Tavasszal ismerkedtek meg egy internetes társkeresőn. Olyan szépek voltak együtt az éjjeliszekrényen álló, bekeretezett közös fényképükön, a szőke, ábrándos tekintetű Zsuzsi, és a vállát átkaroló Rudi éjfekete hajával, sötét szemével.
Zsuzsi már az első találkozásukkor érezte a fellobbanó szikrát kettejük között, s minden jel arra mutatott, hogy a vonzalom kölcsönös. A fejében egy hang folyamatosan ezt suttogta: igen, ő az, ő lesz az igazi! Hogy Rudi fejében megszólalt-e ugyanez a hang, abban korántsem lehetett teljesen bizonyos. Három nap és három éjjel szerették egymást, ki se tették a lábukat a lány lakásából. Aztán Rudi búcsút intett, lezserül és elegánsan, ajkán az amerikai álom mind a harminckét fogú mosolyával. Amint szabadságot kap, első útja a lányhoz vezet majd – tette le a nagy esküt jó hangosan, a repülőtéri alkalmazottak, mint alkalmi tanúk előtt.
Az ígéret beváltásának ideje későbbre tolódott, mint szerették volna, addig is telefonon keresztül tartották a kapcsolatot. E-mailt csak alkalomszerűen váltottak, mivel a fiú hét közben eléggé elfáradt a hosszú műszakoktól. Rudi minden vasárnap este magyar idő szerint hajszálpontosan nyolc órakor hívta Zsuzsit, a reggeli kávéját szürcsölgetve heti egyetlen szabadnapján Las Vegasban, ahol egy bárban mixerként dolgozott.
A lány számára ez az egy órányi beszélgetés jelentette a fényt az alagút végén, ezért hajtott öt és fél napon át az egyik nemzetközi áruházlánc pénztárában. Esténként, amikor magányosan ágyba zuhant, eljövendő Las Vegas-i élete filmszerűen pergett lehunyt szemhéja mögött, kis kertes házzal, gyerekekkel. Rudi vasárnaponként így búcsúzott tőle:
– Isten áldjon, kicsi feleségem!
Esküvő szeptemberben – Zsuzsi pedig ezzel biztatta magát, s oszlatta el egyidejűleg barátnői aggályoskodását, amikor azok hangot adtak a távszerelmek időtállóságával kapcsolatos kételyeiknek. „Téged veszlek feleségül, vagy senkit” – biztosította múlhatatlan szerelméről Rudi egyre ritkuló e-mailjeiben.
Gyűrűváltásuk a következő év májusában került elérhető közelségbe, amikor Rudi végre két hét szabadságot kapott. Szinte hajszálpontosan háromszázhatvanöt nap telt el a reptéri könnyes istenhozzád óta. A fiú az utolsó vasárnapi telefonbeszélgetésükkor lelkesen tudatta Zsuzsival:
– Egy hét múlva repülök hozzád, édes!
Zsuzsi nekilátott, kifordította mindkét szobát a sarkaiból. Porszívózott, padlót fényesített, szekrényekben gyűrődő holmikat selejtezett, még a lámpaburák teteje sem maradhatott ki a portalanításból. Friss virágot tett a vázába, tiszta otthonban, tiszta lélekkel várta a ház eljövendő urát. A beígért érkezés reggelén megcsörrent a telefon.
– Itt vagyok már Ferihegyen! Ne haragudj, de változott a program, először édesanyámhoz kell hazamennem Miskolcra. Két nap múlva nálad vagyok, édes, ugye kibírod még addig? – tette fel a kérdést Rudi, hangjában azzal a már-már hányaveti, laza derűvel, ami olyannyira vonzóvá tette Zsuzsi szemében.
A „kicsi feleségem” ezúttal elmaradt, nyilván a sietség és a kavarodás miatt. Letelt a két nap, se Rudi, se telefon. A virágok hervadni kezdtek a vázában, a lekonyult rózsaszálakról egymás után peregtek az asztalterítőre a szirmok. Újabb napok, éjszakák múltak, Zsuzsi hívta az ismerős számot, amelyen előfizető nem volt kapcsolható. Kihajította mind az elfonnyadt rózsát, s jelezte Tecának, a barátnőjének, hogy mégis csak részt vesz a háromnapos csaj-bulin abban a bizonyos wellness hotelben. A lányok ugratták a szellemmé vált vőlegény miatt, mégis hogy lesz így szeptemberben esküvő? Vigasztalgatták, amikor pityeregni kezdett, de végül napirendre tértek a dolog felett.
A rákövetkező este Zsuzsi a szobájában készülődött, amikor megszólalt a telefon.
– Ne haragudj, édes – szabadkozott a jól ismert, behízelgő hang –, édesanyám királyi lakomát rittyentett a tiszteletemre. Odacsődítette az egész családot, nem mondhattam nekik nemet! Három napig ettük a töltött káposztát, jutott belőle a szomszédoknak is. Az unokahúgomnak ikrei születtek, a nagymama kedvenc macskája jobblétre szenderült. Tegnap temettük a kertben, még fejfát is faragtam neki. Csak nem hagyhattam magára a bánatával szegény nagyit! Egyszóval minden összejött, tudod, hogy van ez, de maradt teljes másfél napunk, amit együtt tölthetünk. Ott vagy még?
A lány eltartotta a fülétől a telefont. A tányér- és pohárcsörgés zaja s a női kacagás beáradt a nyitott ablakon a hotel fedetlen teraszáról, ahol Teca születésnapi vacsoráját tálalták, hangolt már az élőzene. Szenvtelen arccal bontotta a vonalat, még el sem köszönt Ruditól. Elvégezte az utolsó simításokat a sminkjén a fürdőszobatükör előtt, s csatlakozott a teraszon gyülekezőkhöz.
Author: Bora Ildikó
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...