Csatári Anita: Simogass

Csatári Anita: Simogass

 

Simogass szavakkal,

törd meg a csendet,

építsd körülöttem

naponta a rendet,

hogy én magam körül bolygó

újra pályára álljak,

és bátran vágjak neki

a folyton forgó világnak…

Csatári Anita
Author: Csatári Anita

Csatári Anita az Irodalmi Rádió szerzője. Horváthné Csatári Anita vagyok, lánykori nevemen írok. Tatán születtem, itt is érettségiztem 2003-ban az Eötvös József Gimnáziumban. A veszprémi Pannon Egyetemen szereztem magyartanári diplomát, majd később az angoltanári képzést is elvégeztem ugyanitt. 2007 óta főállású tanárként dolgozom a tatabányai Mikes Kelemen Középiskolában, ahol a nappali tagozat és a szakképzés mellett az esti képzésben is oktatok. Jelenleg a magyar munkaközösség vezetője vagyok az intézményben. Az iskola az a munkahely, ahol valójában sosincs szünet. Az ember egész életével, annak minden pillanatában, akaratlanul is hatást gyakorol másokra. Az iskolai élet színesítéséhez nagyon sok készségre szükség van, ennélfogva hiába hittem azt korábban, hogy feleslegesen fektettem időt egy-egy diákkori hobbiba, kiderült, hogy a tanári pályán minden hasznosítható. A művészetek iránti fogékonyság mindig jelen volt az életemben, csak mindig más és más úton öltött alakot, kerestem a leginkább nekem való önkifejezési formát. Amint megtanultam írni, jöttek az első költemények is, az első versenyek, az első megjelenő művek. 14 évesen még úgy gondoltam, költő leszek, több megyei és országos pályázaton is sikeresen szerepeltem. Az egyetemi évek alatt antológiákban jelentek meg verseim, rendszeresen publikáltam az egyetemi újságban is. Egy időre a boldog hétköznapok kevésbé engedték, hogy elmerüljek a gondolataimban, de most újra...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Párkapcsolati szösszenetek

  1.Egyszer szeretni foglak -Azt szeretném, ha megváltoznál! -Akkor szeretnél? -Igen. -Látod, megváltoztam. Szeretsz most? -Még tovább kell változnod. Akkor szeretni foglak. -Nézd, tovább változtam. Szeretsz

Teljes bejegyzés »

Csalók

–  Hová, hová ilyenkor korán? – Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene – Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Már

Teljes bejegyzés »

VIRÁGOK

VIRÁGOK Virágok közt élni, mennyei dolog. Ettől kap erőre és frissül a lélek, A szép utáni vágy bennünk örökké lobog, Ezt vallom ameddig e földön

Teljes bejegyzés »

A határban

A két mélybarna szempár a bárányfelhőket kémlelte a krumpliföld széléről egy napsütötte augusztusi délutánon, miközben olykor-olykor a távoli jövőbe tekintgettek. Két fiatalember, külsőre hasonlóak, unokafivérek,

Teljes bejegyzés »