Origó

Origó.

Olyan mélységeket és magasságokat nyítottál meg a lelkembe, melynek létezéséről nem is tudtam. Repültem, szárnyaltam veled. Kérlek ne engedj el sosem.

Szeretlek téged.

Ahogy a tenger szereti a hullámjait, hiszen az élteti.

Ahogy a nap lemegy és bíbor színbe tükrőződik.

Ahogy az élet és a hallál között lebegünk.

Mi ketten az Origón.

A két végpont.

A szerelmed, mint egy virág nektár.

Ragyogsz, mikor a nap süt az arcodra.

Játszol, látszol, mint egy kis gyerek.

Akarom, akarlak!

Még.

Sose engedj el.

Szeretlek téged.

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Névnapi köszöntő

Névnapi köszöntő Egyed-Husti Boglárka Boldog névnapot-kezdhetném így is. Igen kezdhetném így is, de ez túl egyszerű lenne, hiszen 27 éve lassan nem is beszéltünk egymással.

Teljes bejegyzés »

REGGELI IDILL

(Még élek!) Hosszú idő óta első alkalom, ma fájdalom mentes lett a hajnalom! Moccanni sem mertem, attól tartottam, nagymamám mondása igazolódik: „ Örülj, amíg reggel

Teljes bejegyzés »

Piros ruhás Mikulás

Edit Szabó : Piros ruhás Mikulás Piros ruhás Mikulás, régen hoztál egy csodát, hogy milyen volt a ruhád? ki emlékszik rá most már? Bölcsőben a

Teljes bejegyzés »

Valahol

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »