Az interjú.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Izgatottan ülök és várok, hiszen mindenki tudja milyen fontos ez az interjú. A sminkes már majdnem kész van a sminkkel. A fodrász is kész. Az öltöztető az utolsó simításokat végzi el a ruhámon. Előre megbeszéljük még a producerrel és a hangosítással, hogy milyen kérdés után mit fogok kérdezni, de tudom, hogy inkább majd a beszélő fog mesélni. Nemrég felhívott az egyik leghíresebb magyar sztár, hogy szeretne, ha én készítenék vele interjút. Csak is én. Pedig annyi műsorvezető van, bárkit választhatott volna. Ő kifejezetten engem kért. A botrányaitól és félre lépéseitől volt hangos hetek óta a sajtó, mindenkit érdekel, hiszen bárhol volt bármit csinált mindenki azután arról beszélt hetekig. Kattintás vadász-mi ezt csak így hívjuk szakmai körökbe. Az eredmény mégis mindig ugyanaz volt, bármit lehoztak róla akár volt valóság tartalma akár nem az a lapnak eladási rekord volt. Az embereket érdekelte, mi van vele. Mit csinál. Azt miért csinálja. Mindent tudni akartak róla.
Ahogy én is. Azt hiszem ezt pedig rajongásnak hívták. Elvégre női riporter vagyok ő pedig egy elég szexi férfi. Számos kapcsolata volt már különböző hölgyekkel. Volt, akit el is jegyzet. Persze aztán rá nemsokkal szakított mindegyikkel. Én is összejöttem vele. Egy éjszakára. Jó volt az ágyban, nagyon.
Azt hittem ezért kér interjút, mert akar még egy éjszakát, de közölte teljesen más témában szeretne velem beszélni. Amolyan mély interjút szeretne. Ezen nagyon meglepődtem, mert nem egy lelkiző típusnak ismertem meg.
Aztán végre elkészültem, bementem a stúdió díszlete mögé, de éreztem, hogy lámpalázam van, pedig 15 éve vagyok ezen a pályán lassan, de biztosan ívelt fel a karrierem. Igaz meg is dolgoztam érte rendesen.
Az interjú előtt a felettesem egy előléptetést is beharangozott csak legyen ütős a sztori.
Az interjú nagyon kellemes hangnemben indult, aztán ő átvette a szót és elkezdett mesélni én meg lefagytam. Ez a pályafutásom óta először és utoljára fordult elő velem.
Ugyanis mindent elmesélt magáról olyan őszinteséggel, hogy mindenki csak ált a stúdióba és némán hallgatta. Volt, aki az egész interjú alatt sírt. Kiderült ugyanis, hogy kiskorában meghaltak a szülei egy tragikus balesetben. Azután az egyik nevelőcsaládtól került a másik nevelőcsaládik. Volt, olyan család, aki bántotta, más nem foglalkozott vele. Olyan is akadt, hogy elszökött a családtól. Korán megtanulta, hogy csak saját magára számíthat. 16 évesen egy átbulizott éjszaka után összejött egy lánnyal, aki később azzal kereste meg, hogy gyereket vár. Persze ő tagadta, hogy a gyerek az övé. Aztán befutott és népszerű lett, de ahogy egyre feljebb jutott úgy a lelke egyre jobban meghalt. Nemrég megkereste a gyerek anyja, mert kiderült, hogy rákja van. Nemsokára megfog halni. Magához vette a nőt és a gyereket és az élet úgy hozta, hogy ismét beleszeretett a nőbe. Olyan szinten, hogy el akarta venni. Viszont már késő volt. A nő tegnap meghalt és most ott van ő és a gyerek. És eldöntötte, hogy innentől csak őszintén, tiszta szívből akar élni, visszavonul a nyilvánosság elől és minden feltörekvő sztárnak azt tanácsolja, hogy kétszer gondolja át kinek ad helyet a szívében.
Másnap az összes nézettségi rekordot megdöntött az interjú. Engem kineveztek.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.