A Predator és a pézsmateknősök
Az előző rész tartalmából: Megismertük az Akvarista Blokk néhány fontos tagját, továbbá kiderült, kit és miért nem hagyunk hátra sohase egy túrán. Röviden elmerengtem az emberi kapcsolatokról is.
„Ezek szerint nem rabolt el téged a Predator”
Ez az üzenet fogadott, mikor túra után hazaérve megnéztem az üzeneteimet. Soma írta, a szakállas – azóta kiderült, hogy így hívják. Emlékeztem, még a túrán ugratott ezzel többeket, hogy aki lemarad, azért már lesben áll a Predator. Mindezt tette olyan komoly hangon, oly beleéléssel, hogy nehéz volt nem elhinni. Persze mindez csak kitaláció, bohóckodás volt.
Vagy mégse? Elvégre honnan tudhatnánk, mik lapulnak az árnyak mögött? Azt se tudjuk igazán, mi megy végbe a legközelebbi ismerőseink elméjének színpadján, milyen gondolatok lejtik titokzatos táncukat anélkül, hogy mi, többiek létezésükről akár a leghalványabb mértékben tudnánk. Sőt, még saját személyünk is rejtély önmagunknak, nem ismerjük saját gondolat- és érzelemvilágunk palettájának összes színárnyalatát. Idegenek vagyunk saját magunknak, egy ismeretlen ismerős. És ha önön személyünk rejtély és titok számunkra, mégis hogy mondhatnánk meg bármi másról egyértelműen, hogy az létezik-e, vagy csupán a képzelet mesevilágának szülötte?
Másnap tanítás után Esti Kornéllal és a Szerelővel a 209-es tanterem előtt várakoztunk. Ez a halasok birodalma, az Akvarista Blokk területe. Itt állnak az akváriumaink és terráriumaink megalakulásunktól. Küszöbét még nem léptük át gimnazistaként. Egyszer korábban a nyílt napon én láttam, ám már nem emlékeztem sok mindenre. Somát vártuk, hogy megmutassa nekünk, miből áll majd feladatunk, a pézsmateknősök akváriumának karbantartása.
Rövidesen meg is érkezett.
– Gyertek! – intett. Követtük a terembe, ahol a tábla és az ablakok között, a fal mellett két állványzaton álltak az akváriumok. Emlékeim szerint ekkor négy darab volt üzemben: az ablak mellett közvetlenül a nagy akvárium, mellette a pézsmateknősöké, azt egy vegyes díszhalas követte, az alsó polcon pedig egy növényzettől szinte átláthatatlanul zöld, melyben (mint később megtudtam) gyöngydániók és garnélarákok éltek egy méretes albínó algaevő harcsa társaságában. Futó pillantást tudtunk csak vetni a halakra, mert Soma rögtön magyarázni kezdett:
– Hárman vagytok, három különböző feladatot kell ellátni minden alkalommal, azon felül, hogy a vizüket kicserélitek. Le kell sikálni a nagy kövekről az algát, át kell mosni az aprókavicsos aljzatot, illetve el kell mosni a csobogót és a szűrőt. Ez utóbbi borzasztóan retkes és büdös, szóval nem finnyásnak való – de tudtommal egyikőtök se az. Nos, ki mit vállal?
Rövid egyeztetés után a Szerelő vállalta el a nagy kövek tisztítását, Esti Kornél az aljzatmosást, jómagam pedig a szűrőt és a csobogót.
Ezután következett az a rész, ami az elővigyázatlanoknak némi egészségügyi kockázattal is járhat: ki kellett venni a teknősöket, hogy a vizet leszívhassuk, a munkát végezhessük. A veszély abban rejlik, hogy ezek a húsevő páncélosok mindent megharapnak, ami a szájuk közelébe kerül. Akváriumuknak pedig van egy alagútszerű része, melyet ugyan igyekszünk kövekkel eltorlaszolni, nehogy oda beúszva beszoruljanak, ennek ellenére gyakran onnan kell kihúzni őket, s ilyenkor az ember oroszrulett-szituációba kerül: vajon a teknős fejjel vagy háttal előre van ott benn, megharap, vagy nem? (Az alagútba szoruló teknősök sok galibát okoztak egyébként, erről majd később mesélek még.)
Szerencsére ezúttal minden gond nélkül ment. Soma kivette és egy felmosóvödörbe tette a két jószágot, kihúzta a szűrőt és a csobogót, nehogy tönkremenjenek (ha levegőn járnak, erre igen nagy az esély), majd egy kézi, vákuumos vízszívó pumpával (halas nevén kézi vízszippantyúval) nekilátott egy másik vödörbe szívni az állatok elkoszosodott vizét. Jól átmozgatta közben az aljzatot, hogy minél kevesebb piszok maradjon az akváriumban. Miután ezzel végzett, szólt, hogy hozzunk még két vödröt (alapvető halas kellékről lévén szó volt és van igen sok), az egyikbe szedjük bele a nagy köveket és az elektromos berendezést, a másikba az aljzatot. Miután ezzel megvoltunk, mindet felpakoltuk egy kifejezetten vödrök szállítására alkalmas, igen rozoga kiskocsira (az akvarista kiskocsira), majd elindultunk a mosdóba.
– A metódus a következő – mondta Soma. – A retkes vizet nemes egyszerűséggel beleöntitek a WC-csészébe, így ni, majd lehúzzátok. A nagy köveket egy szivaccsal kell lesikálni…nem kell úgy csillogniuk, mintha a Szent Korona ékköveit akarnánk velük helyettesíteni. Elég, ha akvarisztikailag tiszták.
– Akvarisztikailag tiszták? – vonta fel a szemöldökét a Szerelő.
– Azt jelenti, hogy a halak per a tekik nem pusztulnak el tőle, de emberi fogyasztásra azért még alkalmatlan.
– Oh, értem – mosolyodott el a Szerelő. Soma folytatta:
– Ugyanez a szabály érvényes az aljzatra is. Ezt ilyen kicsi műanyag vödrök, illetve a két kezed segítségével kell megtisztítani. A kis vödör – amiben korábban haltáp volt, de kiürülése után is megtartottuk, hisz egy jó halas mindent újrahasznosít – pont befér a csap alá. Megtöltöd vízzel, majd nyakon öntöd vele az aprókavicsot. Nagyjából két-három kis vödörnyi víz ha rajta van, a kezeddel beletúrsz és átmozgatod, majd leöntöd róla a vizet, de vigyázz, nehogy kiömöljön az aljzat! Ezt addig kell ismételned, amíg a víznek ilyen undorító barna színe van. Ha már nagyjából átlátsz rajta, akkor jó.
Esti Kornél bólintott és nekilátott a munkának. Soma ekkor hozzám fordult.
– Na a csobogó egyszerű: folyó csapvíz alatt elöblíted, az ilyen nagy dzsuvákat leszeded róla. A szűrőt pedig…így szétpattintod, majd kiveszed ezt a szivacsot, ami magát a szűrést végzi és emiatt borzasztó retkes, és fogod, átlögybölöd folyó víz alatt addig, amíg…?
– Akarisztikailag tiszta nem lesz? – tippeltem.
– Helyes, Cserni úr. Gyorsan tanulsz. Na, végezzétek el a dolgot, aztán töltsetek a koszos víz helyére tisztát és gyertek vissza a kétszázkilencesbe.
Megnyitottam a csapot, alátartottam a szivacsot és össze-összenyomva tisztítani kezdtem. Koszos, barna lé csöpögött a lefolyóba. Először alig lehetett rajta átlátni, majd egyre tisztult, egyre áttetszőbbé vált, végül szinte olyan tisztán folyt ki belőle a víz, mint ahogy a csapból jött ki – de azért továbbra is volt egy enyhe barnás árnyalata.
Elgondolkoztam. Milyen egyszerű megtisztítani egy ilyen kicsiny tárgyat ilyen hétköznapi szennyeződéstől! Egy kis víz és néhány határozott mozdulat. Na de hogy tisztítható meg a lélek? Számtalanszor hibázunk, rosszul döntünk, olyasmit teszünk, amit később megbánunk. Ez mind-mind foltot hagy bennünk, ahogy a bomló anyagok beleivódnak a szűrőszivacsba. Ám nem nyithatjuk fel a koponyánkat, hogy lelkünket kiemeljük és csapvíz alatt csavargassuk, nyomkodjuk, facsarjuk, amíg az összes folt el nem tűnik, s akvarisztikailag tisztává nem válik. Nem. A hibák és következményeik nem tűnnek el ilyen könnyedén. Egy megfoghatatlan dolgot megfoghatatlan eszközökkel kell tisztára mosni – ha egyáltalán lehetséges. Amit kimondtunk, amit tettünk, legyen jó vagy rossz, végleges és megmásíthatatlan. Amit okozott, azon az esetek többségében nem változtathatunk. Ám az okozott sebeket enyhíthetjük, ha megtesszük azt, amihez a legtöbb bátorság, a legnagyobb lelkierő kell: bocsánatot kérünk mindenkitől, akit akarva-akaratlanul bántottunk. A tett nem lesz semmis. A kár talán nem múlik el nyom nélkül. De a lelkünkön esett égő, kínzó folt kicsit halványul. Nem tűnik el teljesen, hisz egy szűrőszivacs se lehet patyolattiszta. Semmi se lehet az, semmi se képes elérni a tökéletességet. De ami akvarisztikailag tisztává válik, az épp elég közel áll hozzá.
Alig nyolc perc alatt mindent elmostunk és megtöltöttük a vödröt tiszta vízzel. Felpakoltunk az akvarista kiskocsira és elindultunk vissza a 209-es tanterembe.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.
