Hrtyanné Patonai Gabriella: A múltért hála jár

Hrtyanné Patonai Gabriella: A múltért hála jár

Sokszor voltam hontalan,
Sokszor volt, mi fáj,
Sokszor voltam rossz helyen,
De sodortál tovább.

Sokszor estem térdre én,
Nem leltem kezedet,
Sokszor nem volt már remény,
De Lelked vezetett.

Sokszor mondtam „soha már”,-
Majd újra léptem még,
Sokszor volt, hogy feladnám,
De alászállt a fény.

Sokszor voltam sötétben,
Sokszor volt, mi bánt,
Mégis mindig rájöttem:
A múltért hála jár.

(Fotó: Hrtyan Balázs)
Patonai Gabriella
Author: Patonai Gabriella

Patonai Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Hrtyanné Patonai Gabriella vagyok, nagycsaládos keresztény fogorvosanyuka. Verseket általános iskolás korom óta írok, komolyabban a gimnáziumi évek során kezdtem el foglalkozni vele, itt Megírország antológiában jelentek meg verseim, valamint a gimnáziumi kötet címadó versét is (Száll a széllel) én írtam többek között. Egyetemi éveim alatt a Semmelweis Tavaszi Fesztivál keretében jelentek meg verseim és értem el helyezést, emellett pedig a Szinapszis c. egyetemi lap szerkesztőségének gárdáját – bízom benne – gazdagítottam Kovács Bernadett főszerkesztősége alatt, aki nemcsak a cikkjeimnek, hanem a verseimnek is teret adott. Ezután kisebb szünet következett az írásban, talán a hangom nem találtam, talán önmagam. Miután elköltöztünk és elkezdtünk felújítani, nagycsalád lettünk, újra munkába álltam, és hála a Jóistennek, a családomnak és a lelki vezetőm közreműködésének megtaláltam a “helyem” a hivatásaimban, újra elkezdtem írni, immár sokkal tapasztaltabban, túl már sok mindenen. Jelenleg az anyaság mellett egy keresztény értékrendű orvosi komplexumban dolgozom fogorvosként gyermekeket ellátva, szervezek karitatív fogászati prevenciókat, egy helyi kis kört alapítottam és vezetek (KACS, Keresztény Anyák és Családok) és Dunaharaszti városát is igyekszem színesíteni a két barátommal alapított HarasztOur csoport segítségével. Próbálom a helyi katolikus közösséget erősíteni mind a körrel, mind szervezéssel, és bízom benne, sok embernek adok erőt...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Piros ruhás Mikulás

Edit Szabó : Piros ruhás Mikulás Piros ruhás Mikulás, régen hoztál egy csodát, hogy milyen volt a ruhád? ki emlékszik rá most már? Bölcsőben a

Teljes bejegyzés »

Valahol

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »

Mindened lennék

  Lennék az, vagyonnal tele, Minden atom, minden tárgy; körülötte. Lennék, azért, hogy egy pillanatra csodáljon, S azokkal a szemekkel, egy pillanatra új életet adjon.

Teljes bejegyzés »