Ha nem nyersz, haza ne gyer’!

A tanárok felkészülten vártak a farsangi délután résztvevőire. Két oldalra húzták a széles és jó magas, fa harmonikaajtót, s egybe nyitották az iskolaépület kettő darab tantermét. A padokat szakszerűen a falakhoz állították, csupán az ülőalkalmatosságok és egy asztal jelentette az esti bútorzatot.

A gyerekek hetek óta izgatottan tervezgették saját jelmezeiket, de a világért sem árulták el egymásnak, hogy ki mi szeretne lenni. A bevonulás íratlan szabálya volt a felismerhetetlenség, bár nem mindenki tudta teljesen eltakarni az arcát.

Aranka tavaly varázslónak öltözött, amivel aztán a katonákból és pedagógusokból álló zsűri döntése alapján megnyerte a jelmezversenyt. Idén úgy döntött, nem öltözik be, viszont a bálon mindenképpen részt vesz.

  • Gyere, itt van egy forint, vegyél magadnak tombolát! Hátha nyersz! – nyújtotta felé édesanyja a pénzt.
  • De jó! Köszönöm! Majd a bál után sietek haza!
  • Jól van! Érezzétek jól magatokat!

Aranka elindult. Nem lakott messze tőlük Marika nevű osztálytársa, aki egyben a barátnője volt. Marikának – bármennyire vágyódott rá – soha nem lehetett jelmeze. Nem engedték neki.

  • Anyuka! Tessék már adni egy forintot! – kérlelte anyját.
  • Minek az tenéked?
  • Tombolára!
  • Nem adok!
  • Ó, tessék már adni! Mindenki vehet tombolát, csak én nem?
  • Úgyse nyersz, minek adjak?
  • Ó, tessék már adni!
  • Nem adok!

Hosszú percekig eltartott a könyörgésre adott ellenállás, míg végül Piri néni Arankához fordult.

  • Neked adott anyád?
  • Igen adott.
  • Oszt mi lesz, ha nem nyersz? – tette fel a kérdést.
  • Akkor se lesz semmi baj. Nem nyerhet mindenki.

Az asszony – mintha csak a fogát húzták volna – oly kínnal döntötte el, hogy na jó, vehet az ő lánya is tombolát, ha már a másé is vesz.

  • Na, ne! Itt van egy forint, osztán ha nem nyersz, haza ne gyer’! – rikácsolta haragos tekintettel, s átnyújtotta gyermekének az értékes pénzérmét.

Jó hangulatban kezdődött el a teltházas farsang. Bárki részt vehetett rajta, így szülők, testvérek, rokonok, szomszédok szép számmal voltak jelen.

Kisbabának, kéményseprőnek, töknek, robotnak, órának és még sokféle tárgynak öltözött vidám kis gyerkőcök vonultak végig a közönség és a zsűri előtt.

Az eredményhirdetés után lemezjátszóról szólt a vidám talpalávaló. Mint ahogy azt illett, a lányok lányokkal táncoltak, fiúkkal szégyelltek volna, meg aztán némelyik szülő „Szeretős mártás, kifutott a rántás!”, vagy „Hahaaaa! Van szeretőőőőd!” szöveggel   csúfolta volna leánygyerekét.

Elérkezett a tombolasorsolás ideje. Labdák, társasjátékok, könyvek, csokoládék találtak gazdára, végül tulajdonosára lelt a főnyeremény is, ami nem volt más, mint egy hatalmas, édességekkel megtöltött csemegekosár.

  • Százkilencvenhatos! – kiáltotta ki a győztes számot tanár bácsi, amire Aranka boldogan kapta fel a fejét.
  • Arankám! Te nyerted? – kérdezte örömmel a nevelő.
  • Igen én! – felelte a lány.
  • Itt vagyok! – szaladt oda húga, a mindig szemtelen Lujzi, s már nyújtotta is kezét, hogy nővére nyereményét átvegye.
  • Ez nem a tiéd! – szólt rá a pedagógus.
  • Bontsd már ki! Adjál már belőle! – sereglettek a nyertes köré a kíváncsi lurkók.
  • Most nem bontom ki! Hazaviszem megmutatni a szüleimnek! – válaszolta Aranka, s szinte menekülve az őt követő gyerekcsapat elől, barátnőjével és testvérével gyorsan útnak eredt.
  • Bemegyünk Nagyapáékhoz! Nekik adok belőle valamit!

A csomagban volt egy két decis likőr. Aranka kivette, s nagyapja felé nyújtotta.

  • Ezt maguknak adom, fogyasszák el! – mondta, s mellé rakott egy csokit is.

A nagyszülők örültek, hogy unokájuk rájuk is gondolt. Szerencsére nem aludtak még, pedig amint elkezdett sötétedni, ők általában nyugovóra tértek.

A lányok kiléptek a kapun, majd haladtak tovább a koromsötétben.

Marikában úrrá lett a félelem. Nem a sötétségtől. Járása egyre lassúbb lett, meg-megállt, húzta az időt. Gondolataiban maga előtt látta anyjának hatalmasra nyitott, száját, hallotta a „Na, ugyi, megmondtam, hogy nem nyersz!” kezdetű veszekedését. Érezte haját cibáló kezét, amiért haszontalanul ment el az egy forint. Az apa nem volt otthon, bár valószínűleg amúgy sem kelt volna lánya védelmére.

  • Tedd el ezt a táblás csokit! Mondd azt, hogy te nyerted! – adta jó szívvel az édességet barátnőjének Aranka, aki nagyjából sejtette, hogy mit érezhet a másik.
  • Köszönöm szépen! Nagyon rendes tőled, hogy nekem adod! Így legalább nem fogok kikapni.
  • Jól van! Örülök, hogy segíthetek. Bekísérlek a házba, aztán megyek. Lujzi, ha gondolod, mehetsz, majd otthon találkozunk!
  • Nem muszáj bejönnöd – hangzott a felelet.
  • Jól van. Akkor most nem megyek – mondta Aranka, aki néhány perc elteltével jött rá, hogy miért is nem kellett bemennie.

Igen! A csemegekosár, a nagyobb nyeremény miatt!

Piri néni az ágy szélén üldögélt. Fia és a fiatalabbik lány néhány kukoricacsutkával csendesen játszadozott.

  • Megjöttem! – lépett be Marika.
  • Na hazagyöttél? Oszt nyertél valamit? – kérdezte az anya.
  • Nyertem egy csokit! Itt van! – nyújtotta oda anyjának a finomságot.

Az asszony kibontotta, letört magának egy szeletet, majd megkínálta egy-egy darabkával gyermekeit. Aztán újabb szeletet tört magának. A többit visszacsomagolta. Maradjon belőle holnapra is…

 

Szabó Veronika
Author: Szabó Veronika

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője. Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát és egyéb szakmai képzéseket Nyíregyházán, a főiskolát Egerben végeztem, munkahelyeim jelenlegi lakóhelyemen, Nyíregyházán voltak. Saját családot nem sikerült alapítanom. Rövid ideig tartó házasságomból született kislányunkat még újszülött korában elveszítettük. Irodalmi érdeklődésem kisiskolás koromban kezdődött el mesék olvasásával, hallgatásával, majd egyre több regény és vers megismerésével. Nagy hatást gyakoroltak rám a Petőfi Rádió régi irodalmi műsorai, rádiójátékai, mesejátékai, színházi közvetítései, a mai napig szívesen emlékezem rájuk. Gyermekként és ifjúként színjátszó csoportokban tevékenykedtem, gyakran vettem részt vers- és prózamondó, valamint szaktárgyi – leginkább magyar nyelv és irodalmi – versenyeken. 12 éves koromban írtam néhány verset, de  sajnos egy kamaszkori helytelen döntésem miatt azok már nincsenek meg. Hosszú ideig szabadidő hiányában nem nagyon foglalkoztam írással, csak néha vetettem papírra gondolataimat, átélt vagy mástól hallott, illetve kitalált történeteimet egy-egy novellában, amelyeket sokáig a fiókom mélyén őriztem. Az utóbbi években neveztem be néhány pályázatra írásaimmal, többségük napilapban, folyóiratban, antológiában és meséskönyvben jelent meg, dobogós helyezéseket is értem el velük. 2017-ben készítettem el mindkét szülőm ágán Családkönyv címmel őseim, rokonaim adatokkal, fotókkal, dokumentumokkal illusztrált történetét, eddig ez volt a legnagyobb munkám. Környezetemben mesemondóként is ismernek, meghívásra több...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »

ÉGI SZIVÁRVÁNY

Hol eső után felragyog a Nap, Az eltűnő felhő fátyla alatt, Mint egy királyi trón jelenik meg, A szivárvány gyémánt fényeiben.   Félkörívben ragyog az

Teljes bejegyzés »

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »