Eljött a hajnal, menni akarna.
Ezernyi emlék, sem marasztalja.
Hányszor ültünk le, esténként, hogy
lelket verjen belém a folytatáshoz.
Itt van a reggel, már nagyon menne.
Nem is néz rá, a közös képre.
Hozott szavakat is, az ürességbe,
Mikbe kapaszkodni, hittem örökre.
Hát így alakul, mi hangos egyszer elhalkul.
Csak róla írt sorok, csak őrá gondolok.
Mondjátok nekem, az utak merre?
Erdővé vált a város, mióta nem fog keze.
S nem lüktet az se már, hogy sikert is kaphatok.
Hisz ily kietlenségem, elapasztja akaratom.
Hogy lehet így élni, hisz nélküle nem sokat ér?!
Peregnek napjaim egyre, hasztalan percekért.
Csak hitetlen mondatok. Nem jönnek szavaim.
Roskadó tetteim, megkötik kezeim!
Hát így alakul, mi hangos egyszer elhalkul.
Csak róla írt sorok, csak őrá gondolok.
Ablakon kifelé, meredek szüntelen.
Hogyan lesz tovább, kérdések gyötörnek.
Van-e élet utána? Kell hogy legyen még!
Mások is túlélték. Màssal is megtörtént.
Miért kell átélnem? Nem múlik nyomtalan.
Hiánya terhével, alszom majd álmatlan.
Elleszek így egyre, idővel ölelkezve,
bár még a hajnalt sem, látom így ma este.
Hát így alakul, mi hangos egyszer elhalkul.
Csak róla írt sorok, csak őrá gondolok.
Minek utoljára kellett volna,
az most csak úgy veszik oda.
S mit az idő elfeledni kér,
a szív hevesebben/kapkodva/gyorsabban ver azért.
Author: Tóth-Kurtz Márton
Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98' óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.
