A lila kardigán

 

 

Ida néni az utcán sétál. Vállig érő sárgásősz haját füle mögé tűzve viseli, hogy ne hulljon az arcába. Kékeslila kardigánját fázósan fogja össze maga előtt. Szürke szövetnadrágját fakóvá koptatták az évek. Lábán negyvenkettes férficipő.                                                                                                                   Panni, szülei házának tetőterében kialakított, kis lakásának ablakában álldogál. Az utcát kémleli, egyik kezében krémes cappuccino, másikban az elmaradhatatlan telefon. Frissen festett, piros körmein megcsillan az ablakon betóduló sápadt, délutáni napfény. Február van, barátságtalan, szürke február.
– Az öregasszony már megint kint bóklászik- pötyögi Panni a telefonján.

Egy gyors képet is készít a fázósan összehúzódó Ida néniről.

• Katasztrófa ahogy kinéz…ez a kardigán…Csupa kosz az ujja – írja, majd a kék nyílra koppint a kijelzőn és képpel együtt elküldi az üzenetet.
• Kit érdekel? Ha jólesik neki, hát sétáljon. A kardigán tényleg gáz – érkezik a válasz Kittitől.
• Egyébként meg ne az utcát bámuld! Készülj! Mindjárt indulunk a moziba. Nehogy lekésd a buszt! – jön az újabb üzenet.

Panni másnap délben kel, főzni nincs kedve, egy közeli étteremből rendel ebédet, és az ablak mellé állított asztalkánál fogyasztja el, közben telefonján online vásárlásba kezd. Pulóverek, szoknyák, blúzok, kiegészítők, néhány kattintás és már tele is van a virtuális kosár.

Ida néni most is az utcán téblábol. Panni elborzadva nézi, hogy ugyanaz az elnyűtt ruha van rajta, mint tegnap. Fakólila kardigán, piszkosszürke nadrág, férficipő, és a nagy hideg miatt egy tüdőszínű, megnyúlt sapka.

• Ezt a sapkát nézd meg – küldi az újabb fotót barátnőjének az utcát fürkésző öregasszonyról.
• Lóg rajta mint, tehénen a gatya – gúnyolódik Kitti. – Megint kint mászkál?
• A fiát várja. Minden vasárnap eljön.
• Van fia? Vehetne neki pár új cuccot!
• Állítólag unokái is vannak, anyám mesélt róluk egyszer, de azok sosem jönnek.
• Biztos elviselhetetlen az öreglány, vagy büdös…

Odakint ólomszürkévé varázsolják az eget a gyülekező felhők, apró pihékben szállingózni kezd a hó. Panni áttelepszik a kanapéra, puha pokrócot csavar maga köré, elmerül egy könyvben, hamarosan elnyomja az álom. Mire fölébred, a házak tetejét, mint süteményt a porcukor, úgy fedi be a friss hó. A lány az ablakhoz lép. Ida néni már megint kint van, a ház előtt söpröget. Seprűje ócska, akárcsak a ruhái.

Reggel Panni munkába igyekszik, ám a járdák latyakosak, csúsznak. Csinos kis csizmájában, ügyetlenül evickél kerítéstől kerítésig. Egyedül Ida néni háza előtt tiszta az út.

Késő délután kedvetlenül gyalogol hazafelé az irodából a lány, elkésett, hosszú napja volt. Most pedig rosszul esik neki a hideg. Elkedvetleníti a korai sötétség. Az utcájukba befordulva megpillantja Ida nénit, aki magányosan kaparja a jeget a ház előtt. Az út széli fák között néhány iskolás fiú hógolyózik. Harsányan viháncolnak a puha hóban. Panni egy pillanatra irigykedve nézi a felszabadultan játszó gyerekeket. Aztán inkább hátat fordít nekik. A kapuhoz lép, kulcsát elfordítja a zárban, befelé indulna, mikor puffanást hall maga mögött. Hátrapillant. A fiúk egy kerítés mellett állnak és kuncognak miközben Ida néni járdája felé mutogatnak.

• Istenem, segíts! – nyögdécsel valaki a sötétben.
• Elesett az öregasszony! – mar a lány szívébe a rémület.

Pár másodpercig tétovázik csupán, aztán a szemközti járda felé szalad. Ida néni a földön hever, nem bír fölkelni. Álla alatt vér mázolja bordóra a jeges-szürke járda csúszós kövét. Panni, táskáját a hóra ledobva, Ida néni hóna alá nyúl. Az öregasszony összeszedi minden erejét és térdre húzza magát a lány segítségével.

• Még egy nagy lendületet tessék venni! – piros körmök csillannak a fakólila kardigánon, Ida néni a kerítésbe kapaszkodik. Hunyorogva méregeti a szomszéd lányt.
• Magának aztán van ereje Csillagom! – zihálja, miközben állához kap ép kezével.
• Vérzik az álla, ne tessék piszkálni! – szól rá Panni, azután Ida néni furcsa pózban lógó bal kezére pillant – Jobb lesz, ha orvost hívok!

A kiérkező orvosi ügyeletet Ida néni egyszerűen berendezett, tiszta kis lakásában várják. Panni konyharuhába csavart, fagyott zöldborsót rak az asszony állára, sérült keze alá párnát helyez.

• Főznék egy teát Ida néninek.
• Nekem nincs itthon ilyesmi – mormolja csendesen a néni.
• Sebaj, amint ideér az orvos, hazaszaladok teafűért.

Hamarosan csöngetnek. Fehér autó parkol a ház előtt. Az anyósülésről morcos, fiatal doktor kászálódik ki.

• Maga telefonált? – kérdi barátságtalanul a kaput nyitó lányt. Panni bólint és a házba invitálja az orvost.

Amíg a mogorva doktor alaposan megvizsgálja Ida nénit, Panni elkészíti a teát. Nehezen talál a konyhaszekrényben ép bögrét. Elcsodálkozik a ház szerény felszereltségén. Mikor a gőzölgő csészét az asztalra teszi, a komor doktor éppen Ida néni állát kötözi.

• Fölszakadt a bőre, kórházba kellene vinni, összehúztam ugyan egy tapasszal, de előfordulhat, hogy csúnyán hegesedik majd. Jobb lenne varrni.
• Csak kórházba ne! – rémül meg az idős asszony. – Más megoldás nincs?
• Nézze hölgyem, – magyaráz a doktor – a csukló is zúzódott, bár valószínűleg nem tört el, de azért nem ártana egy röntgenfelvételt csinálni. Jó lenne, ha legkésőbb holnap bemenne a rendelőbe.

Az orvos most Pannihoz fordul.

• Ön a hölgy unokája? El tudja vinni a vizsgálatra?
• A kis hölgy nem az unokám. Sajnos. A szomszédban lakik, ő szedett össze az utcán. Az unokáim évek óta nem jártak erre, azóta, hogy a fiam elvált az anyjuktól – morzsol el egy kósza könnycseppet a szeme sarkában az öregasszony.
• Értem – köszörüli meg torkát a doktor, miközben Panni arcát fürkészi – Nos, mindenesetre megírom a beutalót.
• Köszönöm. A fiam biztosan elvisz majd – suttogja Ida néni.

Az orvos gondosan bekötözi az öregasszony kezét, majd elbúcsúzik. Panni kikíséri a kapuig.

• Szép öntől, hogy figyel a nénire – dicséri a lányt a korábban még oly mufurc doktor –

Ha teheti, tartsa szemmel, ne hagyja, hogy egyedül mászkáljon a síkos járdán! Jó éjszakát!

• Jó éjt! – int Panni a távozó után, és visszasiet Ida nénihez.
• Felhívjam a fiát?
• Dehogy, ma már semmiképpen. Nem akarom ideráncigálni egy kis esés miatt. Majd holnap szólok neki.
• Rendben – felel Panni – Azért én felírom a telefonszámomat. Ide teszem az asztalra, engem bármikor hívhat Ida néni.
• Köszönöm Lelkem!
• Szívesen elviszem kimosni a kardigánját, csupa vér lett. Hozok egy másikat a szekrényből.

Ida néni lesüti az szemét. Zavartan motyogja:

• Nekem nincs másik. Nincs másik kardigánom, csak egy vékony pulóverem. Felveszem azt.

Panni a kádban ül. Forró vizet engedett magának, illatos olajokat csorgatott bele. A tetőablakon át a hóesést nézi. Ida néni jár az eszében. A kopott kardigán. Nem is koszos, csak kopott. Nincs is mosógépe, kézzel mos, nincs is másik kardigánja. Teája sincs, citromlevet sem tart otthon. Panni most az unokákra gondol, az unokákra, akik rá sem néznek az öregasszonyra. Ó, bárha az ő nagymamája élne még, sosem hagyná magára. Most is látja maga előtt huncut, kék szemét, törékeny alakját. Még mindig emlékszik rá, milyen érzés volt, amint dolgos, öreg kézével végisimított az ő gyermekarcán. Ám az ő nagymamája évek óta egy kis falu csendes temetőjében nyugszik. Sírját hó takarja.

A lány hirtelen gondolattól vezérelve kezébe kapja a telefonját és megnyitja a kedvenc boltjának honlapját. Kardigánt keres, lilát és kéket, és vászonnadrágot, sapkát, sálat, kesztyűt, télikabátot. Majd kényelmes, meleg csizmát, olyat, amelyiknek nem csúszik a talpa. Néhány kattintás, sikeres megrendelés. Másnap reggel korán kel, teát főz, termoszba tölti. Bundás bakancsba ugrik, havat lapátol. Ida néni háza előtt is. Odabent már ég a villany. Panni bekopog. A néni a kicsiny konyhában kuporog egy rozoga hokedlin. Rádiót hallgat.

• Jó reggelt Csillagom! Hát maga? – köszönti.
• Gondoltam, benézek egy kicsit. Sikerült elérni a fiát?
• Igen, dél körül értem tud jönni.
• Ez jó hír. Főztem teát, a termoszban egész nap meleg marad. Tessék iszogatni.
• Jöjjön be Kedves, igyon velem egy bögrével!

Teáznak, Ida néni mesél, a fiáról, a rég nem látott unokákról. Közben odakint a felkelő nap narancssárga fénnyel borítja be a házak szürke falát, majd álmosan elbújik egy vastag hófelhő mögé. A járdára friss hó hullik. Panni búcsúzik, indulnia kell. Már éppen kilépne a házból, mikor valaki csönget. A kapuban magas, sötét hajú, éjkék szemű, borostás, fiatal férfi toporog. A tegnapi doktor. Panni nem érti. Csodálkozva néz rá.

• Azt hiszem, itt hagytam a sálamat. Nem látta esetleg?
• Nem rémlik. De talán Ida néni találkozott vele. Menjen be, kérdezze meg.
• Maga nem jön?
• Dolgozni megyek. Már így is elkéstem.
• Merre megy? Elviszem.
• Köszönöm, ne tegyen miattam kitérőt. Biztosan fárasztó műszakon van túl.
• Valóban – bólint a doktor. – Mondja csak, ön mindig ilyen figyelmes? Gondolom gyakran segít másokon.
• Hogy érti?
• Ahogy tegnap az idős hölgyön. Nem mindenki foglalkozott volna vele. Az emberek egyre közönyösebbek egymás iránt.
• Az az igazság, hogy korábban még senki sem szorult a segítségemre, ez volt az első eset.
• Higgye el, mindig van a környezetünkben olyan, akinek jól jön a támogatás. Csak észre kell venni. Szerintem maga olyan típus. Látom a szemén – mosolyog a doktor.
• Mármint? Milyen típus vagyok?
• Szociálisan érzékeny – A doktor elgondolkodik egy pillanatra. – Mi a csillagjegye? Halaknak mondanám.
• Nocsak! Orvos és asztrológus egyben?
• A kettő nem zárja ki egymást. Sok mind érdekel az orvoslás mellett, filozófia, matematika, festészet, csillagászat és igen, az asztrológia.
• Te jó ég! Egy polihisztor doktor! – nevet a lány.
• Azt nem mondtam, hogy értek is valamennyihez.
• Egyvalamihez biztosan ért – élcelődik Panni – ahhoz, hogy itt tartson a kapuban. Szívesen beszélgetnék még az asztrológiáról, de most már tényleg rohannom kell.
• Tényleg elviszem.
• Busszal megyek, köszönöm. – indul könnyű léptekkel a lány.
• Várjon, felhívhatom valamikor?
• Hívhat, ha megtalálja odabent a cetlit, a számommal.

 

Néhány nap múlva Panni egy kosár ruhával állít be Ida nénihez.

• Édesanyámé volt, neki már nem kell, nem hordja, csak kidobná. El tetszik fogadni?

Ida néni átnézi a kosarat, talál benne kardigánt, kettőt, vászonnadrágot, télikabátot, sálat, sapkát, kesztyűt, csizmát.

• Újnak tűnnek – hunyorog Pannira.
• Anyukám nem igazán hordta őket, rengeteg ruhája van – füllent a lány – tessék csak felpróbálni.
• Köszönöm – súgja hálásan az öregasszony. – És köszönöm, hogy az elmúlt napokban mellettem volt Csillagom. Nem tudom, mi lett volna velem maga nélkül.

Panni szívét ismeretlen boldogság járja át. Elhatározza, hogy többé nem fogja magára hagyni az apró nénit, továbbra is támogatja, amennyire csak tudja. Reggel teát visz neki, esténként elmosogat nála. Szombat délelőtt egy tálca gőzölgő almás pitével kopogtat be hozzá.

• Micsoda mennyei illat Lelkem! Maga sütötte?
• Én bizony – bólint a lány. – A nagymamám receptje alapján. Tessék csak megkóstolni. Nem vagyok valami nagy szakács, de almáspitét sokszor sütök.
• Tényleg nagyon finom. Igazán zamatos. Vegyen belőle maga is Kedves!
• Köszönöm, előbb feltöröm a jeget a ház előtt, nehogy valaki elcsússzon rajta. Ha kész vagyok, benézek.

Ida néni az ablakhoz csoszog. Süteményt majszol. Közben a vajszínű csipkefüggöny mögül figyeli az utcán tevékenykedő lányt. Panni lapáttal püföli a vastag jégtakarót, arcát pirosra csípi a hideg. Hosszú, barna haján hókristályok fénylenek.

• Nahát, legalább egy sapkát vett volna föl ez a lány, vagy a kapucniját húzná a fejére! Még megfázik nekem – csóválja a fejét az öregasszony.

Egyszer csak sötétzöld autó fékez a járda mellett. Fiatal, harmincas éveinek elején járó, magas férfi lép ki belőle.

• Nocsak, a doktor – dünnyögi Ida néni.

A doktor Pannihoz sétál, és ott is marad mellette. Mosolyogva mesél valamit a lánynak, aki csillogó tekintettel figyeli az ifjú orvost. Az ifjú orvos pedig a lányhoz lép. Egészen közel. Gyengéd mozdulattal lesöpri hajáról az odatévedt hópelyheket, majd a lány fejére igazítja kabátjának prémszegélyes kapucniját. Aztán a csokoládészínű hajzuhatagot próbálja suta mozdulatokkal a kámzsa alá tessékelni, de a játékos fürtök minduntalan kicsúsznak az egyre inkább zavarba jövő doktor ujjai közül. Panni kacag. A doktor kezébe nyomja a hólapátot, majd egy pillanat alatt elbújtatja haját a kabát rejtekében. Az öreg hölgy néhány percig még somolyogva figyeli a derűsen cseverésző fiatalokat, aztán hátat fordít az ablaknak. Nem akar leskelődni.

• No, a kedves kis doktor – ül le a karosszékbe elégedetten Ida néni. – Úgy tűnik, a minap nem csak a sálját hagyta itt. Hanem a szívét is.