Vedd fel a telefont!
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Az ügyeleti váróba kígyózó sorok álnak, ülnek és várnak. Mindenki másért van itt. Van, aki a nyakát törte el, van aki a kezét fájlalja, van egy csoport, aki buszbalesetet szenvedett. Kisebb tűrések, zúzódások. Ilyesmi. Este 10 óra van és a sor vége olyan, mintha sose fogyna el. Én meg csak rá akarok gyújtani. Egy jó kis cigire. Érzem, hogy minden egyes porcikám vágyakozik a nikotin füst iránt. A recepciós hölgy mondja, hogy ha kimegyek rágyújtani és visszajövök, akkor ismét a sor végére kell beállnom. Kösz, de nem. Én már csak haza akarok menni. 3 órája várok, a fejem kicsit fáj, de a karom is. Elestem. Hogy hol és mikor? Jó kérdés. Nem emlékszem. Kicsit többet ittam a céges party. Ez mostanság elég gyakori. Nem az elesés. Ezt most produkáltam először, kicsit para volt. De ez minden. A berúgást. Egyre többszőr iszom, tudod a stressz. Én közép vezető vagyok, ráásásul nő. Nincs kimondva a cégnél, de hát tudom, hogy törtető picsának tartanak és lássuk be igazuk van. 25 éves koromtól önélettó vagyok. Akkor költöztem fel vidékre. Egyedül. Szüleim meghaltak egy balesetbe. mindenért egyedül kellett megharcolnom. A lakásért, az állásért és most harcolok az előre léptetésért. A harc közben persze elesett pár áldozat. Nem bírták velem. Vagy én nem bírtam a kötöttségeket. Nem tudom? Az egyik áldozat ő még a kezemet is megkérte. Visszautasítottam. Nem hiányzik ez most nekem. Az már felelősséggel járna. Én még élni akarok. Cigizni, inni, berúgni és kefélni mindig mással. Nő létemre sokszor úgy éreztem pasi aggyal gondolkodom, de ráfogtam, hogy erről is a melo tehet, hiszen rajtam és 3 nő társam kívül mindenki férfi a cégbe. Na persze szinte ki is kezdtem mindenkivel így jutottam szépen, de lassan előre. És most itt ülök a váróba és fáj a fejem és rohadtul el szeretnék már szívni egy slukkal. A recepciós hölgy megsajnál ad egy aszpirint. Aztán a kígyózó padsorok között megszól egy hang. Először csak halkan, majd egyre hangosabban szól.
Vedd fel a telefont! Vedd fel a telefont! Vedd fel a telefont! egy csengő hang az. Ilyen hülye csengő hangot se hallottam még. Mindenki a másik emberre nézett, de a telefont senki nem vette fel.
A csengő hang egy idő után egyre idegesítőbbé vált.
Vedd fel a telefont! Vedd fel a telefont! Senki. Hello vegye már fel valaki és némítsa le ez egy váró-szólt a recepciós hölgy és én is úgy éreztem egyre jobban hasogat a fejem még hálás is voltam a recepciósnak, hogy kiszólt, de a telefont még mindig nem vették fel.
„A jó kurva életbe vegye már fel valaki!”-ez már az én hangom, de egyszerűen nem hiszem el, hogy senki se veszi fel.
Ekkor a folyosón megjelenik egy szőke göndör fürtös kislány. Olyan 6 éves lehet. Halkan beszél.
„Ez anyu telefonja”-mondja a kislány üveges tekintettel.
„Akkor kérlek szépen mond meg anyukádnak, hogy vegye fel”-mondom én.
„Nem tudja, épp alszik”-feleli ő.
„Akkor ébreszd fel”-ezt már a recepciós mondja.
A kislány előbb rám, majd a recepciósra néz és csak ennyit mond: „anyu sose fog felébredni”.
És ekkor ösztönszerűen egymásra nézzük a recepcióssal és megértjük, hogy a kislány anyukája meghalt. Később azt is megtudjuk, hogy a busz balesetet egyik áldozatai között volt, a testével védte a kislányát. Ő meghalt a kislány él, a telefont pedig azóta se vette fel senki.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.