Pipacsmező.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A repce és a pipacs is kinyílott így tavasz első napjával a lányok hosszú szoknyában várták, hogy végre kifussanak a rétre. A hajuk szép piros masnival volt átszalagozva, népviseleti ruhába járták a hagyományos tavasz váró táncot. A fiúk éles hanggal kiabáltak és ostorukkal ütögették a kocsi hintóját ezzel is előzve a rossz, ártó szellemeket.
Itt a pipacsmezőn táncoltuk el mi is az első táncot. Te 14 éves voltál és 12. A szomszéd tanyáról jöttél, ami tüllűnk 10 km található. Magas, nádszálvékony voltál. Én alacsony és széles mosolyú.
Rögtön éreztük, hogy tetszünk egymásnak.
Ki fulladásig táncoltuk, majd az asszonyok rétest hoztak abból ettünk. Boldogok voltunk és koszosak a sok sártól. Tegnap esőesett így féltek is páran, hogy az ünnepség elmarad, de a vének megmondták holnap nem lesz eső. Sosem tudtuk, honnan tudják, de olyan vének voltak, mint az ország út így ők voltak a falu bölcs vénjei. Ha ők mondtak valamit az úgy volt.
A düledező porták megteltek élettel és zenével előkerült egy hegedű és a lelki pásztor is elmondott egy imát.
Az este beköszönte előtt seregélyek egy csoportja szállt fel a szántás mellől. Jött a mesemondó és régi történeketek mesélt az erdő szelleméről és a mező erejéről mi meg tátott szájjal csodálkozva hallgattuk. Este átöleltél és megcsókoltál. Életem első csókja volt így csücsörítve adtam neked azt. Még nem tudtam, hogyan kell szeretni, de azt már igen, hogy a szívemet aznap éjjel elraboltad.
Boldog voltam. Nagyon boldog. Ott a pipacsmezőn.
Eltelt aztán oly sok év. Én vártam rád, te nem jöttél. Aztán megtudtam, hogy egy másik lányt vettél el pedig nekem adtad a gyűrűdet, amiből azt gondoltam engem választasz.
Akkor épp havazott, nem nyílott a pipacs, a mezőt is hó borította el. Én mégis mezítláb nekiindultam a legnagyobb hóviharba. Estére értem a mezőre. Ott a fáradtságtól összeestem és a szívem is ketté tört.
Másnap a reggeli olvadásban találták rám. A szívem a mezőn hevert. Az emlékeink között.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
