Hogyan látom a magyarokat?

A magyar folyton panaszkodik. Ma túl meleg van, előtte majd’ megfagytunk! Fúj a szél, párás a levegő. Nincs egy árnyék sehol. Máskor pedig: miért nem vágják ki azt a fát, semmit se látni tőle az útról!

A magyar nem panaszkodik. Nem mondja, ha bántja a sors, csendben tűr, teszi a dolgát. Kívülről nem látszik, hogy a szíve megszakad. Nem tudja a szomszéd, a koma, sem a kolléga, hogy mi nyomasztja vállát: adósság, betegség, bukásra áll a kisfia. Ezt mind maga kell, hogy megoldja.

A magyar nem segít soha. Félrenéz, ha az utcán elesett embert lát, kéregető állná útját vagy útbaigazítást kérne a turista. Nem érez együtt, megvan neki a maga baja. “Úgyis italra kéri” “Miért volt olyan ostoba, hogy elvitte mindenét a bank?” “Angolul? Azt én nem… úgysem tudtam volna segíteni” “Már biztos foglalkozik vele más”

A magyarra mindig számíthatsz. Tanácsokkal bármikor. Ha kéred, ha nem. De odaadja az utolsó falatot, ha éhes embert kell segíteni. Ismeretlenül is hazahoz, keresi az elhagyott plüss gazdáját, hátha sír utána egy kisgyerek.

A magyarok elvágyódnak. Nyakukba veszik a világot, ha tehetik, a jobb életért. Ritkán látogatnak haza, de hiányzik nekik a mama paprikás krumplija. Külföldön diplomáznak. Büszkék arra, hogy elértek valamit, amit korábban otthon soha.

A magyarok hazavágynak. Boldogok, ha külföldi nyaralásból hazatérve a megszokott környezet veszi őket körül, s hogy magyarul szólhatnak az eladóhoz a boltban. Szeretnek itthon lenni akkor is, ha nem minden tökéletes, hiszen itt nőttek fel, itt vannak a rokonok, barátok (akikkel egyébként nem járnak össze szinte soha).

Az a jó magyaros konyha…! A magyarok zsírosan esznek. Húst hússal, kolbász, szalonna. Tarhonya, krumplistészta, nokedli és még sorolhatnám. Jól meg kell sózni, erőspistázni mindent, úgy az igazi. Nem vagy férfi, ha nem így eszed. A Norbi update szitokszónak számít. Hiszen, hogy lehet azt megenni? Semmi íze! Talán káros is az egészségre.

A magyar menekül a magyaros konyha elől. Turista csalogatónak elmegy, táplálni a sztereotípiákat és némi haszonra szert tenni gulyással és pörkölttel a Váci utcában, de otthon ne várjátok, hogy ez legyen. Épp elég, ha néha rokonoknál végig kell enni a lagzis menüt. Követi a trendeket, növényi tejet vesz le a polcról és barátkozik a tofuval. Egy pici magyaros fűszert azért szór rá, de ez a maximum.

Így látom én a magyarokat, 2019 karakterben.

Author: Pacsuta Szilvia

A gimnáziumi évek alatt foglalkoztam először az írással, rövidebb versekben fejeztem ki kamaszkori vívódásaimat. Nagy hatással volt rám Ronsard, Kassák, Apollinaire, Verlaine, Szabó Lőrinc művészete. A középiskolai versíró versenyen harmadik helyezést értem el korai alkotásaimmal. Tagja voltam egy miskolci fiatal alkotói közösségnek, így egy kiállításon két versem ismét nagyközönség elé kerülhetett. Ezután sokáig háttérbe szorult az önkifejezés ezen módja, inkább gyökereim felfedezésével voltam elfoglalva. Szép sikereket értem el a családtörténeti kutatásokkal, de rá kellett jönnöm, hogy mindezek csak száraz tények. A múlt ismerete az élőket kell, hogy összekösse. Néhány éve tértem vissza ismét a versíráshoz. Nagyon hálás vagyok, hogy a sors ismét megadta ezt a lehetőséget, tudom, hogy nem véletlenül alakult így. Írásaim elsősorban rövidebb versek emberi érzelmekről, vívódásokról, válaszutakról. Szabadversek formájában dolgozom legtöbbször, de nemrég a haiku műfajába is belekóstoltam és kifejezetten jól érzem magam a közegben. Alkalmanként német, francia és cseh kortárs verseket fordítok magyarra. A Jelek 2022. pályázaton az Óda a nincstelen lelkű költőtől című versem zsűri különdíjban részesült. Az ara imája című versem a Kotász Károly 150 irodalmi pályázaton oklevélben részesült. Az Irodalmi Rádió 2023. évi Valentin napi verspályázatán 3. helyezést ért el a Porcukorba rajzolom szívemet című versem. 2024. áprilisában a Szófonó című felolvasóesten rendezvényen...