Frici és Desíré – avagy egy igaz barátság története ( verses próbálkozás)
Kosztolányi és Karinthy? Két bohém jóbarát,
úgy kezdődött, hogy a szél levitte Dezsőnek kalapját.
Elrohant a kalap után, de el nem menekült:
a barátság ettől kezdve poénokba került.
Karinthy hogy gyűlölte a nagyképűséget,
barátja is így gondolta, ebben egyetértett.
Kamaszosan játékosak, és bohémek voltak,
még akkor is, ha ezért aztán néha meglakoltak.
Bár Ilonát mindkettőjük igazán szerette,
Kosztolányiné lett ő, de Frigyes kiheverte.
Bartáságuk ezután sem szenvedett sok csorbát,
Folytonosan tréfálkoztak, és egymást ugratták.
Bár egymáson köszörülte mindkettő a nyelvét,
harag nem volt, mert a tréfát mindketten ismerték.
„Igy írtok ti” paródia Kosztolányi Dezsőt se kímélte,
Sírig tartó barátság volt: jó barátját Karinthy temette.
„Kinek meséljem el, hogy annak lássa, aminek látni kell?”
Az Estben méltatta, fájdalmát ezzel sem oszlatva el.
„Hiszen egy életen át játszottunk, mindig játszottunk,…
…mélyebb szenvedéllyel, mint a tulajdon magánéletünk komédiáját”
mondta, majd két év múlva utánahalt. A síron túlra követte barátját.
Author: Holéczi Zsuzsa
Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem, előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...