Nem akarok iskolába menni.

Nem akarok iskolába menni.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A szőke kisfiú az iskola épülete előtt ki be járkálva először csak halkan aztán egyre hangosabban sírt, hogy ő bizony nem akar iskolába menni. A többi gyerekes szülő próbálta őt kikerül, miközben ő csak az édesapját kereste. Az apja András már nagyon unta ezt. Lassan 3 hete költöztek ide, nehéz volt az átállás, de sietnie kellene a munkahelyére van egy új projekt, amit be kell fejeznie. András szelíden megsimogatta a fiú haját és ezt mondta: „Tudod kiskrapek, hogy be kell menned”.

A kisfiú erre:” de én nem akarok iskolába menni, apa kérlek gyere be velem, nem ismerek senkit”.

„Tudod, hogy nem mehetek be veled, Covid van csak ti gyerekek mehettek be az iskolába”.

András tudta, hogy ez a fiának sem könnyű. Tisztába volt vele, hiszen neki a barátai egy másik városban egy másik iskolába maradtak, ú beköltözött ide a fővárosba. Ebbe a rideg épületbe kell járnia. Még a valás sem segített sőtt. Az anyja egyik napról a másikra közölte, hogy akkor ő most elmegy. A kisfiú nem értette hova és miért. Azt hitte valami rosszat csinált és, ha nagyon jól viselkedik anyu visszajön. Viszont nem jött vissza. Az sem segített, hogy András a válás óta közömbös lett. Nem érdekelte senki és semmi. Egyik kalandból ment be a másik kalandba. Múltkor csaj számát már el se kérte. Minek? Mondván, hisz mind a ketten tudták, hogy ez csak egy éjszakára szólt. Arra viszont nagyon jó volt. Talán mégis csak el kellett volna kérni azt a telefonszámot? Hiszen előtte szimpatikus volt neki a nő és a nő nagyon kedves és érdeklődő volt. András még sose érzett előtte ilyet.

Így cikáztak a gondolatok András fejében, amikor a kisfia még mindig sírt. Sajnálta őt, de most csak egy vágya volt legyen bent az épületben.

Az ének tanár jött befelé és látta a síró kisfiút és tudta, hogy ő az új kisfiú az osztályba. Megsimogatta a kis szőke haját és bekísérte őt az osztályba.

András megköszönte neki. Már indult volna hiszen késésben volt, amikor a tanár visszajött.

„Tudom, hogy ez most egy nehéz időszak mind kettőjüknek, de talán fel kéne keresni egy szakembert”.

András tudta, hogy igaza van. Megígérte magának, hogy még a mai napon fel fog keresni valakit viszont már 3 szor hívták, hogy hol van így most már tényleg elkésett.

Ahogy beült az autójába meglepődve vette észre, hogy az anyós ülésen az egyéjszakás kaland hölgynek ott maradat a névjegykártyája és meglepődve tapasztalta, hogy a hölgy bizony egy pszichiáter.

András most vette észre, hogy 5 hónap után egy kis mosoly jelenik meg az arcán.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Véletlen és tudatosság (2)

  „A nyár óriási talpa hihetetlen Gazol, virágok nyakszirtjére lép; Én csak magamhoz voltam kegyetlen. Én soha nem adtam fel a reményt.”   (Csukás István:

Teljes bejegyzés »

Humor a fűben

Egyszer, egy kis faluban élt egy idős bácsi, aki híres volt a furcsa, de vicces megjegyzéseiről. Mindenki tudta, hogy ha nevetésre vágyik, csak el kell

Teljes bejegyzés »

A vacsora

Egy kisvárosban élt egy ismerősöm, aki híres volt arról, hogy mindent túldramatizált. Egy nap a barátok összegyűltek a kávézóban, és elkezdtek mesélni egymásnak a legrosszabb

Teljes bejegyzés »

A nagyi és az okostelefon esete

A nagymamám a technológia világában abszolút kezdő, és egyszer eldöntötte, hogy okostelefont akar. Hatalmas örömmel vásároltunk neki egyet, és tanítgattuk, hogyan kell használni. Az elején

Teljes bejegyzés »

Párhuzamosok

Párhuzamosok A párhuzamosok a végtelenben találkoznak Az ellnefelek az Úr trónusa előtt békére találnak A bűnbánat, a bűnbocsátás nagy- nagy kegyelem remélem éltem végére én

Teljes bejegyzés »

Szeretném

Szeretném, ha itt lennél, szeretném, hogy velem legyél. Szeretném, ha fognám kezed, és semmit mondón fecsegnék neked. Csak dőlne belőlem a szó, ha most itt

Teljes bejegyzés »