Sally a palackorrú

Sally a  kis palackorrú delfin

Szeles napra ébredtek a halászok a portói öbölben. Carlos, a kissé köpcös, negyvenes éveiben járó, sötétszemű, erősen halszagú, nap barnította halász felnézett az égre, s megszólalt.
̶  Ha szerencsénk van, ma jó időnk lesz tőkehalra, márnára meg szardíniára.
̶  Úgy legyen! – vágta rá Santiago. Ha jó lesz a héten a kapás, hó végén veszek a gyereknek egy bringát, azt szeretne.
A part menti csónakok, kishajók csak úgy ugráltak a vízen, ahogy a szél táncoltatta őket a móló mellett. Színesen pompáztak, mint megannyi papírmasé, ami egy festővásznon akar megelevenedni. Indulni kellett, ha még meg akartak járni több mérföldet estig, hogy jó áramlatokkal hajózzanak ki a Földközi tengerre. Behúzták a hálókat a fedélzetre, feltankolták a vizes tartályokat, meg némi élelmet, amivel kihúzzák a napot négyen, aztán irány dél-kelet a nyílt vizekre. Gyönyörű volt a tengeren a napfelkelte, de már annyiszor volt része ebben a legénységnek, hogy nem igazán értékelte őket. Halandó ember bámulva csodálta volna, de ők az előző nap eseményeit tárgyalták.
̶ Hallottátok a cápás Diego mekkorát fogott a minap?- kérdezte Carlos. Azt mondták alig tudták a hajóra rakni hárman. Volt vagy 150 kilós a zsákmány.
Diego azért kapta a nevét, mert volt egy kis kalandja egy cápával, ami nyomot hagyott rajta.
̶ Szerencsés fickó az a fiú, én mondom, már ha a kékcápával való találkozást leszámítjuk ˗  mondta a köpcös Carlos.
– Ja, az – vágta rá a hajó farából a szófukar, borostás José. Remélem mi is fogunk a héten!
A víz gyönyörű zöldeskék árnyalatokban pompázott. A felszínen inkább az égkék, míg lejjebb a tintához közelítő mélykék sötétjében, ezernyi hal játszotta aznapi színjátékát. A rengeteg márna, makréla, garnéla, polip, és csigák mellett egyéb tengerlakók társasága vidította fel a csapatban úszkáló delfin családot. Nagyon boldog időszak volt ez, mivel egy hónapja, hogy Glazy, a szép, kétméteres nőstény delfin világra hozta kicsinyét, Sallyt. A családban nem ő volt az egyetlen, aki két év várakozás után végre újszülöttet adott a csapatnak. Skiny is kisborjat ellett pár napja, fiút és a többiek féltve őrizték, segítették az első levegővételeket, s a szoptatást. Igazi család voltak. Úgy 15- 16-an voltak a családban, de olykor megesett, hogy egy-egy kóbor hím, vagy egy leszakadt nőstény hozzájuk csapódott rövid időre. Sally nagyon élvezte az anyja és nagynénje társaságát. Még anyatejen élt, ami jó tápláló volt, és gyakran látogatta a más elől kis redővel elzárt csecsnyúlványt. Sokszor úszott levegőért a felszínre, mert még nem volt elég erős ahhoz, hogy egy etetést kibírjon egy levegővel, de szépen haladt. Skiny borja Pat, nagyon jókor gondolta, hogy világra jön, mert csak néhány nap választotta el őket és sokat ficánkoltak együtt anyjuk mellett. Később, mikor már el-elengedték őket kisebb távolságokra, sokat ugráltak a vízből, mutatva melyikük az ügyesebb. Aztán mikor tanulták a nyelvet, Pat sokszor melléfogott, mikor egy-egy visszavert hangot nagy fogásnak vélt, de csak egy ócska edényre bukkant a sziklazátonyon. Ilyenkor Sally vidáman csapkodott a farkával vagy huncutul, egész közel elúszott Pat mellett, és szaggatott hangon, kacagást imitálva közölte véleményét. Igazi pajtások voltak. Sokszor mentek halportyára is, ha úgy volt érkezésük. Szerették üldözni a fürge halakat, kedvencük a hering és a márna volt, de mindent megkergettek egy kis csemegének valóért. Olykor versenyeztek, hogy ki tud több kis polipot, rákot elcsípni. Nem rég születtek, tele volt velük a tenger és még nem voltak olyan felkészültek, hogy elmeneküljenek a két ügyes delfinporonty sűrű fogazatától. Hát Sally és Pat jókat nevettek, ahogy egymással szemben, a másik felé terelték zsákmányukat. Az meg csak kinyitotta több  mint 50 fogat rejtő állkapcsát, s már kész is volt a lakoma. Aztán délutánonként kisebb időre elszundikált a társaság, ilyenkor nem haladtak, csak lelassítva, pár perces időtartamra lebegtek a vízfelszínen vagy 1-2 méterre az alatt,  hogy könnyen levegőhöz juthassanak. Majd estefelé, ahogy a nap kezdett lehanyatlani az égen, vidám vándorlásba kezdtek, mikor sok kishajó társául szegődtek, hogy unalmas útjukat kicsit megszínesítsék. Előfordult egyszer  ˗ mikor Sally alig múlt öt hónapos  ̶ , hogy egy macskacápa bukkant fel a tengerben. Anyja beszélt neki erről a ragadozóról, így tudta, rájuk nem jelent veszélyt, ha csapatban vannak, de azért nem szerette őket. Ronda nagy fogaik voltak és szűk, sunyi szemük  ̶  gondolta Sally. Aztán egy tavaszi napon kihajózott egy kis csapat a tengerre, majd az egyik halász megbillent a hajó orránál és beleesett a vízbe. A többiek nem vették észre, csak percekkel később.
̶  Dobd be neki a kötelet!  ̶  kiáltott az egyik.
̶  Fogd meg Carlos, siess!  ̶  kiabált mindegyik.
Nem látta, hogy a vízben már közelít egy cápa felé. Akkor a delfinek vadul elkezdtek körözni a hajó és az ember között, és olyan kerregő hangot hallattak, ami fülsüketítő volt. Sikerült az embernek felmászni a hajóra, Sally és a többi delfin meg nagy uszonycsapásokkal ünnepelt. Jól megjárta a cápa és elúszott, mint aki vereséget szenvedett.
Nagyon büszke voltam magunkra. Egyik nap kérleltem anyát, hadd menjünk ki Pattel a közeli lagúnákig, ahol olyan csodálatos a víz, hogy delfin még olyat alig látott. Az alján fehér homok, ha mélyre úszom, simogatja a testemet és a víz kellemesen langyos. Nagyon szerettünk ott portyázni Pattel. Sok kicsi, addig nem látott színes hallal találkoztunk, amik nagyon viccesek voltak. Volt olyan, amelyiknek fátyolszerűen lebegett az uszonya, mások feje felfújt hólyaghoz hasonlított, megint mások sárga meg más színben pompázva bujkáltak a sziklák között, bújócskát játszva.
̶  Elmehettek, de mire a víz színe sötétre vált itt legyetek!  ̶  mondta anya kissé aggódva.
Már ott sem voltunk, és vidáman csapkodva farkunkkal nagy sebesen a lagúnák felé vettük az irányt. A tenger kellemesen áramlott. Rengeteg féle társunk akadt. A mélyebb rétegekben láttunk rákokat, olyan vicceseket is, amik hátrafelé mentek be az üregekbe, mintha eltévesztették volna a bejáratot. Aztán rájákat, amivel nem volt jó kikezdeni, mert némelyik védekezéskor elég fájdalmas meglepetéssel szolgált, így csak tisztességes távolságból méregettük őket. Hatalmasakat ugráltunk a víztükrön, versenyezve egymással, hogy ki tud magasabbra jutni.
Nem volt a közelben semmi az öbölben, ami megzavarja a játékukat. Vidám hangokat hallatva utánozták a fókákat, meg egy-egy fajtársuk hangját, s a másik megpróbált választ adni rá. Egyszer csak Patty farok uszonya mellett elúszott valami fura, hosszúkás, átlátszó dolog. Lebegett a vízen. Aztán még egy,és még újabbak, némelyik kicsit vízzel telve. Nem tudták milyen” élőlények”, ilyet még sosem láttak addig. Játszani kezdtek velük, mert viccesnek találták, hogy mindig visszaperdültek, de nem adtak sem hangot, sem valami életjelt nem mutattak. Olyanok voltak, mint egyes halaknak a felfújt hólyagjuk, csak erősebb anyagból. Megunták ezt az egyoldalú játékot és továbbálltak. Hirtelen Pat segélykiáltása hallatszott. Sally megfordult és akkor látta, hogy társa valami hálófélébe gabalyodott és nem tud kibújni onnan. Odasietett, s próbált aláúszni, meg az orrával emelgetni a hálót, de nem sikerült Patty farkát kiszabadítani. Ekkor kezdett megijedni és segített neki, hogy levegőt vegyen valahogy a felszínen. Újra és újra megpróbált kijutni, de a háló csak nem engedte. Sally ekkor fogta magát és eszeveszett iramban visszaúszott a csapathoz, majd vészjósló hangokat hallatva adta tudtukra, hogy baj van. Rövid, szaggatott hangok válaszoltak rá, mind azt üzenve:” Csak mutasd az utat!”
Így hát, megfordultam és hatalmas iramban úsztam a lagúna felé. Pat már kétségbeesetten csapkodott a melluszonyaival, de látszott, hogy egyre erőtlenebbül. Nagyobb nőstények próbáltak a közelébe jutni, hogy föltornásszák kicsit a felszínhez közel. Néha sikerült, máskor lecsúszott a hátukról, pedig nagyon igyekeztek. Ekkor Skiny, Patty anyja nagy merészségre szánta magát. Feldobta a testét magasra, hogy átlendüljön a háló túloldalára, egyenesen a fura, lebegő, átlátszó valamik közé, hogy onnan próbáljon segíteni borjának.
A többiek döbbenten nézték, mint fogy egyre Pat ereje és anyja milyen küzdelmet folytat a megmentéséért. Fejével, orrával ütögette a kis delfin farkát, hogy kiszabadítsa a háló fogságából. Egyszer csak kicsusszant az ollószerű pici uszony, s Patty kissé aléltan, de ép bőrrel megúszta a dolgot.
̶  Soha többé nem engedlek ilyen messze!- mondta Glazy kicsit rosszallóan Sallynek.
Akkor vették észre, hogy a nagy igyekezetben Skinyről megfeledkeztek. Mindannyian hátra fordultak, s megdöbbentő látvány fogadta őket. Szegény nővére, a borjáért való küzdelem hevében egyre jobban belegabalyodott, az itt-ott már lyukas hálóba, amibe egyre több szemét is fennakadt. Hát ez az, amiről sokat hallott már az idősebbektől ˗ elmélkedett Sally.
A csapat tagjai összeszedve minden erejüket próbáltak segíteni Skinynek. Próbálták a hálót húzni, majd az egyre kimerültebb palackorrú testét ütögetve, igyekeztek kiszabadítani. Mindhiába. Ezalatt szegény Patty keserves vinnyogó hangot hallatott, körbe-körbe úszva mellettük. Majd megszakadt a szívük érte, de nem volt mit tenni, hamarosan besötétedett. A tenger olyan mélykékre váltott, hogy az orráig sem látott senki, nem hogy kockáztassák, hogy bárkit is befonjon a ”tengeri szörny”, ez az ember által itt hagyott hálócsapda.
Anya mondta, hogy a hímek meséltek olyan szigetekről, ami az ember által eldobált szemétből rakódik le. Semmire sem jók, nem ehetők. Némelyik átlátszó, más fajtájuk ezüstösen csillog, henger alakú kis tartályok, és a teteje, felsérti a testünket ha ráharapunk. Meséltek olyat is az idősebbek, hogy az a delfin, aki bekapott ezekből az átlátszó micsodákból, hamarosan elpusztult, mert nem tudott kiürülni belőle. Így aztán messziről kerültük ezeket a lebegő tárgyakat – vagy minek hívják ezeket?
Hajnalodott. Az ég horizontján a nap vörös-arany színben ébredezett. A part mentén halászok indultak ismét a napi fogásukra, hajóikat felkészítve az aznapi zsákmányhoz. Behúzták a vasmacskákat, és lassú, de begyakorolt mozdulatokkal elindultak rozoga, kis benzinmotoros hajójukkal a nyílt tengerre. Meghúzták a flaskájukat, hogy a hideg ellen egy kis belső melegre találjanak, majd haraptak néhány falatot. Szótlanok voltak, nem sok újdonsággal szolgált az este, mióta elváltak egymástól. Mikor úgy pár mérföldet haladtak, az egyébként csendes Santiago felkiáltott.
̶  Nézzétek, ott! Delfin szorult a kötelek közé.
Mindannyian arra néztek, ahol a háló fogságában egy gyönyörű nőstény teste himbálózott. Carlos szomorúan gondolt vissza a pár hete történt találkozásukra, mikor megmentették az életét, ahogy hangos csapkodással elűzték a cápát a közeléből. Csendesen elhaladtak a háló mellett. Carlos késével kivágott a hálóból pár jókora darabot és visszaadta  Skiny testét a tengernek. Még egy esetlen könnycsepp is elhagyta a szemét, mikor a többiek nem látták.

2021.

B. Torda Hajnal
Author: B. Torda Hajnal

B. Torda Hajnal az Irodalmi Rádió szerzője. Az én bakancslistám nem lenne teljes, ha az írást meg sem próbálom. Naivan azt vártam, hogy valaki egy művemmel beszalad egy szerkesztőségbe, vagy minimum egy mecénás felkarol és egyengeti az utamat. Nos természetesen a dolog nem így lett. Torda Hajnalként láttam meg a világot. Jelenleg Pécelen élek férjemmel. Két gyermekünk már önállóan, elhagyva a mama-hotelt élnek. Én jelenleg angol tanárként dolgozom Pesten, ami egyre nagyobb kihívást jelent nekem és kollégáimnak is. Első diplomámat logopédia-oligofrénpedagógia szakon szereztem, logopédusként 2018-ig tanítottam. Szép időszak volt. Egyébként egy ötgyermekes, amolyan olaszos, vibráló családban nőttem fel ötödik gyermekként. Talán ezért is vált belőlem nyüzsgő, mindenre éhes, mindent kipróbáló gyermek. Szülőfalumból 5 éves koromban Budapestre költözött a család, így ez a város lett eszmélésem, szerelmeim, felnőtté válásom, sikereim és kudarcaim színhelye. Sokoldalú diákként kedveltek a tanáraim, mert mindenhol indultam és sportsikerektől kezdve, rajzversenyen, tanulmányi téren, versmondókon és ki- mit- tud?-on át vezetett az utam. Imádtam iskolába járni. Az első versfordításom a Madách Gimnázium lapjában jelent meg. Ide kötnek az első versek és az első pofonok is, amelyek megedzettek a későbbi pályámon. A Bárczin töltött főiskolai években Montágh Imre hatott és formálta a személyiségem. Ekkor már a nyelv, a beszéd...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ábel vére az égbe kiált

Ábel vére az égbe kiált! Hány Kain született történelmünk során Megszenvedtünk, mire reggelre ébredtünk Ám friss reggelünk sem hozott békét nekünk Ábelként tengetjük megnyomorított életünk

Teljes bejegyzés »

NEHÉZ KÉPLET

NEHÉZ KÉPLET Egy nehéz képlet előttem, Megoldani még nem merem. Álmos, kék szemedbe nézek, Lehullott a szerelem fészek. A vágy tojások összetörtek, Gondolataink megőszültek. Nevet

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

A töltött paprika

Róza és Ági néni a kapu előtt cseverésztek. Ági néni évek óta minden délelőtt kiállt zöld színű kapuja elé, és odacsábította egy gyors pletykára szemközti

Teljes bejegyzés »

A szarvasbűvölő

Érdekes nevek, barátságos helyek mindenütt vannak az országban. A Csacsi rét épp ilyen Budakeszin. Hosszas keresgélés után végre sikerült egy csendes kis házat találnunk Keszi

Teljes bejegyzés »

KATALIN NAPJÁRA

      KATALIN NAPJÁRA   Katalin napján is vannak hagyományok, Ágat tettek vízbe e napon a leányok. Szívük mindegyiknek repesett és perzselt, Ha karácsonyig kivirágzott,

Teljes bejegyzés »