Csak ülők s emlékezem…. (novella II.fejezet)

Folytatás?

„Magunk vagyunk sorsunknak kovácsa! ”
……
Vegyük fel a történet fonalát onnan, hogy az a barna szemű, gesztenyebarna hajú, karcsú leány messzire került attól a helytől, mely egész életére rányomta bélyegét. A sűrű fenyvesektől, bővizű friss csobogású patakoktól, a városkája hangulatos, zegzúgos utcáitól, s a legmagasabb templomtoronytól, melynek hangja elkísérte messze-messze idegenbe.
Sokáig reménykedett, de szíve mélyén érezte, soha nem térnek vissza a gondtalan lányka-álmok.
Felébredt!
Felnőtt lett!
Egy nagyváros kellős közepén találta magát, ahol meg kellett keresnie a helyét – s bár nehezen ment, tudta, sikerülnie kell, sikerülni fog!
…..
Munkát vállalt, tanult, figyelte az embereket, ismerkedett ezzel az új világgal – még tánciskolába is beiratkozott, hamarosan barátokra is szert tett. Nem olyan „igaziakra”, mint „odahaza”, de kedves, közvetlen emberekre, akikkel kirándulni mentek – a HEGYEKBE – hát hová máshová? Nagyon ügyesen tájékozódott, ezt társai észrevették és szívesen támaszkodtak képességére. „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!” – szól a mondás, de könnyű eltévedni olyan helyen, ahol az ember első ízben jár. Hanem aki gyermekkorában megtanulta a fákat megismerni, jó megfigyelőképességét ilyenkor is kamatoztatni tudja.
Egyszer Zebegénybe utaztak vonattal – táborozni – öccse is velük tartott, vállalva, hogy nővére által becsomagolt hátizsákot majd ő cipeli fel a hegyre. Nem tudta, mit pakoltak bele, de mikor leszálltak a vonatról, lábai meg-megroggyantak a nehéz súly alatt, s vékonyka kamaszfiú lévén ide-oda tántorgott míg végre megtalálta az egyensúlyt s az egyenes irányt. Társaik jókat derültek rajta, de ő nem panaszkodott, hiszen úgy érezte, ezzel egyenrangú „felnőtt” lett velük. Később, mikor kipakolták a holmit, még nagyobb volt a hahota, hiszen a zsákból még egy húsklopfoló is előkerült! – Ezt nem én pakoltam be – szabadkozott a nővére – édesanyánk ragaszkodott hozzá, hogy a hús nem sül át, ha nincs jól kiverve! Igaz, arról közülük senki nem tudott, hogy húst is fognak sütni. A jó hangulatot azonban ezzel megalapozták. Folytonos lett a cukkolás:
Volt, aki a napi kirándulás után kereste, kinél van a sárkefe, meg a cipőkrém? Még a hátizsákban sem találták; bosszankodott, hogy másnap hogyan vegyen fel piszkos túrabakancsot? 🙂
Hanem az utolsó nap kiderült, mégis lemaradt valami fontos a pakkból! Úgy döntöttek, minden elemózsiát el kell fogyasztaniok, így lett a menű: „Csuszpájz-von Zebegény-álá Révész Jancsi”. Hogy miből állt ez az étel? Nos összeöntötték a maradék konzerveket, jól megfűszerezték, s mellé kifőzték az üstben a magukkal hozott tésztamaradékot. Igen ám, de a tésztát le is kell szűrni! Hol van a tésztaszűrő??? Hiába keresték, bizony még a „feneketlen” hátizsákban sem találtak rá. Mentő ötlete támadt a lánynak, van még egy használatlan tiszta törlőruha, abba beleöntik, átmossák, s megpörgetve „kicentrifugázzák”… az ötletet tett követte, csakhogy „Jancsi a szakács” keze gyorsabban járt, mint a gondolat, nem várta meg, amíg hideg vízzel átmossák a tésztát, úgy forrón kezdte pörgetni – mondanom sem kell, visítozva rohantak a négy égtáj felé a körülötte állók.

A csapat egyik új tagja – magas, jóképű, egyenesjárású, szinte kirítt a többiek közül, nem is csoda, hogy megakadt rajta a leányzó szeme. Hamar észrevette, hogy kölcsönös vonzalom alakult ki köztük. Egyre több időt töltöttek egymás társaságában – a táborozás végére már szinte csak ketten voltak. Elég sok témájuk akadt, hiszen mindketten olvasottak voltak, szerették a természetet, az állatokat, a zenét – nyitottak mindenre, ami szép… meséltek egymásnak addigi életükről, elképzeléseikről a jövőre nézve.
A többiek lassan-lassan lemaradoztak mellőllük megérezve, hogy itt valami mélyebb kapcsolat van kialakulóban.
S valóban, ez a beszélgetés megalapozta életük további folyását. Hiszen mindketten fiatalok voltak, kiderült, szinte azonos tervekkel – még abban is egyezett a vágyuk, hogy majd egyszer sok apróság üli körbe az ünnepi asztalukat…                                                                                                                        (Ekkor a lány már nem akart a múltban élni, igyekezett kiheverni a „szakítást”, de megőrízte szívében az emléket.)
….
A hegyről lefelé, már kéz a kézben haladtak … a jövő felé…
….
A lány arcán megdicsőült mosoly ragyogott! IGEN! Ez volt élete álma, Valaki, akivel családot alapít, s gyermekeiket nevelik! Lehet, hogy valóra is válik???
….

Óbuda, 2022. január 18.
B. Moravetz Edith

 

B. Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »