Mulandóság

Mint kedves tárgy, mit akkor becsülnek

Mikor már hiába keressük szokott helyén,

Egyszer, valami módon minden megszűnik

S akkor rájövünk, hogy mi volt, mekkora kincs

 

Ami adott volt, mi biztosan ott hevert

Szem előtt, és azt hittük, örökkévaló,

Persze, nem eszünkkel, mely ismeri a múlást,

De érzékeink szubjektív álomkert

 

Mindig vagy, s mindig leszel, mondjuk szülőnknek

Mintegy gúnyosan megcsúfolva a halált,

Mely csak az újságokból, szomszédból ismerős,

Mert még az élet rokkái álmokat szőnek

 

S míg nem ismerjük meg közvetlen közelről

Őt magát, s hajthatatlan természetét,

Addig hisszük, kivételezik velünk,

Mint kegyeltekkel, nincs kétségünk efelől

 

De ha jön és elragad kérdés nélkül,

Már soha többet nem ad vissza semmit,

Ezért öleld meg, kit még meg tudsz, és szeretsz,

Mert elmulasztott pillanat bűntudatot szül

Tóth Mihály
Author: Tóth Mihály

Tóth Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Üdvözlök mindenkit, Tóth Mihály vagyok. Több, mint egy éve folytatok írói tevékenységet. Eddig két regényemet és egy novelláskötetemet jelentette meg elektronikus könyvként a Libri, valamint a Líra. Papíralapú könyvként én magam, magánkiadásban jelentettem meg a könyveimet, melyek közül egyet már be is mutattam a tavalyi könyvfesztiválon. Nagyon szeretek adni az embereknek, értékes, örömteli pillanatokat nyújtani a számukra és szórakoztatni. Számomra az írás nem munka, hanem a legnagyobb feltöltődéssel járó tevékenység. A célom az, hogy minél több emberrel megismertessem a műveimet, és előbb-utóbb idegen nyelvekre is lefordítsam azokat annak érdekében, hogy a világ számos pontján élők balzsamként alkalmazhassák azokat a tudatukra és a lelkükre.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Szervusztok, magyarok!

Rózsa Iván: Szervusztok, magyarok! Szervusztok szegény, balga, egymással összeugrasztott magyarok! „Mondjátok meg, hogy vagytok?! Vajon miről álmodtok és mi a vágyatok?” Olyan jól nem lehettek,

Teljes bejegyzés »

Kovács Gergely: Elmúlás

Tevékeny napra ébredt az erdő, Ez az időszak, a lombot elvesztő, Nyárbúcsúztató, hűvös őszi idő, Barnul a falevél, szárad, esendő. Nem különleges, rendkívüli esemény, Csak

Teljes bejegyzés »

Az ősz szerelmese

Ködruháját levetkőzve napsütésben tündöklő, mint oltár előtt a vőlegény oly csodàs az ősz elő. Sudár magas lombos fákon szineződő levelek, őszi szellő fújásától egymás után

Teljes bejegyzés »

Ez még jár nekünk

Egy utolsó tangó az még jár nekünk. Táncoljuk még el, azután elmegyünk. Kezdődjön a zene fogd át a derekam. Érezzük a ritmust, a lábunkban benne

Teljes bejegyzés »

Idegenek a kórházban

Idegenek a kórházban Kellemesen meleg , őszi délelőttnek indult. Nagy volt a sürgés-forgás az onkológiai intézetben , szokásos hét eleji bolondokháza.Folytak a kezelések , vizsgálatok

Teljes bejegyzés »