Fiú az étterembe.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Állok az 1-villamos vonalán, a panel rengeteg alatt van egy kis étterem. Nagyon hangulatos. Még 2 óra sincs, de már teli van. Folyamatosan jönnek be és ki az emberek. Aztán egyszer csak észreveszem őt. Ott ül egyedül. Nézi a telefonját. Mintha várna valakire. Kisportolt test, kivillanó tetkó. Olyan szomorú az arca. Szeretnék bemenni hozzá. Megvigasztalni őt. Aztán eszembe jut, hogy nem tudok róla semmit. Csak azt, hogy egy szomorúan néző fiú az étterembe.
A város egyre zajosabb. A síneken egyre hangosabban csörömpöl a villamos. Iszonyú forgalom van. A gyerekek mennek be épp a Mekibe szülinapi zsúrt tartanak, kezükbe lufik és ajándékok. A nap épp aranyló színeiben megy lefelé, a fiú az étteremből pedig még mindig magányosan ül bent.
Még mindig a telefonját nézi, valószínűleg ő is rájött már, hogy akire vár nem fog eljönni.
Én elmennék, ha rám várnál. De most utunk nem keresztezi egymás útját.
Így csak ezt a pár sort tudom neked írni a fiúnak az étteremből.
Szeretném leírni neked, hogy nem vagy egyedül. Valahol vár rád valaki. Talán én? Vagy más? Nem tudom, de egyszer boldog leszel. Tudom.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
