Orgonafa

Szomorúan hajlik az orgonafa ága
hiába tekeredik törzsén hajtása
kapaszkodik rajta szorítja egy kicsit
míg ereje engedi egyre feljebb kúszik.
Nem akarta elengedni kiszáradó törzsét
testével is védte elhaló gyökerét
próbálta éltetni, gyógyítani lelkét
de ő már lemondott, elengedte kezét.
Elvesztette a napot, tündöklő fényét
az égen játszadozó felhők reményét
lassan elmúlt, elszállt belőle az élet
már tudta, hogy közeleg a vég ítélet.
Vigasztalják körben a hajlongó fák
lábait cirógatják a rákúszó indák
nem hagyja magára mohás kövek között
már egészen a szíve mélyére költözött.
De nem vész el a kiszáradt orgona
hiába is volt az élet oly mostoha
mester ember újra formába hozta
s belőle lett sírodon a fejfa.

Körmendi Rita
Author: Körmendi Rita

Körmendi Rita az Irodalmi Rádió szerzője. Körmendi Rita vagyok, férjemmel és két gyönyörű gyermekemmel Martonvásáron lakom. Valamivel több mint 9 évig Németországban éltünk, 2021 áprilisában költöztünk vissza Magyarországra. Bácsalmáson születtem. Mottóm: Amikor festek, a szívem vezeti az ecsetem, amikor írok, a lelkem fogja a tollam. Már egészen kisgyermekkoromban jelentkeztek nálam a művészetek jelei. Sajnos az élet nem úgy ítélte, hogy ezen a pályán induljak el akkoriban, mégis az élet visszaterelgetett a festészet, a költészet útjára. Első versemet 10 éves koromban írtam, amit soha nem mutattam meg senkinek. Majd egy családi tragédia hatására 14 évesen kezdtem igazán verseket írni, iskolai pályázaton részt venni. Elég fiatalon rám talált a nagybetűs élet, így a rengeteg tennivalóm mellet kimaradt a művészet. Majd hosszú évek után 2013-ban kezdtem el festeni vászonra, autodidakta módon fejleszteni kezdtem magam, de inkább ötleteket, ihleteket merítettem az internet világából, a rám ható hatásokból, érzelmekből, a körülöttem élő természetből. Első festményeim közül egy-egy kiskereskedő kirakatába került. Első kiállításom egy kézműves piacon (Kunst-Handwerkt Markt Nördlingen) volt, Németországban, ahol két alkalommal is megmutattam portékámat a nagyközönségnek. Első önáló kiállításom egy kedves barátom ajánlására Burgauban (Németország) a Theraphi Zentrum-ban volt. Ez után bátorságot merítettem és felvételt kértem a Günzburgi Off-Art társulathoz, ahol tag voltam...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »