Karácsonyi angyalok

 

A férfi és a nő lassan lépdelt a házhoz vezető kikövezett úton. A kert télies külsőt öltött. A hófödte háztetőről jégcsapok nyújtózkodtak lefelé, a terasz lépcsőjén fagyosra dermedt a lehullott hó.

Bekukkantottak az ablakon. A kicsinyke nappaliban alig pislákolt a fény. A fal melletti komódon csenevész fenyőfa adta hírül a beköszöntő ünnepet. Az ebédlőasztalnál, az ablakkal szemben fehérhajú öregember ült. Imára kulcsolta a kezét, lehunyt szemmel mormogott maga elé. Az asztalon piros-zöld karácsonyfamintás terítő, az asztal közepén porcelán levesestál.

A férfi és a nő belépett a házba.

– Áldott, békés karácsonyt kívánunk!

Az öregember a jövevényekre emelte megtört tekintetét. Harmincas éveiben járó fiatalember és aranyszőke haját egyszerű fonatban viselő, bájos ifjú nő állt előtte. Tetőtől-talpig fehérbe öltöztek, de kabát nem volt rajtuk a fogcsikorgató hidegben.

– Maguknak is boldog karácsonyt! – viszonozta a jókívánságot. – Minek köszönhetem a látogatásukat?

– Adományokat gyűjtünk. Karácsonyi ajándékot veszünk belőle a gyermekotthonok kis lakóinak.

Az öreg kihúzta a komód legfelső fiókját. Magához vette kopott bőrtárcáját, többször átszámolta a benne lévő néhány bankót meg az aprópénzt. Pár napja fizette ki a tűzifát, és be is kellett vásárolnia, alig maradt gyógyszerre és ennivalóra a következő nyugdíjig.

Kicsit még töprengett, majd kivett egy ezrest a tárcából, s a nő kezébe nyomta:

– Nem sok, de egy gyerek ajándékára talán futja.

– Hálás köszönetünk. Vár valakit? – akadt meg a látogatók szeme a második terítéken. Az aranyszélű, halványkék virágmintás tányérok és a levesestál mind-mind egyazon készlet darabjainak tűntek.

– Nem várok senkit – rázta a fejét az öreg –, csak, tudják, a feleségemnek terítettem, hogy ha már nem lehet velem, legalább az emlékét megidézzem. Nemrégiben ment el, még nem szoktam hozzá a gondolathoz, hogy nincs többé. Egy unokám van, Londonban él.

– Ő sem jön el? – kíváncsiskodott a férfi.

– Most végez az egyetemen, orvosnak készül. Kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a vén nagyapjában tartsa a lelket karácsonykor. De ha már ilyen kellemesen elbeszélgettünk, hadd kínáljam meg magukat egy kis tyúklevessel. Nem olyan finom, mint amikor a feleségem készítette, de azért megjárja.

– Megtisztel vele – mosolyodott el a nő.

Az öregember kikészített egy újabb terítéket az asztalra, s felemelte a mívesen megformált, virágmintás fedelet a tálról. Először a vendégeknek mért a levesből, majd a saját tányérjába szedett.

Csendben kanalazták a levest, csak a fahasábok pattogása hallatszott az egyszerű barna csempékkel fedett, régimódi cserépkályhában. A kis kakukkos óra egyszer csak megszólalt a falon.

– Lassan indulnunk kellene – állt fel az asztaltól a fiatalember.

– Vegyenek még a levesből! – nézett rájuk az öreg esdekelve. Szemében az újra rátörő magány félelme tükröződött, a felcsillanó, majd kihunyó remény. – Tán nem ízlett? – remegett meg a hangja.

– Nagyon finom volt, köszönjük szépen – hálálkodott a nő –, de még sok helyre kell mennünk ma este.

– Nem tartóztatom önöket, tudom, mennyire fontos és nagyszerű munkát végeznek. Örültem a szerencsének – rázott kezet mindkettőjükkel az öregember –, Isten áldja meg a gyerekeket, kapjanak sok szép ajándékot!

– Úgy lesz – csengett egybe a két megnyugtató, kedves hang. – Kívánunk önnek áldott ünnepet, és hálánk jeléül fogadjon el tőlünk egy kis meglepetést! Ha minden jól megy, hamarosan megérkezik.

Az öreg körül sem nézett, és a vendégek már el is tűntek, az ajtó becsukódott mögöttük. A fenyőfán nagyot lobbant a gyertyák lángja, talán a huzattól, még érezte is csontjaiban a borzongató fuvallatot. Rosszul zár az ablak, és az ajtót sem ártana újraszigeteltetni. Hitte is, meg nem is a beharangozott meglepetést. A hirtelen beállott csendben még abban is kételkedni kezdett, hogy egyáltalán ott járt a két fehér ruhás idegen. Talán csak ébren álmodta az egészet, a délután elfogyasztott kis pohár pálinka játszott vele? Nem törte tovább a fejét, leszedte az asztalt és elmosogatott. Elfújta a gyertyákat a karácsonyfán, s ledőlt az ágyra, csak úgy ruhástól.

Az álom ködén át az unokáját látta kisgyerekként. A fiúcska csíkos rövidnadrágban, mezítláb totyogott végig a nappali szőnyegén, azon a nyáron, amikor a lánya először hozta haza Londonból. Bőven termett a cseresznyefa az udvaron. A gyermek kacagva rohangált a fülére akasztott, majdnem feketére érett cseresznyepárral, s jócskán evett is a tálból, amit a nagyapa szedett tele gyümölccsel. A maszatos kis arc rájuk nevetett, hófehér fogacskáit villogtatta, látni engedte a fogközeibe ragadt cseresznyehúst.

A csilingelő gyermekkacaj beleveszett a csengő rekedtes berregésébe. Az álomkép szertefoszlott. Az öreg félálomban kelt fel az ágyból, kibotorkált, hogy ajtót nyisson.

– Szervusz, nagypapa! – köszönt rá egy magas, barna fiatalember. Kék szeme huncutul nevetett. Ugyanez a szempár pillantott ki az álombéli kisfiú arcából.

A nap fénye csillámokat vetett a havon, karácsony reggelének csikorgó hidege beáradt a házba a nyitott ajtón.

– Te vagy, Lacika? – rebegte az öregember.

– Hát persze! – ölelte át nagyapját a fiú.

– El sem hiszem, annyira boldog vagyok! – viszonozta az ölelést az öreg.

– Bemehetek? – vette fel utazótáskáját a hólepte terasz kövéről a fiú. Egy szatyor is volt még a kezében.

A nagyapa félreállt az ajtóból.

– Itt nem változott semmi – tekintett körbe a nappaliban a fiú. – És te sem változtál, Papa! – nyomott csókot az öreg homlokára. – Nézd, mit hoztam neked! Eredeti ír whisky – emelte ki az italos üveget a szatyorból. – Egy kis bejgli – húzott elő egy finoman illatozó süteményes dobozt –, pesti cukrászdából való. Csak dióst tudtak adni, a mákos már mind elfogyott.

– Kedves tőled, hogy gondoltál rám, fiam! – Az öreg hozott két poharat, s az asztalra tette a whisky mellé. – Hogy vagy mostanság? – tudakolta, miután töltött az italból és koccintottak.

– Nagyszerűen. Már csak egy vizsgám van hátra, és megkapom a diplomámat. Az állásom is megvan, két évig kórházban leszek gyakornok, aztán, ha minden jól megy, magánrendelést nyitok.

– Kívánok hozzá sok sikert! – emelte poharát az öreg. – Egy valamit azért nem értek. Hiába hívtalak évekig, hogy legalább a karácsonyt töltsük együtt, most meg gondolsz egyet, és iderepülsz Londonból?

– Különös álmot láttam az éjjel. Egész pici voltam, itt ültünk a nappaliban, anya, te, és a nagymama… annyira bánt, hogy még a temetésére sem tudtam eljönni! – csorgott végig egy könnycsepp a fiú arcán.

– Semmi baj, az a lényeg, hogy most itt vagy.

– A nagymama cseresznyét adott egy tálból – folytatta a fiú –, még a hófehér kötényére is emlékszem, a hímzett rózsákra a zsebénél. Rengeteget faltam a cseresznyéből, te meg a fülemre akasztottál egy-egy párat, és pukkadozva nevettünk… Aztán eltűnt minden. Már majdnem felébredtem, amikor egy hang tisztán és határozottan kinyilatkoztatta itt bent a fejemben, hogy te nagyon vársz engem. Haladéktalanul induljak el hozzád, vissza az elmaradt hazába, amit gyerekként láttam utoljára. Még most is a hatása alatt vagyok ennek az élménynek, olyan különös volt… vagy inkább misztikus.

Gyorsan múltak az órákká sűrűsödött percek, a kakukkos óra hamarosan elütötte a delet. A nagypapa meggyújtotta a gyertyákat a fenyőfán – az apró lángok meg-meglibbentek az égő gyertyacsonkokon. Mennyei illat áradt szerteszéjjel, vanília, szaloncukor és bejgli, régmúlt karácsonyok illata. Egymásra néztek és elmosolyodtak.

– Angyal szállt át a szobán – mondták magukban szavak nélkül.

 

Bora Ildikó
Author: Bora Ildikó

Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. A Szegedi Tudományegyetemen szereztem francia-orosz nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tanulmányaim során behatóbban megismerkedhettem e két nemzet kiemelkedő irodalmi alkotásaival, vallom, hogy ez a tudás jelentős mértékben hozzájárult íráskészségem fejlődéséhez. Kedvenc szépirodalmi műfajom a romantika, ezen belül is Victor Hugo regényei. Középiskolás koromban szerettem meg a krimiket, sorra faltam Agatha Christie könyveit. Már kisgyermekként gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később azonban rájöttem, hogy a prózában otthonosabban érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, s máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. Egy novellám (Lelki szemetes) megjelent az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. antológiájában 2021 novemberében. Egy versem (Szerelmes szonett) bekerült az Irodalmi Rádió Szerelmemnek Bálint-napra (2022) c. antológiájába. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doktor bácsi

Doktor bácsi   Doktor bácsi gyere gyorsan, Hogy elmondjam fáj a torkom,, Varázsolj hát nekem mesét, Gyógyítsa meg nép gyermekét!   Adjál nekem útmutatást, Miként

Teljes bejegyzés »

Mièrt hangtalan

Miért hangtalan, miért csak szemeddel mondod, nem jó ez így, Már réges-rég nem azt csináljuk, amit szeretnénk. Átverjük magukat, hogy ez csak ideiglenes. Minden mi

Teljes bejegyzés »

BÉKE

BÉKE Belenézek a tükörbe ha mosoly néz vissza a lelkembe Édes álomba szenderít tündérvilágba elrepít Keresem a boldogság kútját szomjam oltva békémet meglelhetem Elérhetem s

Teljes bejegyzés »

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »