Akvarista karácsony

Akvarista karácsony

Az előző részek tartalmából: Megismertük az Akvarista Blokk néhány sarkalatos tagját, például Somát, a Szerelőt és engem. Esett szó a pézsmateknősök körüli teendőkről, a Blokk történetéről, a védett halak érkezéséről. Ez utóbbiak a KLG Goodeid projekt keretében érkeztek hozzánk, mely kezdeményezés veszélyeztetett mexikói fogaspontyok megmentését tűzte ki céljául.

December környékén számtalan embert megszáll az úgynevezett „karácsonyi hangulat.” Hogy ez pontosan mit jelent, a mai napig nem sikerült megfejtenem. A feldíszített fához van köze, a sütés-főzéshez, a csillagszóró illatához? Valószínűleg mindenkinek máshoz. Ezért rendeznek annyi különféle karácsonyi rendezvényt akkortájt. Mi, akvaristák is karácsonyoztunk – egyszer. Bár nálunk a hangsúly nem az ünnepi hangulatra került. Az iskolakarácsony napján tartottuk abban az évben az első nagytakarítást.

Ennyi akvárium gondozása áldozatokat követel. Nem lehet megfelelően karbantartani őket pusztán a napi teendők elvégzésével. Időnként szükség van tömbösített, össznépi munkavégzésre. Így lehet a hosszabb időt igénylő munkáknak kellő figyelmet szentelni. S minthogy ez a „hosszabb idő” általában jócskán több, mint egy húszperces teknőstakarítás vagy egy órás akvárium-beüzemelés, jó halas szokás a nagytakarítást akkorra időzíteni, mikor az iskolai programok hamarabb érnek véget, így nem kell hat, hét, nyolc tanóra után este hatig benn gürcölni.
– Na de pontosan mennyi ideig fog tartani? Úgy körülbelül? – kérdeztem Somát, mert azért nem mindegy, hogy végez az ember, ha az érdi buszmenetrendhez kell igazodnia.
– Nos, Juli néni szavaival élve: kifulladásig – felelte.
Bíztatóan hangzott. Főleg, hogy akkoriban a teknőstakarításon kívül semmi más teendő csínja-bínjával nem voltam tisztában, úgy éreztem, nem leszek valami hasznos láncszem. De hát majd elválik…
– Oh, és még valami – kapta fel a fejét Soma. – Terjeszd a hírét, hogy lehet hozni pénzt.
– Pénzt?
– Igen. Sajnos nem kapunk támogatást az iskolavezetőségtől, ezért ilyen becsületkassza-elven időnként összedobunk egy kisebb-nagyobb összeget és abból gazdálkodunk. A maradékot meg kipótolja a Sánta-alapítvány.
– Aha…és mennyit illik hozni?
– Amennyit a becsületed diktál. De párszáz elég.

Egész szép számmal gyűltűnk össze az iskolakarácsony után a 209-esben. Volt köztük pár ismerős arc, például a Láncos, Soma osztálytársa, az egyik oszlopos tag és szinte vezetősegéd, vagy a túrán látott, hivatalosan nem akvarista Fif. Sok érdekes esemény történt azon a nagytakarításon, hiába mentem el viszonylag hamar (szinte rögtön azt követően, hogy a Szerelővel és Esti Kornéllal kitakarítottuk a teknősök akváriumát). Ezekből három ragadt meg bennem igazán mélyen: a ropi esete, egy műanyag cső megjavítása, valamint az első utam a pincébe.
Miután leadtam a pénzt Sománál s már épp nekiláttam volna a takarításnak, zacskózörgést hallottam a hátam mögül, majd egy öblös hang furcsa, dörmögő kiáltással azt kérdezte:
– KI KÉR ROPIT?
Azt a hangszínt és hangsúlyt nem adják vissza a nyomtatott betűk. Ott kellett lenni és hallani, hogy az ember később vissza tudja idézni. S a látvány! Egy óriási, valószínűleg a létező legnagyobb kiszerelésű ropiszacskóval az egyik, s egy tíz-tizenöt centi hosszú pengéjű késsel (a Macicsiklandozóval) a másik kezében ott állt Soma, és az említett eszközzel bontotta fel a ropit. Aztán körbekínálta. Ezt az ajánlatot nem lehetett elutasítani. Az ember orra alá dugta a zacskót és nem is állt tovább, míg az illető nem vett belőle néhány szálat. Pontosabban…egy jó maroknyit. Soma szerint ugyanis a ropi közösségi étel, s ha egyszer felbontják, úgyse lehet visszazárni, hát mindenkinek ki kell vennie részét a felfalásában. Ezért aztán nem lehetett szerénykedni.
A már említett nagy akváriumnak külső szűrője van, ami azt jelenti, hogy (nevéből fakadóan) nem az akváriumban található, hanem mellette áll s egy csövön keresztül szívja a vizet, megszűri, majd egy másik csövön visszapumpálja. Nos, az egyik ilyen csövet kellett megjavítani, mert kirepedt vagy hasonló, már nem emlékszem pontosan. Túl sokat nem lehetett érte tenni hagyományos eszköztárral. Az emberek többségében rövid tépelődés után valószínűleg az merülne fel, hogy vesz egy újat. Nem úgy egy halasban! Mi mindent IS megjavítunk! A gyönyörű pedig az, hogy milyen kreatív módon. Esetünkben Soma, Fif és a Láncos fogták az elhasznált gumicsövet, valamint egy fene se tudja, honnan előguberált másik gumicső-darabkát, és egy öngyújtó lángja felett összeolvasztották ezeket. Bizarr? Igen. Kreatív? Naná! Tartós? Majd az idő eldönti… Ilyenkor nyer értelmet Soma mondása: „Minden halas őrült egy kicsit, de ez így egészséges.”
Többekben felmerülhet a kérdés, hogy honnan kerül elő (s legfőképp: miért?) egy darab gumicső. A válasz a legutóbb már említett Pince. Ez nem csak egy hely, ez egy fogalom. A diákságnak alapvetően nincs ide bejárása, a gondnoki szoba, a kazánház található itt, ám egy részén ömlesztve tárolnak mindenféle régi kacatot. A hely szűkös, mozdulni alig lehet. Mégis itt tárolunk mindent, ami a 209-esben nem fér el. Én ekkor jártam először ott lenn. Soma vitt le, hogy segítsek neki valamit felhozni. A meredek lépcsőt látva sokak azt hihetik, ez itt már a pokol tornáca. Halovány megvilágítás, szűk, kettéágazó folyosó, a lámpán túl sejtelmes sötétség… S ahogy az ember egyre beljebb hatol, s ott is világot gyújt, szeme elé tárul a Pince: egy asztalokkal, székekkel, szekrényekkel övezett szűk ösvény, s az említett bútorok roskadoznak a rájuk halmozott akváriumoktól, aljzattal teli vödröktől, dísztárgyaktól, kalitkáktól. Leghátul pedig, ahova ember a lábát fizikailag nem képes betenni, olyan mennyiségű limlom halmozódott fel, hogy se szemmel, se ésszel fel nem lehet fogni. Az ember elhűl ezen a széjjelségen és zsúfoltságon, majd kapkodva kezébe veszi azt, amiért idejött és sietve távozik, ismét sötétségbe burkolva maga mögött a helyiséget. Persze egy idő után megszokja, de mindig megmarad benne egyfajta félelemmel vegyes tisztelet a Pince iránt – legalábbis én így érzek. Ez nem csak egy pince. Ez egy mitikus hely. Mitikája pedig talán abban teljesedik ki, hogy kísértetiesen hasonlít az emberi elmére: sötétségbe, homályba burkolódzik; csak a beavatottak ismerik a járást benne; egyszerre csak kis területeit lehet megvilágítani, megérteni; elképesztően zsúfolt, tele felesleges és hasznos gondolatokkal, emlékekkel, melyek közül az ember egyet-kettőt vehet csak egyszerre a kezébe; a legmélyebb részei pedig megközelíthetetlenek, ismeretlenek, titkosak és sose tudhatod, mit találsz ott – hát sietve menekülsz is onnan, amint lehet.

Ne feledd hát: tiszteld a Pincét, mert önmagad tükre, s benne megláthatod azt, amit a leginkább elrejtenél…

Cserni András
Author: Cserni András

Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 18 éves érdi gimnazista diák. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban kezdtem meg a 12. évfolyamot, ahol biológiát és történelmet tanulok emelt szinten, fakultációként. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, regényeim egyelőre nem jelentek meg. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom Választhatunk? Melyik klán legyen hatalmon?! A két kutyaalom tulajdonképp egy alom… Öleb-celeb had elosztja maga közt a gazdiktól kapott csontot: A

Teljes bejegyzés »

Bitek

Linett hiába olvasta újra az anyagot, nem állt össze a kép. Pedig a nyomozók mindent elmondtak neki. Ha ő nem érti, hogy fogják érteni az

Teljes bejegyzés »

Ülj le tüzem mellé

Ülj le tüzem mellé: Hideg most a tél. Fénylő jéghegedűn Dalt zenél a szél. Ülj le tüzem mellé: Dermedt a világ. Fagyóriás járja Csendben az

Teljes bejegyzés »

Amikor leszáll a köd…

Amikor a tengerre leszáll a köd, csodálatos dolgok történnek. Ezüstösen örvénylik a víz felett, óriási gomolyokban hordja a szél. A függöny hol föllebben, hol lehull,

Teljes bejegyzés »

A rokonlátogatás

Herczeg Nelli morogva vonszolta gurulós bőröndjét. Jó gazdagon megpakolta azokkal a fontos dolgokkal, amikről úgy vélte, hogy a két hét alatt szüksége lesz Angyalréten a

Teljes bejegyzés »