Ég a ház.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
„Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is. Tűz, tűz. Tűz, tűz. Jaj, de messze a kanális. „
Még kisgyerekként hallottam ezt a dalt, ami azóta is végig kíséri az életem ugyanis a kishúgom egy házban égett bent.
Apám gyújtotta fel. Halottam, ahogy ropognak a falak és a kishúgom sikolyát is, ahogy apró kezeivel próbálja megérinteni a kezeimet én meg kihúzni szeretném őt.
Viszont egyikünk sem látta, hogy egy gerenda léc a húgom lábára esett. Ott égett bent a házba.
Ez volt az első esett, amikor égő házat láttam. Ez viselt meg a legjobban. Szerettem a kishúgomat. Apámat gyűlöltem. Örültem neki, hogy ő is bent égett a házba.
A második háztűz az egy buliban volt. Épp cigiztünk és valaki poénból fogta a gyújtóst mert hogy ő most begyújt és rászeretett volna pakolni a tűzre, pechére megégett a fél ház. A szülei nem voltak otthon. Mi meg fiatalok voltunk és részegek.
A harmadik tűz egy mezőn lévő elhagyatott háznál volt. Itt éltünk páran. Hajlékony és drog tanya volt. A ház falai bűzlöttek a pisi és más szipu szagtól. Tele volt grafitivel. Télen költöztünk be ide, próbáltunk anyagozni, amikor meg gyulladt a függőny.
A negyedik tűz már meg se lepett, ahogy a további házak leégése sem. Gyújtogatók voltak mindenhol akkoriban, szinte mindennapos esett volt azon a környéken.
Minden ház égésénél megbabonázva néztem a felkapó tüzet és hallottam a tűz hangjában kishúgom hangját. Minden tűzben látom a kis kezét ahogy nyújtja felém és könyörög, hogy húzzam ki.
De végül sosem húzom ki, mert imádom a tűz erejét. Ezért is szeretek gyújtogatni.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
