4 perc
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Hirtelen elhomályosodik minden. Mintha kiesne tér és idő, nem hallok semmit. Először zuhanok aztán lebegek. Vagy talán fordítva? Magam se tudom. Olyan, mint egy álom, amiből szeretnék felébredni, nem megy.
Aztán egy fehér fényt látok megyek a fény felé. Majd egy mezőt látok és egy kezet, ami simogat. Érzem, hogy melegség járja át a testem és a lelkem.
Aztán megint fény. Majd sok százezer alak, de nem látom őket pontosan, homályos minden.
Nem tiszta. Érzem, hogy fáj a fejem. Érzem, hogy valami nem stimmel, de nem tudom mi az.
A fénnyel akartam lenni, eggyé válni vele. Érezni akartam azt a semmihez sem fogható érzést, de valami húzott lefelé.
4 perc-mondta az orvos.
Nem értettem? Mi 4 perc? Miről beszél?
Eddig volt a klinikai halál állapotába. Összezuhantam. Mi? Meghaltam? Majd visszajöttem?
Ezt, hogy? Ők sem tudják. De 4 percig nem voltam életben.
Féltem, nem mertem elaludni. Féltem, hogy megint meghalok és nem jövök vissza. Altatót adtak nekem.
Akkor már tiszta volt a fejem, nem fájt, nem láttam semmit. Sötét volt minden. Nem volt fény. Hideg és komor volt minden.
Aztán aludni akartam, egyfolytában. Hiányzott a fény, a melegség. A lebegés vagy a zuhanás?
Néha még most is, ha felébredek egy álomból érzem mintha valaki simogatna.
Az ölelő (k) keze.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.