Aimi hercegnő meséje.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Szakura idején a japán emberek kiülnek a sakurákhoz piknikezni. Megterítik asz asztalokat és a lámpások fényéig ülnek ott. Közben esznek, isznak, beszélgetnek. A bölcsek ilyenkor mesélnek mindig a gyerekeknek. Ezt a mesét én is ott halottam /aki nem hiszi menjen utána/.
Hol volt hol nem volt Japánba élt a hét tenger királyságának közepén Aimi hercegnő. A nagy bölcsek még születése előtt megjósolták apjának, hogy a hercegnő szerelme a tóba fog fulladni. A király nem hitt el a balga mesét és útjának eresztette a bölcseket.
Aimi hercegnő születésekor a király egy tavat csinált. A tóban viszont egy mindig éhes sárkány lakott. Harag gyúlt a sárkány szívében. Ezer éves álmából felkeltve morcosan megtépázva kelt fel.
Amint viszont meglátta Aimi hercegnőt azonnal beleszeretett. Tudta a hercegnő sose viszonozná szerelmét ezért a tündérektől kért segítséget. Azok egy regét bocsájtottak rá minden napfelkeltekor a délceg Akihito herceg lesz. Minden napeste fordulókor pedig sárkány.
A varázs Aimi hercegnő csókja törheti meg.
A sárkány nehéz szívvel, de elmondta a regét. Így minden napfelkeltekor délceg Akihito herceg vált belőle, aki elnyerte a hercegnő szívét. Viszont minden napestekor sárkány maradt.
Aimi hercegnő szíve megszakadt, mert hiába csókolta meg a herceget az nem maradt herceg.
A sárkány összetört szívvel feküdt vissza a tóba.
Minden este viszont hívta a hercegnőt a tó vize. Szerelmes szavakat suttogva.
A király félt ezért a tó körül falakat építtetett, de még a falakon túl is lehetet hallani a szavakat.
Egyik este Aimi hercegnő eltűnt a tó közepén.
Bárki, aki arra sétál esténként láthatja, amit a tó vize arannyá változik, ezüstös fények cikáznak rajta.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.