejegyzés »

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »