A diófa láda.

A diófa láda.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A nagypapa nagy gondossággal ment ki a kertjébe, hogy a háború utáni hazatérésének emlékére elültetett egy diófát.

Mikor a diófa már szép nagy és terebélyes volt, gyakran kiültek nagymamával azárnyékába és nézték a fa felett a kék égboltot.

„Olyan kicsiny az ember, tele rengeteg vággyal”-mondta nagymama.

„Mi a te vágyad?”-kérdezte nagypapa.

„Egy láda”-felelte a nagymama.

„Egy láda?” -csodálkozott nagypapa.

„Igen, egy ládára vágyom, ami a diófából készül majd el. A láda legyen tele leveses motívumokkal és a ládába fogunk emlékeket tenni”.

„Milyen emlékekre gondolsz?” -faggatta tovább nagyapa.

„A mi közös életünk emlékeire, ruhákra, képekre, újságokra”.

„És kié lesz a láda?”

„A kisunokánké, aki majd esetleg gyerek ruhákat is fog beletenni.”

A nagyapa egyik reggelen kivágta a diófát.

Hetekig készítette nagy aprólékossággal el a ládát a szeretett asszony számára.

Mire a láda elkészült nagymama meghalt.

Eltelt sok év azóta.

A láda most itt van mellettem érezni lehet, amikor kinyitja az ember a diófa illatát. Tele van képekkel, újságcikkekkel, versekkel és rajzokkal. Az egyik fakó régi fényképen egy fiatal férfi és egy nő áll díszes esküvői ruhában, a nagyszüleim azok.  A nagymamám, akit soha nem ismerhettem meg és a nagypapám, aki a ládát készítette.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

48 + = 52

Élj !

Merj adni másoknak – s meglásd, kapni fogsz.  Merj bátran kiállni – s végül győzni fogsz.  Beszélj hangosan – míg meghallgatásra lelsz.  Végy erőt magadon

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Vajna-Kánagy Rozi

Flóra

A lélek mélyén nyílnak A legszebb virágok, A lélek virágai Rózsaszínű álmok. Már annyi éve annak, Hogy felnőtt vagyok, Mégis lelkem mélyén Egy kislány maradok.

Teljes bejegyzés »

A holnap elfeledtek

Bízva bíznak megint, A holnap elfeledtek. Hajlongnak a csönd keresztek, Mert sebzetten jobban szerettek. Üdvös remények Csillagfénybe vágyón, Holnapba hullnak vádlón. Szél zúg a magyar

Teljes bejegyzés »

Kicsinek gondoltalak…

Hanna egy tüneményes kislány volt, aki a Király utcai általános iskola második osztályába járt. Vörös göndör fürtjei, tengerkék szemei és kis mosolygó gödröcskéi az arcán

Teljes bejegyzés »