Vigyázz mit kívánsz!

Vigyázz mit kívánsz!

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Az erdő közepén, a kis bokrok alatt élt a nagymamám. Amióta az eszemet tudom egyedül. Amolyan fura asszony volt. Hóbortos, érdekes ruhákat viselt és ékszereket. A faluban ahol lakott javas asszonyként hívták. Más azt mondta rá boszorkány. Minden reggel kiment a rétre virágokat gyűjteni. Néha elvitt magával és elmondta melyik virág mire jó. Miért piros a tőzegáfonya és mit esznek a kis cinkék. Amikor mesélt mély hangján olyan volt, mint a föld megnyílása. Kis termetű asszony volt, de tekintélyt parancsoló éreztem, hogy félnek tőle. Állítólag tényleg varázsolni is szokott. Én azt hittem ahogy a legtöbb gyerek a faluba, hogy van egy nagy üstje és oda teszi bele a főzeteket. Sosem mertem rákérdezni.

Egyszer nála aludtam és az éjszaka közepén kopogást hallottam. Egy nő ált az ajtóban. Remegett, mint a nyárfa. Vékony nő volt. Próbáltam a takaróm alól leskelődni azt tisztán láttam, hogy a nő arcát sírás nyomok takarták. Arra is emlékszem, hogy a házban mindig égett a gyertya esténként így akkor is égett, amikor a nő bekopogott.

„Kérlek segíts!”-kezdte a nő.

„Nem!”-válaszolta nagymamám határozottan.

„Te vagy az utolsó reményem!”

„Nem”-ismételte nagymama.

„Tudod, hogy szeretem”.

„Igen, tudom”.

„De ő nem viszonozza, már mindent megpróbáltam. Mindent”.

„Tudom”-válaszolta a nagymamám.

„Kérlek segíts!” -folytatta a nő.

Majd a következő mondatát nem is a nagyinak mondta, hanem mintha magába beszélt volna.

„Azt akarom, hogy úgy fájjon neki, ahogy nekem fáj. Hogy tépje ki a szívét a maró szenvedés. Ne aludjon éjszaka. Ha alszik is és becsukja a szemét akkor is engem lásson. Ha a szél fúj az arcába az én csókom szájának ízét érezze. Ha az eső esik az én arcomat lássa”.

A szerelem fájó érzésérél én, mint kisgyermek semmit se tudtam még, de a nő látványa és szenvedése szinte megbabonázott. Ahogy ott ált az ajtóban. És ahogy vágyott arra, hogy szeresse az a valaki. Ekkor ismét nagymamám csak ennyit mondott: „Vigyázz mit kívánsz”!

A nő szemében hatalmas csillogás jelent meg, tisztán emlékszem rá. Ekkor tudatosult bennem végérvényesen, hogy a nagyim tényleg boszorkány. Varázserővel bíró boszorkány. Hogy a szerelemre is van báj. illetve annak ellenszerére is. Nagyitól ezért félnek az emberek. Hiszen tudják, hogy képes rá. Ez az egy mondat elég volt, hogy megértsem.

Vigyázz mit kívánsz.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


VOLT EGYSZER….

Volt egyszer, hogy megláttalak, forró nyár volt, sütött a nap, hajadat lágy szellő fújta, s elhívtalak randevúra.   Volt egyszer, hogy csókod loptam, ajkad ízét

Teljes bejegyzés »

ELSŐ BETŰS!

Ki vagyok én? – kérdem önmagam, És mióta ilyen ősz hajam? Rám nem ismer már senki sem, Délceg alakom úgy hiszem Évekkel ezelőtt elveszett, S

Teljes bejegyzés »

Élethajó

Fut az Élet hajója. Búsan néha dalolva Munkától meghajolva Ezüsthajú anyóka   Régi idők hajnalán Vályog falú,hűs tanyán Fonó zengő víg dalán Táncra perdült kisleány

Teljes bejegyzés »