Detox

Detox.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A mentőautó szirénázva suhan át az összes utcán, villog és a lámpa bár piros a sziréna meg szól így tudják, hogy sürgős. Én, aki a mentőbe fekszem nekem nem az. Én már nem sietek sehová. Ráérünk. Hová siessek? Nem vár senki.

Érzem, hogy 100-al robogunk, mint valami filmbe, amikor autós üldözési jelenet van. A kocsi megy az üldöző is közben az ablakot lehúzzák és lövik egymást a kocsiból. A pupilláim is lövik ki magukat egy másik univerzumba. Mindjárt…nem kell sietni. Ők viszont idegesek. Nem akarják, hogy itt haljak meg. A szerencsétlen drogos. Nehogy már az ő mentőjükbe haljon meg. Még a végén belső vizsgálat lesz. Az pedig nem hiányzik senkinek. Ugye srácok? Jól mondom? Bár ők nem hallanak engem, mert oxigén maszk van rajtam, de én látom még fél szemmel őket. Viszonylag 2 fiatal srác.

Érzem, hogy kezdek remegni, tudom, hogy ez nem jó mert kezd kiszállni az anyag és a testem jön vissza. A lélektelen testem, amit annyira utálok. Sose szerettem. Olyan semmilyen.

Érzem, hogy megálltunk, kiszáll a két srác, a hordágyon én és a vizeletem és a szarom. Undorító szól meg a pultos Julika. Volt már rosszabb is Jolika. Ne tessék aggódni. Volt már rosszabb is. Ha például a saját hányásomba fetrengenék itt, de tudom, hogy az is mindjárt eljön. Tudom mi a procedúra. jön a gyomor kimosás, majd a fürdés és végül a szép pihe puha takaró aztán másnap majd bejön a nagyon nagy szaktekintélyű doktor úr. És majd ő megmondja a tutit. Így is lett.

Szép csendben alszom el, kimostak belőlem mindent.

Majd jön a nagy neves doktor úr azt gondoltam ő is bemos csak szavakkal. Ehelyett rám néz és csak ennyit mond: „ maga megint itt van a detoxba?” „Most mit kezdjek én magával?”

Jó kérdés doktor úr. Adjon valamit gyorsan, mert fáj a fejem, aztán engedjen haza.

Nem így tett. Beutalt rehabra. Azóta is hálás vagyok érte.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


VOLT EGYSZER….

Volt egyszer, hogy megláttalak, forró nyár volt, sütött a nap, hajadat lágy szellő fújta, s elhívtalak randevúra.   Volt egyszer, hogy csókod loptam, ajkad ízét

Teljes bejegyzés »

ELSŐ BETŰS!

Ki vagyok én? – kérdem önmagam, És mióta ilyen ősz hajam? Rám nem ismer már senki sem, Délceg alakom úgy hiszem Évekkel ezelőtt elveszett, S

Teljes bejegyzés »

Élethajó

Fut az Élet hajója. Búsan néha dalolva Munkától meghajolva Ezüsthajú anyóka   Régi idők hajnalán Vályog falú,hűs tanyán Fonó zengő víg dalán Táncra perdült kisleány

Teljes bejegyzés »