Holnap tali.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Minden este ott állt az ablakban én meg a másik ablakban álltam néha ültem és figyeltük egymást. Vagyis először én figyeltem őt. Próbáltam kitalálni mit csinál. Valamikor olvasott, volt olyan nap, hogy telefonált és olyan nap is volt, amikor nem volt otthon. Néha láttam, amikor felmegy hozzá egy nő. Ilyenkor mindig becsuktam a szemem és azt képzeltem én vagyok az a nő.
Aztán volt olyan, hogy integettem neki. Néha vissza intett. Nem mindig. Mikor milyen napja volt.
Láttam a bútorait. Minimális elrendezés, egy kép a falon, pár asztal és nagyjából ennyi. Igazi agglegény lakás.
Szilveszter éjfélén boldog új évet kívántam neki, az ablakon keresztül. Bár ő ezt nem hallotta, hiszen házibulit tartott.
Más napokon szerelmes verseket írtam neki és próbáltam valahogy üzenni neki. Hogy vegyen észre, hogy én is itt vagyok. A szomszéd lány a szomszéd ablakból.
Próbáltam elmondani neki, hogy holnap is itt leszek este az ablaknál. Nem mindig figyelt rám. Pedig kellett volna. Én szerettem őt, igen. Sose akartam kihasználni.
Tudom, hogy sok lány kihasználta, hiszen láttam sírni. Olyankor a szívem darabokra tört.
Aztán egyik nap vettem a bátorságot és átmentem hozzá. 2 éve vártam erre a napra. A szívem hevesen vert. Aztán amikor ajtót nyitott nem tudta ki vagyok. Mondtam én vagyok az ablak szomszédja. Kicsit megijedt. Azt hitte bolond vagyok.
Rendőrt akart rám hívni, de én gyorsabb voltam nála.
Higgyék el nem tudom hogy került a konyhakés a kezembe és hogy szúrtam át a mellkasát, amiből ömlött a vér.
Higgyék el biztos úr-hinniük kell nekem.
Igen el fogják hinni. Ez lesz majd a vallomásom, Holnap a bíróságon fogják tárgyalni ügyemet.
Addig az estét várom, hogy az ablakhoz üljek. Bár itt alig látszik a külvilágból bármi azért a lényeg mégis ott van.
Ott vár a szerelmem a szomszéd ablakból.
Vigyázz magadra életem, holnap tali.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
