A szalonna

 

Éretten hajtott fejet az aranyló búzakalász. Élesre fent kaszáikkal egymás mellett sorakozva suhintottak oda a termő életnek a betakarítást végző férfiak, mögöttük szorgoskodtak a fiatal marokszedők, majd a kévekötők, akik keresztet raktak az elkészített csomókból. A legalsó kéve volt a bujtató, ami a kicsírázás elkerülése végett nem érhette a földet. 17 keresztbe rakott kéve tetejére került széthúzva a 18. vagyis a fedőrészként szolgáló pap.  Végül az egészet lekötötték, hogy semmit ne fújjon el belőle az arra kószáló hűsítő szél.

A falu betevő falatokért küzdő lakói általában a Dessewffy család birtokain – Gyulatanyán, Ferenctanyán és Görögszálláson – tevékenykedtek elsősorban, de a nagy földterületekkel rendelkező tirpák gazdák is szívesen felfogadták őket. Mindnyájukra illett az „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” közmondás, hiszen mire a reggelizésre sor került, kissé már látszódtak rajtuk a fáradtság jelei. Früstökre általában nyers szalonnát ettek hagymával és kenyérrel. Elemózsiájukat a föld végében elhelyezkedő akácfasor árnyékába tették, melyet egy kis pihenéssel egybekötve fogyasztottak el. Aztán visszatértek, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták.

A férfiak hosszú nadrágba, ingbe, kalapba, a nők bokáig érő ruhába öltöztek, fejükön még a kislányok is hátrakötött kendőt viseltek. Különösen fontos volt a kötény, abba rakva könnyebben tudták magukhoz fogni a kötésre szánt markot. Testüket barnára festette a Nap a ruhák által nem fedett részeken. Akik sajnálták munkára koptatni egyetlen pár cipőjüket, azok talpait szúrósan masszírozta a fennmaradt tarló. Sarkukat kiszáradt repedések ékesítették.

Látástól vakulásig tartott a munka. Ha déltájban annyira meleg volt, hogy a kalászból kipergett a termés, akkor az aratást felfüggesztették, majd pár óra elteltével sötétedésig folytatták.

András az alig fiatalabb Jóska nevű hűséges cimborájával Markóbokorban dolgozott Kovácsék tirpáktanyáján. Mindketten huncut, belevaló emberek hírében álltak. Jóska nagyothallott, viszont ha elég lassan beszéltek hozzá, akkor kitűnően olvasott szájról, s megértett mindent, amit mondtak neki. Beszéde nem volt valami gyors, de amikor csak tudta, hallatta hangját. Andrással tudott a legjobban társalogni, ők ketten már szinte egymás gondolatait is felismerték. Delelőre járt az idő, mikor Andrásnak remek ötlete támadt.

  • Te Jóska! – szólt oda barátjának. Az asszonyok nemsokára hozzák az ebédet. Itt van ez a szalonna, amit reggel kaptunk, küldjük haza velük, a többit mindjárt elmondom!
  • Rendben van! – egyezett bele a másik.

A két feleség együtt érkezett. Közel laktak egymáshoz, s mindig megbeszélték az indulás, találkozás időpontját. A család kint dolgozó létszámától függően töltötték tele tápláló finomsággal a kisebb, vagy nagyobb ételeseiket. Máskor szegényesen főztek, az aratásra viszont jó, erőt adó ennivalók kellettek. Legtöbbször paszulylevessel, lebbencslevessel, esetleg csirkebecsinálttal, gulyáslevessel, túrós-, krumplis-, vagy káposztás tésztával, meg maguk sütötte kenyérrel kínálták a jó étvágyú családtagokat. Az aratók csak akkor mentek haza, ha a munka teljesen befejeződött, addig jó időben a szabadban szunnyadtak a holdas, csillagos ég alatt.  Ruhástul, mosdatlanul aludták az igazak álmát, csupán reggel jutott kezükre, arcukra egy kevéske frissítő víz. A rokonok közösen sütötték nyárson a jó szalonnát, aminek a zsírját felkarikázott hagymával terített kenyérre csepegtették.  Gyakori vacsora volt a bográcsban készített öhön is. Ehhez a zamatos, laktató, egyszerűen elkészíthető eledelhez nem kellett más, csak szalonna, lebbencs tészta, krumpli, hagyma, paprika és só. Elkészülte után egy-egy kanalat a kezükbe véve a bográcsot körbeülték, s kezdődhetett az evés. Hogy jobb kedvvel térjenek nyugovóra, a munkások aratódalokra zendítettek, s olyan szépen, messze hangzóan énekeltek, hogy öröm volt hallgatni. Dalolgatva mentek a hazafelé vezető úton is. A fáradtság nem bírta elvenni a jókedvüket.

A két jóbarát kiváló étvággyal ette az ebédjét, az asszonyok meg boldogan szemlélték, hogy mennyire ízlik a főztjük.

  • Márta! Vigyétek haza ezeket a szalonnákat, amit reggel Jóskával kaptunk! Ne legyen itt tovább a melegen! – szólalt meg András, s azon nyomban a kosarakba került a bérként kapott táplálék.

A zsírpapírt – amibe jussuk csomagolva volt – észrevétlenül, jó előre a fasorba dugták. Tudták, hogy a másik tirpáktanyán élő jámbor, szelíd kuvasz és komondor kutyák gyakran kilátogatnak oda.

A cimborákat azelőtt sosem érdekelte az ebek közelléte, de most alig győzték kivárni, hogy megjelenjenek, s szagot fogjanak a kihelyezett szalonnáspapírokat illetően. Bejött a számításuk. A jószágok az akácok között szaglászva hamar megtalálták a számukra odatett csalit. A férfiak erre várva felugrottak helyükről, s kaszáikkal, óbégatva kezdték el kergetni az ártatlan kutyákat, amelyek kétségbeesetten szaladtak be gazdájuk nyitott kapuján.

  • Jaj, jaj! Az anyjuk úr Istenit! Megették a szalonnánkat! – kiabálták bőszültséget tettetve, immár a ház udvarában.

A lármára kijött a gazdasszony.

  • Mi történt? – kérdezte.
  • Hát letettük a szalonnánkat, amit reggel kaptunk. Ezek meg valahogy kibontották a papírt és mind egy szálig befalták. Mi ezért megdolgoztunk. Most mit adunk a családnak? Térítsék meg nekünk, ha már kiengedték a bolond kutyáikat!
  • A fene egyen meg benneteket! Ej, pedig adtam nekik annyi moslékot, hogy jóllakhattak! – sopánkodott a sánta tirpák asszony, aki főként tótul beszélt, mert keveset tudott magyarul.

Mérgében felkapott egy piszkafát, s a „bűnösök” után hajította.

  • Hát a kutya milyen? Nagy marha kutyák! Megették, amit kimértek nekünk! – mondta András felháborodást, ugyanakkor együttérzést színlelve.
  • Na, megálljatok, ezért meglakoltok! – hangzottak el a fenyegető szavak a nő szájából az ebek felé.

Idős volt már, bottal járt, de valahogy felment a padlásra.

  • Hozok én maguknak, csak muszáj vagyok másikat adni helyette!

Magával vitte a kést, s odafent a tartórúdra kampóval függesztett avas szalonnából lekanyarított egy-egy darabot a „károsultak” számára. Azok cinkosan összenézve, boldogan mosolyogtak egymásra.

Az asszony lement, megmutatta amit levágott:

  • Na, elég lesz? Volt ilyen darab körülbelül?
  • Egy kicsit nagyobb volt, de már ne tessék visszafáradni ezen a rossz létrán! – felelték, majd hatalmas örömmel hagyták el az udvart.

Nem volt lelkiismeret furdalásuk. Szegények voltak, s gondolták, hogy egy kis plusz szalonnával nem túlzottan károsítják meg a nagy kazlakkal, gazdag portával, sok jószággal rendelkező tirpákokat.

Na meg egyszer az életben megérdemelnek egy kicsivel többet…

Szabó Veronika
Author: Szabó Veronika

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője. Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát és egyéb szakmai képzéseket Nyíregyházán, a főiskolát Egerben végeztem, munkahelyeim jelenlegi lakóhelyemen, Nyíregyházán voltak. Saját családot nem sikerült alapítanom. Rövid ideig tartó házasságomból született kislányunkat még újszülött korában elveszítettük. Irodalmi érdeklődésem kisiskolás koromban kezdődött el mesék olvasásával, hallgatásával, majd egyre több regény és vers megismerésével. Nagy hatást gyakoroltak rám a Petőfi Rádió régi irodalmi műsorai, rádiójátékai, mesejátékai, színházi közvetítései, a mai napig szívesen emlékezem rájuk. Gyermekként és ifjúként színjátszó csoportokban tevékenykedtem, gyakran vettem részt vers- és prózamondó, valamint szaktárgyi – leginkább magyar nyelv és irodalmi – versenyeken. 12 éves koromban írtam néhány verset, de  sajnos egy kamaszkori helytelen döntésem miatt azok már nincsenek meg. Hosszú ideig szabadidő hiányában nem nagyon foglalkoztam írással, csak néha vetettem papírra gondolataimat, átélt vagy mástól hallott, illetve kitalált történeteimet egy-egy novellában, amelyeket sokáig a fiókom mélyén őriztem. Az utóbbi években neveztem be néhány pályázatra írásaimmal, többségük napilapban, folyóiratban, antológiában és meséskönyvben jelent meg, dobogós helyezéseket is értem el velük. 2017-ben készítettem el mindkét szülőm ágán Családkönyv címmel őseim, rokonaim adatokkal, fotókkal, dokumentumokkal illusztrált történetét, eddig ez volt a legnagyobb munkám. Környezetemben mesemondóként is ismernek, meghívásra több...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doktor bácsi

Doktor bácsi   Doktor bácsi gyere gyorsan, Hogy elmondjam fáj a torkom,, Varázsolj hát nekem mesét, Gyógyítsa meg nép gyermekét!   Adjál nekem útmutatást, Miként

Teljes bejegyzés »

Mièrt hangtalan

Miért hangtalan, miért csak szemeddel mondod, nem jó ez így, Már réges-rég nem azt csináljuk, amit szeretnénk. Átverjük magukat, hogy ez csak ideiglenes. Minden mi

Teljes bejegyzés »

BÉKE

BÉKE Belenézek a tükörbe ha mosoly néz vissza a lelkembe Édes álomba szenderít tündérvilágba elrepít Keresem a boldogság kútját szomjam oltva békémet meglelhetem Elérhetem s

Teljes bejegyzés »

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »