Sût a Nap,
Kint fekszem alatta,
Fûszàl a szàmban,
Felettem kèközön,
Hûtlen hitem,
Màr megint elszökött.
Mit kèpzel magàròl,
Elfut egy màs ügyèrt,
Hordjon a fene neki remènyt.
Egyik nap földre küld,
Màsik nap felemel.
Èn bírom a liftezèst,
De ez màr tùl nehèz.
Èget a Nap màr,
Àrnyèk messze,
Verejtèkem is,
Adjon erôt,
Gondolok erre.
Mindenbe kapszkodom,
Mi erôt adhat,
Ha màr ily szökôs lett,
Nagyuram.
Templomok szelleme,
Elrohan s hűtlen,
Sokszor csak füstöt hagy,
De làngja nincsen.
Kishitû fèlisten,
Eltékozolt napjaimon,
Tesped,
Hátradől,
Fèkez.
Felhôk vonulnak èpp,
Megpihennek szemeim,
Azt a repülôt kèmlelik,
Ott lennèk fent,
Elutaznèk.
Azon töprengek,
Mi lehetne,
Azon csak,
S nem azzal vèrtezem,
Magam,
Amim van.
Néhai törtető,
Bizodalmaim,
Elém gyertek,
Henyélésem hasztalan,
Húzzatok fel,
Terveim zsebemben,
Itt az elhatározás,
Most ne hagyjatok,
Magamra jók.
Önsajnálatom,
Unalom.
Gyenge parttalan,
Vitáknak helyeit,
Ezennel bezárom.
Felállok.
Ölel a Nap.
Ereje Nagykabát.
Hitemre.
Fèlmeztelen fiatalsàg.
Lüktet ùjra,
Bennem.
Szîvem,
A belsô zseb,
Odarejtem,
Ezennel.
S megyek,
Visszanyerem,
A bújkáló értelmet.
Author: Tóth-Kurtz Márton
Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98' óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.