Az erdőszéli kis tanya lakói minden reggel hangos kakaskukorékolásra ébredtek. Történt azonban egyszer, hogy a Nap már magasan járt az égen, a kakasnak azonban nyoma sem volt. A tanyán élő állatok hozzászoktak, hogy a kakas ébreszti őket, de ma nem így történt. A tanyát őrző vén komondor is kinyitotta végre a szemét.
– Ejnye! A nemjóját! – gondolta magában. – De elaludtam! Vajon miért nem kukorékolt kakas koma? – azzal elindult, hogy utánajárjon a dolognak. Eközben a baromfiudvarban összesereglettek az állatok, mindannyian a tyúkól körül tolongtak.
– Hol a kakas? – kérdezte az egyik kacsamama. – Már rég a tóban kéne lennünk! Nem ébredtünk fel időben és így a kicsikéim lekésték az úszóleckét.
– Mi sem ébredtünk fel, amikor a gazda ennivalót hozott nekünk. Most már kihűlt, így nem valami finom! – röfögtek a malacok.
– Ma reggel futni akartam egyet, – toldotta meg a lovacska – de későn ébredtem fel.
Minden állat egyre csak a kakast kereste. Aztán végül megkerült a kakaska. A ólban feküdt egy szalmaágyon, ott szomorkodott a sötétben. Szegény kakas azért nem kukorékolt ma reggel, mert csúnyán berekedt. Nemhogy hangosan kukorékolni, még megszólalni is alig bírt. A tanyai állatok megpróbáltak segíteni, különféle gyógymódot javasoltak, hogy elmúljon a fájdalom és a rekedtség:
– Igyon friss vizecskét! – mondta a kecske.
– Egyen friss füvet! – mondta a tehén.
– Egyen ropogós szénát! – mondta a lovacska.
– Vegyen egy jó iszapfürdőt! – mondták a malacok.
A kakaska mindent kipróbált, hogy meggyógyuljon. Evett is, ivott is, iszapfürdőzött is, de semmi nem használt. Még mindig fájt a torka, úgyhogy egy vastag sállal tekerték be a gondoskodó tyúkocskák. Legvégül a vén komondor szólalt meg: – Jó volna egy kis mézet ennie!
Az állatok összenéztek. Csakugyan! A méz bizony jó volna a torokfájásra! De honnan kerítsenek mézet itt a tanyán? Ismét az öreg kutya segítette ki őket:
– Az erdőben találhatunk mézet! Ott tanyáznak a méhecskék, talán adnának a kakaskának.
Igen ám, de ki menjen el a mézért? Még soha egyikük sem járt a kerítésen túl, csak a komondor, ő viszont már öreg volt egy ilyen hosszú úthoz. Az egyik kis tyúkocska azonban így szólt: – Majd én elmegyek az erdőbe, és hozok mézet!
Hamarosan el is indult a nagy, sűrű, ismeretlen erdőbe. Mendegélt a tyúkocska, maga se tudta merre, aztán hogy, hogy nem, rátalált egy hatalmas fára, amelyiknek az egyik ágán ott lógott egy óriási méhkas. A kis tyúkocska körbe-körbe járta a fát, töprengett, vajon hogy tudna mézet szerezni, hiszen a méhkas nagyon magasan volt. Amint így tűnődött és kerülgette a fát, a csőre hegyére repült egy harcias méhecske. Jól a szeme közé nézett és megkérdezte: – Hát te meg ki vagy, mit ólálkodsz itt a méhkasunk körül?
– Jaj! Én igazán nem akarok semmi rosszat! – mondta ijedten a tyúkocska. – A közeli tanyáról jöttem, egy kis mézet szeretnék kérni. Szegény kakaskának fáj a torka és így nem tud kukorékolni!
A méhecske mérgesen toppantott a lábával:
– Márpedig csak a méhecskék ehetik meg a mézet! Nem adunk neked egy cseppet sem, úgyhogy hordd el magad, ha nem akarod, hogy megcsipkedjünk! – azzal visszarepült a méhkasba. A kis tyúk nagyon elszomorodott és tovább indult, hátha máshol is találhatna mézet. Hamarosan egy folyóparthoz ért és kiáltozása lett figyelmes.
– Segítség! Segítség!
Hát, ahogy jobban megnézte, egy picike méhecske sodródott a folyóban. A tyúkocska nem sokat teketóriázott, csőrébe fogott egy hosszú fűszálat és odanyújtotta a méhecskének, aki fürgén bele is kapaszkodott, a tyúkocska pedig a partra húzta. Amikor a méhecske már megnyugodott, így szólt:
– Elvakított a napfény és beleestem a vízbe. Köszönöm, hogy megmentettél! Mivel hálálhatnám ezt meg neked?
A tyúkocska akkor elmondta, hogy mi járatban van az erdőben.
– Egyet se félj! – legyintett a méhecske. – Szerzek én neked mézet!
A kis méhecske anyja ugyanis maga volt a méhkirálynő. De mivel teljesen elázott, nem tudott repülni. Ezért a tyúkocska óvatosan felcsippentette a méhecskét és a hátára tette, így mendegéltek vissza a méhkashoz. Amikor a méhecske hazaért, elmesélte anyjának, hogyan mentette meg az életét a tyúkocska. A méhecskék királynője hálás volt, ezért megajándékozta a tyúkocskát egy csupor mézzel. A tyúkocska nem is időzött tovább, elindult vissza a tanyára. Otthon minden állat megörült, hogy épségben hazaért. A tyúkocska szaladt is a kiskakashoz a finom, friss mézzel. A kakaska minden reggel és este meg is evett egy kanál mézet, és lássatok csodát! Három nap múlva, amikor a napkorong épp csak felbukkant a látóhatáron, éles, vidám hang hasított végig a levegőben.
– Kukurikú! Kukurikú! – szállt messzire a kakas hangja. Büszkén állt a kerítés tetején és már nyoma sem volt a betegségnek. Onnantól kezdve minden állat időben felébredt, hála a bátor tyúkocskának.
Ha a tyúkocska mézet nem szerzett volna, az én mesém is tovább tartott volna!
Author: Koncz Edit
Koncz Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Csak néhány éve kezdtem el meséket írni, mert azt éreztem, van bennem valami, amit meg kell osztanom másokkal is. Sokféle dolgot kipróbáltam, de végül az írásban találtam meg azt, ami boldoggá tesz. Azóta keresem a lehetőségeket, ahol megjelenhetek írásaimmal. Több alkalommal nyomtatásba került egy-egy mesém és online is jelen vagyok az egyik közösségi oldalon. Folyamatosan jelennek meg meséim a KORKÉP c. folyóiratban. Azt hiszem, lélekben mindig egy kicsit gyerek maradok. Szeretek rácsodálkozni az élet apró dolgaira. Meséimhez az ötleteket a körülöttem lévő világból merítem, leginkább a természetből. Az én esetemben teljesen igaz az, hogy: A téma a lábunk előtt hever, csak le kell hajolni érte! Egy apró virág, egy falevél, egy mókus vagy madár látványa gyakran meglódítja a képzelőerőm. De ha hallok egy érdekes szókapcsolatot, abból is születhet mese! A mesék segítenek nem elfelejteni, hogy bármi megtörténhet. Bármi lehetséges, ha hiszünk benne és teszünk érte. A mese maga a varázslat. Amikor egy gyermek mesét olvas, egy másik világ tárul fel előtte. Egy olyan hely, ahol bármi lehetséges. Azt gondolom, a mai világban nem csak a gyerekeknek van szükségük a mese csodájára, hanem a felnőtteknek is. Kívánok tehát mindenkinek csodás utazást a varázslatba!