A donor

A donor.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Ott fekszik a patológián a bonc asztal kellős közepén apám holteste és az orvos arra vár, hogy nyilatkozzam a szerveről.

Alig ismertem őt, vagyis jobban mondva egy házban éltünk, ő volt az apám és ennyi. Sose volt jelen. Mindig eltűnt, aztán vissza jött. Aztán megint eltűnt. Sose tudtam hová, meddig lesz távol, de egy idő után már nem is érdekelt. Volt, hogy előbb jött és olyan is, hogy 2 hónap telt el a két látogatása között. Néha amikor még kisebb voltam póni lovat hozott és babaházat a szülinapomra. Aztán ékszert később pénzt adott. Sose beszélt velem. Sose volt apa minta. Sose volt jelen. Se karácsony, se szilveszter, se közös nyaralás. Csak én és az üres falak voltunk. Hiába megvolt mindenem, szép ágy, csodás ruhák, szebbnél szebb játékok, cipők sivár voltam. Egyszerűen színtelen. Aztán elkezdtem inni majd cuccozni egyre több lett a szín és egyre gyakoribban hazudtam. Hol vagyok? Kikkel találkozom? Miért vagyok egyre vékonyabb?

Persze sose érdekelte csak rákérdezett, de nem ítélkezett, nem oktatott ki, nem kiabált, nem prédikált, tőle meg is halhattam volna. Vicces mi? Most meg itt fekszik ő az asztalon. Az élettelen teste.  A cuccozást később abbahagytam mert a színek helyett démonok jöttek, őket pedig nem szerettem. Aztán kimentem 21 évesen Spanyolba. Ott talált rám Armando képében a szerelem. 5 évig voltunk együtt én 20 voltam ő 25.

Aztán hazajöttem, a régi házat eladtam, apám akkor már beteg volt, egy otthonba volt. Ő hívott fel, hogy menjek be hozzá beszélgetni. Most ő akart beszélgetni, de már nem érdekelt, amit mondott. Kötelességtudatból bementem elmondta azt, amit már addig is tudtam, hogy sajnálja rossz apa volt.

Köszi apu csak tudod elkéstél kb 20 évet.

Aztán végül is mint egyetlen hozzátartozó rendelkeztem a szerveiről. Apám testét felvágták a szívét, máját pedig oda adták valakinek. Remélem akárki kapja a szívét az életet lehel bele.

Így lett apám szerveiből donor szerv. Talán egyszer véletlenül összefutok a szívével és a májával. És akkor talán meg tudok neki bocsátani és tudom neki azt mondani: köszi apa, hogy itt vagy. Hiányoztál.

 

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Apevák férjemmel

Apevák férjemmel Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. A karácsonyi Meleg szívek című antológiába Veréb Evelin néven bekerült Az álom című

Teljes bejegyzés »

Szörnyeteg a napsütésben

A járda szélén verte le cipőjéről a sarat Darko, amikor kinyílt a főbejárati ajtó, és megjelent az anyja, egy papírt lebegtetve. – Ne nagyon tisztítsad

Teljes bejegyzés »

Az elmúló tél

Beck Brigitta: Az elmúló tél Van valami különös az elmúló télben És a bágyadt tavaszi napsugárban, Összetalálkoznak néha, S olyankor azt hiszem, hogy nyár van.

Teljes bejegyzés »

Utolsó napsugár

Hajlott, törékeny alak, Botra támaszkodó kéz, Apró léptek csusszannak, A szem a távolba néz. Vöröslő alkonysugár Lángjában fürdik a rét. Hol van már a régi

Teljes bejegyzés »

Az idő nem oldotta meg

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Szürke veréb

Fád csúcsára ülő szürke veréb vagyok. Dalommal ébresztem a napod. Ágról-ágra szállva mosolyt csalok arcodra. Van, hogy tova röppenek, észre sem veszed, ha visszatérek. Újra

Teljes bejegyzés »