Merülés.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Hallom, ahogy a sziklákon keresztül a víz betör és szinte olyan érzésem támad mintha vihar készülne. A tenger morajlása veszi át az erőt és a természethez igazodva kér figyelmet, hogy akkor most az lesz amit én akarok.
Ideális az idő merülésre. Imádok merülni. Ott lent a mélyen csönd és nyugalom vesz körül. Látom az, amit más nem lát. A szépséget, a harmóniát. A gyönyörű színeket és formákat. Csodálatos élmény.
Ha nem merülhettek le akkor olyan rossz érzés kavarog a gyomromba, hogy muszáj lent lennem. Csak még egy kicsit had mehessek le. Ez az életforma nem való mindenkinek, hiszen az időjárás szeszélyeihez vagyunk kötve mi merülők. Így már megszoktam, hogy több éve egyedül vagyok.
Vagyis ez nem igaz, hiszen nem vagyok egyedül.
Itt van a tenger és a hullámok. A házam és a part. A szikláim és a szél. Ez az én privát szakaszom.
Tengert figyelem reggeltől estig és várom az időt, mikor merülhettek. Ez napszaktól független így van, hogy este merülők és csak reggel jövök fel amikor a sirályok éneke kezdi megtörni a csendet.
Bőséges táplálék van itt nekik így velük kerültem igazi barátságba. Én a sirályaim. Nagyon sokan vannak így nem számolom őket. Mindig akkor jönnek, amikor tudják, hogy van elég táplálék.
Aztán amikor végre eljön az idő néha szeretnék csak meztelen merülni, úgy ahogy az Isten megteremtett, hogy valóban eggyé váljak az anya természettel.
A víz felszínén lubickolva gyerekként érzem magam a hullámzó habok elnyelnek és én hagyom, hogy alámerüljek a tengernek.
Engedelmeskedem az akaratának és ott lent azt hiszem végre meglelem a békémet.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
