A hóember

Peti az orrocskáját nekinyomta az üvegnek.

– Anya, esik a hó! – kiáltott vidáman, leugrott a széles ablakdeszkáról, és már indult, hogy felvegye a cipőjét, a kabátját és a sapkáját.

Anna utána szólt.

– Hová mész drágám?

– Megyek hóembert építeni – mondta határozottan.

– Ó, kicsim, még csak most kezdett el hullani. Meg kell várnod, amíg nagy lesz. Megsimogatta a fejét, ami sima volt, mint a baba popsi. Ebben a mozdulatban benne volt az anyai gondoskodás, szeretet. Eszébe jutott, hogy milyen nehezen jött össze a kis baba. Évekig jártak orvoshoz Tibivel, a férjével. A leukémiát egy éve diagnosztizálták Petinél, azóta megjárták a poklok poklát.

– Apa ma jön haza – tette hozzá mellékesen, de tudta, hogy a hat éves Petinek ez óriási hír. Természetesen ő is nagyon várta már a férjét. Tibi kamionsofőr, szinte mindig külföldre jár. Jól keres, de keveset van itthon.

– Hurrá, hurrá! – ujjongott a kicsi, és bukfencezett egyet a szoba közepén.

Anna félszemmel figyelte Petit, aki visszament az ablakhoz és bámulta tovább a hóesést. Gyönyörű nagy pelyhekben hullott alá a csoda. Lassan mindent beborított a fehérség. A fák ágain vattapamacsok tornyosodtak, mint a karácsonyfán, amivel ő szokta utánozni a havat. Fekete varjak szálltak a fákra, nagy károgással, mint megannyi fekete pötty a fehér háttérben. Anna bement a hálószobába, és elővett néhány ruhát. Nézegette, magához illesztgette őket, de nagy része nagynak tűnt. Az utóbbi egy évben két számmal kisebb ruhákat kellett vennie. Az aggódás megtette a hatását. A fogyástól öregebb lett az arca, hosszú barna haja, izzó tekintete próbálta ellensúlyozni, de nem győzhetett. Sóhajtott egyet, és visszament a konyhába.

– Peti, gyere ebédelni – hívta a fiát az asztalhoz.

A kicsi leugrott a széles ablakpárkányról, és engedelmeskedett nem csak neki, hanem a korgó gyomrának is.

– Ebéd után alszunk egy kicsit, és mire felébredünk, lehet, hogy apa is megérkezik – duruzsolta édes hangon.

Peti gyorsan elaludt. Anna óvatosan felkelt, és ment a konyhába rendet rakni. Úgy illik, hogy tisztaság várja a családfőt. Amióta Tibi kamionozik, őrá hárult minden itthoni munka, és Peti ellátása. A kórházban is csak ő volt vele. Nem bánta, csak hiányzott neki a férje. A kicsi rajongott az apjáért, ami természetes. Mindig nagyon várta haza, sokszor lerajzolta őt a kamionnal együtt.

Rendőrautó állt meg a kapu előtt. Anna kiment a hóesésben, rossz előérzete volt.

– Kelemenné Juhász Anna? – kérdezte az autóból kiszálló rendőr.

– Igen, én vagyok – mondta bizonytalanul.

– Rossz hírem van, asszonyom. A férjét baleset érte.

– Úristen, mi történt? – kérdezte Anna, és elfehéredett az arca.

– Ne ijedjen meg, életben van, megúszta zúzódásokkal.

– Hol van? – kérdezte pityeregve.

– A megyei kórházban.

Miután a rendőrök elmentek, rohant, hogy felébressze a kicsit, és elmondja, mi történt az apjával. A kisfiú sírva fakadt, Anna vigasztalta, hogy nincs olyan nagy baj, hamarosan haza jön apa.

Telefonált, közben átöltözött.

– Peti, elviszlek a nagynénédhez, ott leszel, amíg bemegyek a kórházba.

 

Anna a kórházban érdeklődött a nővérpultnál, hogy hol találja a férjét, akit nem régen hoztak be a sürgősségire.

– Hogy hívják? – kérdezte a szolgálatos nővér flegmán.

– Kelemen Tibor – válaszolta Anna, de érezte, hogy kezd felmenni benne a pumpa.

– Harmadik emelet, huszonkettes – vetette oda a fehér ruhába öltözött ellenszenv.

Anna beszállt a liftbe, megnyomta a hármas gombot, a lift nyikorogva elindult.

– Jó régi itt már minden – gondolta, mire a lift megállt, de nem nyílt ki az ajtó. Már éppen kezdett volna káromkodni, amikor újra elindult, de lefelé.

– Mi a jó ég van itt? – morogta. Újra a földszinten találta magát. Ebben a kórházban tényleg borzasztó állapotok vannak. Hallotta már, de nem gondolta, hogy ennyire. Ahová Petivel jár, az nem ilyen. A kórház modern, mindenki aranyos. Most már a lépcsőt választotta.

Felért a harmadik emeletre, kereste a huszonkettes kórtermet. Ment a folyosón, húszas, huszonegyes és vége.

– Nincs huszonkettes kórterem? – kérdezte magától. – Menjen a picsába! – tört ki belőle, ezt biztos direkt csinálta. Bekukkantott a huszonegyesbe, ott találta a férjét az ágyban.

Odarohant, megcsókolta és el kezdett sírni. Most jött ki belőle a felgyülemlett feszültség.

– Mi történt? – kérdezte, amikor már megnyugodott egy kicsit, és látta, hogy tényleg nincs nagy baj.

– Síkos volt az út, ezért óvatosan vezettem, de mégis belecsúsztam az árokba.

– Annyira megijedtem, amikor jöttek a rendőrök a hírrel.

– A kamionnal mi lett?

– Kicsit összetört az eleje. Majd a biztosító fizet.

– No, jól van. Mit mondtak az orvosok, mikor jöhetsz haza?

– Ha minden jól megy, holnap.

– Hozzak valamit, enni-inni valót?

– Nem kérek semmit drágám, az hogy itt vagy nekem elég – mondta Tibi, és szájon csókolta Annát.

– Megyek, mert Petit Jolinál hagytam. Holnap telefonálj, és jövök érted. Megsimogatta Tibi arcát, és kiment a kórteremből.

 

– Na, mesélj! – mondta Joli még mindig elképedt arccal.

– Hál’ Istennek, nem történt nagyobb baj, egy-két lila folt, de egy darabig otthon lesz – felelte Anna.

– Aludjatok itt, elfértek, és innen hamarabb beértek a kórházba holnap.

– Jól van, igazad van.

Másnap várta a telefont, ami végre megcsörrent.

– Igen, azonnal indulok életem.

Letette a telefont, és a nővére felé fordult.

– Peti még alszik. Vigyáznál rá addig, míg elhozom Tibit a kórházból? – kérdezte.

– Persze, menj csak nyugodtan.

Anna kiment az utcára, kereste az autóját. – Biztosan emlékszem, hogy ide álltam le – gondolt vissza a tegnap estére.

– Bassza meg! – káromkodott. – Ellopták az autómat – állapította meg, és érezte, hogy az arca elvörösödött a méregtől. Telefonált a nővérének, hogy azonnal hívja fel a rendőrséget, mert ellopták az autót.

– Ó nem! Én álltam arrébb vele, mert ott nem volt jó helyen. A kukás autó nem fér el, könnyen megnyomhatta volna – mondta a nővére.

– Kösz, hogy szóltál! – zsörtölődött Anna, és letette a telefont. Öt autóval arrébb megtalálta az Opelt.

 

– Hol van Peti? – kérdezte Tibi, miután bementek Joli házába.

– Még alszik, neked kell felébresztened – súgta a fülébe a feleség.

Anna segített levetkőzni, a csomagokat az asztalra tette. Tibi minden útjáról hozott valami kis apróságot neki és a kicsinek.

Az apa nem bírta már tovább, bement a fiához. Óvatosan leült az ágy szélére, megsimogatta azt az édes kis arcot, ami mindig vele van a kamionban egy fényképen.

Peti kinyitotta a szemét.

– Apu! – kiáltotta és már az ölében is volt.

Anna az ajtóból nézte őket, szíve csordultig tele volt örömmel.

 

Anna vezetett. Megálltak a kapuban, Tibi és Peti bementek a házba, Anna bepakolt mindent a konyhába.

Alig hogy levetkőztek, Peti már ugrott is az ablakpárkányra.

– Apu nézd, innen látszik a legjobban, hogy milyen szépen esik a hó – csalogatta az apját az ablakhoz. Mindketten csodálták az égi áldást.

– Gyere, hoztam neked valamit – kapta fel a fiát.

Elkezdték kicsomagolni az ajándékokat. Peti meglátta a játék kamiont, ami mindennel fel volt szerelve, és már a földön játszott vele. Úgy nézett ki, mint apa kamionja. Előkerült egy szép blúz is, aminek Anna nagyon megörült. Szaladt a hálószobába, hogy azonnal felpróbálja. Amikor kiment újra a konyhába, Tibi elámult, mint mindig, amikor láthatja a feleségét.

– Gyönyörű vagy drágám! – lehelte a fülébe a csók után.

– Ebben fogok menni a szilveszteri bálba – mondta, és elkezdett forogni a tengelye körül, mintha már táncolna.

– Megint féltékeny lesz rám az összes férfi – kuncogta a férj.

Közben szép lassan beesteledett. Peti már külföldön járt a kamionnal, hangosan utánozta a motor hangját.

Anna megterítette az asztalt, férje kedvenc ételét főzte, pandúrgulyást. A kicsi is nagyon szereti, már csak azért is, mert apa oda van érte.

Vacsora után együtt fürödtek, mondjuk hancúrozásnak is lehetett volna hívni. Most a mesét is ő mondta, amit Peti már olyan régóta várt. Lassan álomba szenderült. Nyugalom árasztotta el a szobát. Nincs szebb látvány egy apának, mint a kisfiát nézni, amikor alszik. Könnycsepp gurult le Tibi arcán. Hányszor imádkozott, hogy a Jóisten ne vegye el tőlük. Már eddig is érlelődött benne az elhatározás, hogy abba hagyja a kamionozást. – Ez a baleset egy jel volt – gondolta. Itt van a gyönyörű családja, az édes kisfia, akikkel oly ritkán tud együtt lenni. Nem küzdhet nélküle a szörnyű betegséggel. Megtörölte a szemét, és kiment a szobából.

Leült a nappaliban a kanapéra, és odahívta Annát, hogy ő is üljön le. Anna letelepedett Tibi mellé, aki megfogta a kezét.

– Abbahagyom a kamionozást – mondta. Anna ismerte férje minden rezzenését, tudta, hogy Tibi ezt komolyan gondolja.

– Visszatérek az eredeti szakmámhoz, már beszéltem az egyik vállalkozó ismerősömmel. Azt mondta, hogy örömmel alkalmaz, mert ismer, hogy milyen precíz vagyok.

Annának elkezdtek potyogni a könnyei, de ezek örömkönnyek voltak.

 

Peti arra ébredt, hogy fázik. Magára húzta a takarót. Mintha szellő szaladozott volna a szobában. Felült és a félhomályban meglátott valamit az ajtó előtt. Megdörzsölte a szemét, azt hitte, hogy még mindig álmodik. Az ajtó előtt állt egy hóember. Piros orra sárgarépából volt, a szeme és a szája kis széndarabkákból rajzolódott ki.

– Szereted a hóembereket? – kérdezte.

Peti valamiért nem ijedt meg, talán mert a hóember olyan jóságosnak látszott.

– Igen, szeretem. Holnap apával építeni fogunk egyet az udvaron – dicsekedett.

– Tudod, a hóemberek különleges teremtmények, ők is nagyon szeretik a gyerekeket, és meg tudják gyógyítani a betegeket. De csak akkor, ha erősen hiszel benne. A hit csodákra képes.

– Megígéred, hogy nem leszel szomorú, amikor elolvadok? – mondta. Tavaly sírtál, amikor elolvadt a hóember. Tudom, hogy azért, mert apukáddal készítettétek.

– Megígérem, de csak akkor, ha jövőre is eljössz – mondta Peti.

– Odafekhetek melléd?

Peti már nem tudott válaszolni, mintha varázsport szórtak volna a szemére, elragadta az álom.

Anna, mint minden éjjel bement Petihez. – Tibi gyere gyorsan, a gyerek csurom víz – kiabálta. Tibi beszaladt a szobába, már a telefon a kezében volt, hogy hívja a mentőt.

Peti tűz forró volt a láztól. Anna ébresztgette, de nem volt magánál. A mentő két percen belül megérkezett, és Petit beszállították a kórházba.

A professzor, aki a kicsi kezelő orvosa volt, azonnal intézkedett. Sikerült lehúzni a lázát, vért vettek tőle, és folyt az infúzió is. Anna és Tibi az ágyánál töltötték az éjszakát.

Reggel Peti felébredt, és láthatóan jobban volt. Jött a professzor, az öröm és elképedés furcsa keveréke látszott az arcán.

– Hogy érzed magad te gézengúz? – kérdezte.

– Jól vagyok, doktor bácsi – mondta, és elmosolyodott. A professzor kihívta a folyosóra a szülőket. – Megvizsgáltuk Peti vérét, és teljesen jó lett a vérképe. Visszaállt a vörösvértestek és a fehérvérsejtek egészséges aránya. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy mi történt, de úgy látszik Peti meggyógyult. Most haza vihetik, de pár nap múlva vissza kell jönniük, mert meg kell vizsgálnunk a csontvelőt is.

Anna és Tibi leültek a padra, és egymásra borulva sírtak.

 

Hazafelé a kocsiban Peti elmesélte, hogy mi történt az éjszaka. Anna mosolygott, és próbálta elmagyarázni, hogy a hóember nem tud járni, mert nincs lába.

– Biztosan csak álmodtad.

– Nem álmodtam, anya! Ott volt az ajtó előtt, és beszélt hozzám – erősködött a kicsi.

– Jól van drágám, és mit mondott? – vette komolyan az anya látszólag.

– Azt mondta, hogy a hóemberek nagyon szeretik a gyerekeket, és meg tudják gyógyítani, aki beteg.

– És, hogy ne legyek szomorú, ha majd elolvad. Apával építenünk kell egy nagy hóembert – mondta ellentmondást nem tűrő hangsúllyal..

– Reggeli után megépítjük – mosolygott az apa, és kacsintott egyet a feleségére.

Miután hazaértek, Peti gyorsan bekapta a reggelijét, és türelmetlenül várta, hogy ráadják az overallt. Tibi is felvette a meleg kabátját, és már indultak is az udvarra.

A hó hullott egész éjszaka, nagyra duzzadt mindenhol. Szaladgáltak egy kicsit, megdobálták egymást hógolyóval. Ez volt a bemelegítés a hóemberkészítés előtt.

Görgették a havat, ami jól egymáshoz tapadt. Nagy golyó a talapzata, utána következtek a kisebb alkotó részek.

Anna bement a kicsi szobájába, hogy beágyazzon. Majdnem elcsúszott a kis víztócsán, ami az ajtó előtt díszelgett.

– Ejnye! – mondta fél hangosan, Peti megint kiöntötte a teáját. Hozta a felmosót, és feltörölte a lét. Rendbe tette a kis szobát, majd a konyhába sietett.

A mosogatóba rakta az edényeket, és a kezébe került Peti teás bögréje. – Hogy került ez ide? Biztos Tibi hozta ki a szobából – gondolta. Nézegette, és nagyon furcsa érzése támadt.

Kinézett a konyha ablakon. Nézte a két szerelmét, ahogy már a hóember orrát alakították egy nagy sárgarépából. Ez a látvány elfelejtette vele az előbb feltörő érzést. Sóhajtott egyet, és már megint helyén volt a világ.

Bejöttek a munkások teljesen elázott ruhában, de a vidámság megmaradt. Levetkőztek és elterültek a kanapén, hiszen nagy munka állt mögöttük.

Peti le nem szállt az apjáról egész nap. Most annyit kellett magába szívni apja illatából, ami kitart majd a következő hazajövetelig. Ő még nem tudta, hogy az apja már nem indul el a hosszú útra. Este Tibi fektette le, kapott egy nagy puszit.

Mikor magára maradt, valami odavonzotta az ablakhoz. Nézte a hóembert tágra nyílt szemmel. Mintha intett volna a fejével, a szája is szélesebb mosolyra nyílt.

Peti elégedetten bólintott egyet, és nyugodtan visszafeküdt az ágyba.

Harnyos Ferenc
Author: Harnyos Ferenc

Harnyos Ferenc az Irodalmi Rádió szerzője. Eszperantó nyelvet tanítok, ezért először ezen a nyelven kezdtem el novellákat írni. Nyertem pár irodalmi pályázaton, és ez adta a motivációt, hogy írjak magyarul is. Megjelent néhány novellám egy-két antológiában. Folyamatosan írok novellákat, de egy regény is készülőben van. Az írásaim sokszor a mai társadalmi problémákat feszegetik, de írok urban fantasyt és horrort is. Kedvenc íróim: Nemere István (aki nem mellesleg több könyvet írt eszperantóul), Stephen KIng.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doktor bácsi

Doktor bácsi   Doktor bácsi gyere gyorsan, Hogy elmondjam fáj a torkom,, Varázsolj hát nekem mesét, Gyógyítsa meg nép gyermekét!   Adjál nekem útmutatást, Miként

Teljes bejegyzés »

Mièrt hangtalan

Miért hangtalan, miért csak szemeddel mondod, nem jó ez így, Már réges-rég nem azt csináljuk, amit szeretnénk. Átverjük magukat, hogy ez csak ideiglenes. Minden mi

Teljes bejegyzés »

BÉKE

BÉKE Belenézek a tükörbe ha mosoly néz vissza a lelkembe Édes álomba szenderít tündérvilágba elrepít Keresem a boldogság kútját szomjam oltva békémet meglelhetem Elérhetem s

Teljes bejegyzés »

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »