A székfaragó

A székfaragó

Sötét este, árnyas este, Lucanapnak éjjele,
nem világlik, csupáncsak Csörsz Palinak műhelye.
Fontos munka, nehéz dolog emészti fel idejét,
súlyos kérdés, gyötrő talány mardossa a lelkét.
Kis templomban székre állva éjfélkor, ha szertenéz
szenteste a szépasszony vajon felfedi-e kilétét?
Jaj, csak meg ne sejtse szándékát! Szinte hátán érzi az átkot…
Vigyázz! Jő a boszorkány! Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Jaj, de hajtja kezét kíváncsiság malomkereke,
mint a molnár malmát hajtja a Tisza sebes vize.
De tudja ám, hogy magát vissza kell kissé fognia,
csak lépésenként, napról-napra haladhat ez a munka,
máskülönben a kerítő kiléte rejtve marad.
Csak csodálkozik Csécse népe: Csörsz ugyan meg mit farag?
Nem kéne sütnie inkább zsemlyét, cipót, fánkot?
Azzal ne törődj! Csak menekülj! Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Egyik éjjel másik után elrepült lám nyomtalan,
háromlábú székén Csörsz az utolsókat simítja.
Nem evett már, otthon se járt három teljes nap óta!
Szeretőt tart – be sok rossz nyelv háta mögött súgja-búgja.
Ó a balgák! Hát nem tudják a pékmester súlyos gondját?
Ha hazatérne, az követné és megátkozná házát,
ettől fél… Jaj, fel kell sepernem a rengeteg forgácsot!
Székét szorítva indul a templomba. Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Énekel és imádkozik mindenki áhítatosan,
csak Csörsz lát rémet minden rezdülő árnyékban.
Jaj, mi moccant? Ki zajong? Vajon értem jöttek?
Botor ember, felelj! Az Úrtól félsz, vagy féled?
Rémület és tudni vágyás szinte elveszi az ép eszét…
tovább nem vár, székre feláll, onnan tekint szerteszét
a tömeg fölött…és hirtelen megáll. Csak reszket ott.
Mert amit lát! Ó, borzadály! Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Szemébe a hívek közül nem tud nézni senkinek,
csak asszonyának, Matildnak és leányának, Terinek.
Ám arcukon most nem a kedves, szerető mosoly ül,
hanem gúnyos grimasz, mitől érben a vér meghűl.
És a hajuk! Nem káprázat? Vörös lett a fekete?
S lábuk között sárga szemű éjszín macska ténfereg…
Az igazság lelkednek talán csak meg nem ártott?
Ezt nem bírja…hát elszalad. Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Decemberi vad, hideg szél csípi Pali arcát,
a rémisztő felismerés kaparja a torkát,
nagy pelyhekben kavargó hó hűti ki a kezét,
szégyen s bánat könnyei mardossák a szemét.
Bánja már, hogy kíváncsi volt…de jaj, hogy lesz tovább?
Nincs már boldog tudatlanság…vajon ők meglátták?
Idegen hang hasít az éjbe: két holló felváltva károg…
Fülébe cseng az intelem: Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Zsebébe nyúl, s ujja kibúj. Kilyukadt a kabátzseb,
egy szem nem sok, annyi mák se maradt, mi megvédje.
Érzi belül, neki ütött az utolsó órája,
közelgő végzetét reszkető térddel várja.
S meg is jelen könyörtelen mosollyal szép arcán
a márványbőrű, lángos hajú két ifjú boszorkány.
Annál a sírnál állnak, amelyet még ő ásott…
Elfutnál? Hova jutnál? Nincs már mákod, nincs már mákod!

Mit kívántok?! Tán életem? – kérdi Pali sikoltva.
Életed is kevés volna, jól tudod azt, férjuram
azért, hogy három éve odáig aljasodtál,
vérlázítón te vetted el Terink ártatlanságát!
Könyörögtem: „Hagyd abba!”, de arcul csaptál durván,
tenyered nyelte el a sok fájdalmas kiáltást…
Napokig elkerült minket messziről az álom!
Elönt a rettegés? Ez már a büntetés…Hol van a mákom, hol van a mákom?

Nem én tettem! – védekezik. – A bor buzgott bennem!
Elnyomta a bikavér én ép és józan eszem!
De emlékezz, másnap reggel fejem kitisztult
és bocsánatot kértem tőletek, s az Úrtól…
Eh, mit ér az? Csak üres szó…egyébként felelj inkább arra,
hogy midőn elvetett magvadból új élet sarjadt,
és ezt megtudtad, akkor is bódító bor irányított?
Oh, Istenem! Itt a végzetem! Ha szórok mákot, vagy nem szórok mákot.

Én nem…én nem… Magadnak is hazudsz, hogyha tagadod!
Becsületed utolsó morzsáit is feladod!
Most légy legalább férfi! Mondjad a szemembe,
miért gyötör téged több hónapja az éj száz kísértete?
Pali remeg…térdre hull…szóra nyílik szája:
Hogy a nagy-nagy szégyent elfedjem, gyilkossá váltam.
Az anyaméhben öltem meg az ártatlan magzatot.
A súly eltűnt…helyére új került. Ne szórd a mákot, ne szórd a mákot.

Csörsz Pali ím összetört: kuporog és zokog,
de még büntetni akarják őt a szépasszonyok.
Szájukból sátáni varázsigék hangzanak…
Valaki beszélne veled, drága férjuram!
Megnyílik a sír…oly apró, mint egy bölcső…
kimászik egy sötét szemű, sápadt csecsemő…
A nora lerántja, hogy szenvedjen…a bűnös elkárhozott…
Vad sikoltás…majd kacagás… Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Bűnt biz’ nem az követ el, ki a törvény ellen vét,
hanem aki bántja bármely embertestvérét.
Néha egy-egy rossz szó is zarbuzánként pusztít,
egy meggondolatlan tett pedig tomboló tájfunt szít.
S innentől nincs út, csak lefelé: a bosszú szava szólít,
de nem fenséges angyallá, hanem szörnyeteggé alakít…
elégtételt veszel, majd céltalanul gyötröd a világot…
Bezárul a kör…és a gonosz győz… Szórjad a mákot, szórjad a mákot!

Cserni András
Author: Cserni András

Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 18 éves érdi gimnazista diák. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban kezdtem meg a 12. évfolyamot, ahol biológiát és történelmet tanulok emelt szinten, fakultációként. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, regényeim egyelőre nem jelentek meg. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kételyek és bizonyosságok

Kételyek és bizonyosságok Az előző részek tartalmából: Utolért minket az Idő. Elballagtunk. Már csak az érettségik ideje alatt tartózkodunk az öregiskola falai közt. Akvarisztánból csupán

Teljes bejegyzés »

Füge

Füge. Írta: Egyed-Husti Boglárka   Minden történet elkezdődik valahol és véget is valamikor. Füge története is ilyen. Sokáig nem is akartam megírni. Úgy voltam vele,

Teljes bejegyzés »

KÍNZÓ OLTALOM.

Ez az írás számomra azért jelentős, mivel ez volt az első, mint olyan, amit elküldtem egy pályázatra. A pályázaton akkor semmit nem értem el vele, ám a későbbiek folyamán bekerült két könyvbe, továbbá azonos címen színpadra is lett álmodva. Nem egy vidám történet, de úgy érzem roppant fontos, hogy minél többen elolvassák, mert tudomásom szerint a kint élő szabad embereknek fogalma nem volt, és most sincs arról, hogy mi, intézményekben élők mekkora jogfosztottságot éltünk át az elmúlt két évben.

Teljes bejegyzés »

KUTYMORGÓ

KUTYMORGÓ Ha az élet néha kemény, kérjél tőlem tanácsot, Soha nem hagylak egyedül, én vagyok a barátod. Napközben a házat őrzöm, néha tiszta unalom, De

Teljes bejegyzés »