Egy halva született terv
Az előző részek tartalmából: Megismertük az Akvarista Blokk létrejöttét, oszlopos tagjai közül néhányat, illetve az állatok körüli teendőket. Esett szó az egyedi akvarista karácsonyról, amikor először vettem részt nagytakarításon, illetve Soma a Pincét is megmutatta.
Miután a terrárium elkészült, Somának szándékában állt az anoliszok gondozását rábízni valakire – ahogy tette ezt a pézsmateknősökkel is. Hamar került is jelentkező: a Szerelő jóbarátja, a Mester. Feladata nemes egyszerűséggel annyiból állt, hogy hetente 15-20 tücsköt tegyen a gyíkokhoz, amik aztán kényelmesen levadászták az összeset. Ekkortájt csatlakozott hozzánk baráti társaságunk harmadik tagja is, Ősi Macskalény. Ő általános karbantartó munkát vállalt, a kábelek, akváriumüvegek, szűrők állapotára figyelt. Sorsuk alakulására későbbiekben még ki fogok térni.
Febuzdulva a taglétszám ily dinamikus emelkedésén, Soma előállt egy ötlettel, ami még egy, igen specifikus új tag felvételét kívánta volna meg.
– Tudod, mi a két legfőbb problémája a Blokknak, Cserni úr? – kérdezte egyik nap.
– Hm…a link alakok?
– Azok is ártanak, de most nem erre gondolok. A fő problémánk, hogy nincs iskolaszintű ismertségünk, a B-s diákokon, meg a biosztanárokon kívül szinte senki nem tudja, hogy létezünk. Ebből következik, hogy az iskolavezetéstől nem számíthatunk túl sok támogatásra, hisz ők sincsenek tisztában a jelenlétünkkel. És én ezen változtatni szeretnék.
– Remek gondolat! Van már terved?
– Kéne egy kettős ügynök, egy közvetítő köztünk és a DÖK között.
Meglepődtem kissé. Eddig úgy tudtam, Soma nem tartja sokra se a DÖK-öt, se az IFÖ-t. Haszontalan, semmittevő léhűtőknek titulálta őket, s többször emlegette, hogy létre fogja hozni az ellen-DÖK-öt, KÖD néven (hogy mit jelent e mozaikszó, inkább nem részletezném…). Vajon mi vette rá, hogy most álláspontot változtasson?
– És…miért? – kérdeztem óvatosan.
– A DÖK, bármilyen semmittevő, az egyetlen diákszervezet jelen pillanatban, amire hallgatnak a tanárok. Ha lenne egy olyan DÖK-ös halasunk, aki ki mer állni és meg tudja győzni a vezetőséget tevékenységünk hasznosságáról, az nagyban javítana a Blokk jövőjén. Van esetleg ilyen osztálytársad? Hisz igen előnyös volna, ha még négy évig itt maradna az illető…
Elgondolkoztam. Esti Kornél ugyan tudtam, hogy a DÖK tagja, de nem épp a legaktívabb, se nem titkár, se nem a legnagyobb szavú. Őt kizártam. Ám rögtön beugrott a legjobbnak vélt megoldás: Parvola, az osztályunk egyik DÖK-titkára. Rendelkezik kapcsolatokkal, tagja az állatháznak, ahonnan csak egy ugrás a Blokk, szeret szervezkedni, rendezkedni – mi kell még? Javaslatomra Soma hümmögött.
– Eddig valamennyi lány, aki belépett a Blokkba, rövidesen távozott… Nem akarom, hogy vele is így járjunk…
– Egy próbát szerintem megér.
– Ha te mondod…
Így rövidesen meg is kérdeztem Parvolát, elvállalná-e. Kezdetben kicsit bizalmatlanul kérdezgette, hogy pontosan miből is fog állni a feladata, ugye nem fog sok időt felemészteni, hasonlók. Végül elvállalta. Legalább is szóban.
A sikernek megörülve Soma úgy gondolta, két legyet üt egy csapásra. Óvatosan megkérte Parvolát, hogy a rá bízott, lényegében időszakos feladat mellett elvállalná-e azt is, hogy naponta egyszer ránéz az akváriumokra és a terráriumra, s ha úgy látja, valami nincs elvégezve, szól neki. Így a linkeskedőket is könnyedén kiszűrhettük volna. Igent mondott, ám olyasféle igen volt ez, mint mikor a gyermek rávágja édesanyja „rakj rendet”-jére, hogy „persze”, majd változatlan nyugalommal játszik tovább a telefonján. S úgy vettem észre, nem csak ezt hanyagolja el, de hírünket se igazán terjesztette. Utólag visszagondolva szerintem nem akart igazán részt venni ebben, csak nem akart egyből nemet mondani. Igaz, nem okozott kárt, de mindenki jobban járt volna, ha rögtön egyenes választ ad.
Sokszor félünk őszintén válaszolni a kérésekre, szívességekre, kérdésekre. Félünk, mert a bennünk lakozó emberség nem akarja megbántani a másikat hideg visszautasítással. Félünk, mert nem vagyunk tisztában saját magunkkal, saját érzéseinkkel. Félünk, mert nem akarjuk, hogy rossz benyomást, hamis képet keltsünk másokban. De a félelem rossz tanácsadó. A könnyebb útra taszigál, melyen ugyan járni biztonságosabbnak tűnik, hisz nem szurkálják az ember meztelen talpát éles kavicsok, nem lesnek rá vádló, lenéző tekintetek az útmenti bozótból, nem takarják komor fellegek az eget. Ám ez az út előbb-utóbb véget ér, s nem biztonságos, kényelmes otthonba vezet, hanem feneketlen szakadékba, sötét, hideg erdőbe, hullaszagú mocsárba, bizalmatlanságba, hazugságba, s félelembe, egyre több félelembe…
Bátran kiállni és őszintén beszélni nehéz, de muszáj. Sebeket okozhatunk és kaphatunk, ez igaz. De lesznek, akik tisztelni fognak azért, hogy bátran kimutatod igaz énedet és kimondod őszintén gondolataidat. A tisztelet pedig az első lépés a szeretet felé vezető úton. És akit szeretnek, annak nincs oka félni az irigyektől, rosszakaróktól, balszerencsés véletlenektől, vagy épp az élettől kapott kemény pofonoktól.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.