A Sánta-korszak vége
Az előző részek tartalmából: Lassan közeledünk egy korszak végéhez. Soma már alig jár be, az érettségire készül, a halasoktól elbúcsúzott a bolondballagás keretein belül. Utolsó közösségi életjelként egy határozatot küldött, melynek alapján elkészült a nyári gondozás leosztása.
S mi történt a linkeknek írt levél után? Lezajlott a tanév vége menetrendszerűen. Mi továbbra is takarítottuk a teknősöket kéthetente, Somát még láttam a júniusi túrán, majd tanévzáró, bizonyítványok, és a többi, és a többi. De pontosan hol húzható meg a határ? Meddig tartott a Sánta-korszak s mikor ért véget? A legtöbb éra végpontját meghatározni napra pontosan lehetetlen. Én azonban – legalábbis magamban – egy konkrét eseményhez kötöm Soma fáradságos munkával teli regnálásának zárómozzanatát.
Verőfényes, kellemesen meleg júniusi nap volt. A tanítás a napokban ért véget, időm mint a tenger. Olvasgattam valószínűleg, mikor csörögni kezdett a telefonom. Soma keresett.
– Jó napot, Cserni úr!
– Szervusz!
– Azon gondolkodtam, hogy a napokban be tudnál-e jönni a napokban, amíg nekem zajlanak a szóbelik? Van még valami, amit itt benn élőben megmutatnék.
– Persze, simán. Nem lakom messze. Miről lenne szó?
– Az időkapcsoló működéséről. Fontos, hogy legalább egy ember tudja kezelni.
– Oké. Mikorra menjek?
– Holnap délelőtt tíz körül?
– Tökéletes.
Egyébként is volt elintéznivalóm a városban. Hát két legyet üthetek egy csapásra.
A busz kicsivel tíz óra után tett le a Széchenyi téren, a jó öreg VMG-vel szemközt. Komótosan sétáltam az iskola főkapuja felé. Különös érzés olyankor megközelíteni, amikor egyébként nem lenne szükséges. Olyasmi, mint mikor az ismerős környéken éjszaka fordulsz meg. Az árnyak mindennek új kontúrt adnak, a színek csak az elszórtan álló utcai lámpák fénykörén belül reszketnek haloványan, minden lépésnél gödröt sejtesz, holott pontosan tudod, az út tökéletesen sima. Frusztrál, hogy nem vagy olyan magabiztos, mint nappal, gyomrod összeszorul és elfog egy érzés, hogy nem tartozol ide, semmi keresnivalód itt – holott máskor, más körülmények közt teljes természetességgel, szinte otthonosan mozogsz ott. S miért? Mert valami nem olyan, mint általában. Mert nem úgy cselekszel, ahogy megszoktad, vagyis eltérsz a tömegtől. És félsz, hogy mit gondolnak vajon rólad. Hisz aki kilóg a tömegből, a fekete bárányok mindig kiváló célpontok. S mégis ki szeretne céltábla lenni? Valószínűleg senki… A félelem erős és szinte automatikus védőpajzs. Csak arra kell vigyázni, hogy ne ő irányítson, hanem te. Mert ha a félelem átveszi az irányítást, elindulsz a fejetlenséglejtőjén, melynek végén egy sáros, nyirkos, hideg gödör vár, ahol annál mélyebbre merülsz a latyakban, minél erőteljesebben kapálódzol a szabadulásért.
Az iskolakapunál már érettségizők hadára bukkanatam. Voltak, kik feszült vagy nyugodt arccal igyekeztek be a vizsgájukra, mások megpróbáltatásaikat hátuk mögött tudva barátaikkal, osztálytársaikkal beszélgettek kisebb-nagyobb csoportokban. Be akartam menni az iskolába, de a portás néni megállított.
– Most csak az érettségizők léphetnek be.
– Várok valakit – mondtam.
– Akkor itt várj az ajtónál.
Nekitámaszkodtam a korlátnak és vártam. Rövidesen megérkezett Soma, vele volt a barátnője is. Biccentéssel üdvözölt, majd intett, hogy kövessem. A porta és a főbejárat közötti előterecskében ültünk le két székbe. Soma előhúzott zsebéből egy fehér, ökölnél nagyobb műanyag tárgyat, melynek egyik oldalán konnektorba illeszthető fej, a másikon egy óraszerűség volt. Az időkapcsoló.
– No, nincs sok időm, úgyhogy gyorsan elmondom – kezdte. – Be kell dugni értelemszerűen, csak áram alatt működik. Ezzel itt beállítod, hogy hány órakor kapcsolja le a lámpákat. A kábelezés tudtommal okés, szóval a szűrők nem fognak leállni. Annyi a lényeg, hogy ezt beállítod megfelelőre és a többit elvégzi ez. Világos?
– Mondjuk – bólintottam.
– Akkor rendben. Szép nyarat, Cserni úr!
– Sikeres vizsgát!
Kezet ráztunk, s mindketten dolgunkra indultunk: én a városba, ő érettségizni.
Ez volt Soma utolsó apró, szinte jelképes tette halas vezetőként. Ezután többé nem tette be a lábát a VMG-be aktív akvaristaként. Posztját betöltötte és kiszolgálta, feladatait elrendezte, utódját kijelölte. Elvarratlan szálak nélkül, emelt fővel távozott, abban a tudatban, hogy mindent megtett a Blokkért, amit megtehetett – s ez így is volt.
A Sánta-korszak véget ért. Kezdetét vette egy új: a Darvas-éra.
Author: Cserni András
Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.
