Köddel takarózott félmeztelen fák,
Levelek örvénylenek, kis sziget a ház.
Lombseprűm utat húz, dolgozik,
Egyre szedi a fák elbukott koronáit.
Letűnt, színes királyságok térden,
Dicsőség a nyáré, a múlás időtlen,
Keze mindenben munkálkodik s formál,
Ezzel kellene élni es menni tovább.
Készülni egy újabb télre,
Lekvárok befőttes üvegekben,
Helyett a polcon, gondolatok ülnek.
Melyek töprengések inkább,
Mi lesz holnap s azután.
Gondosan letakart kerticsap,
Helyett meztelen fagy várás,
Nem raktam el idén hálát,
Csak áthűlt reményt, tovatűnt odaadást.
Madaraknak is csak kenyérhéjat tudok,
Erejèt vették derűmnek a hétköznapok.
Megtámasztom magam egy fánál,
Hirtelen az ifjú este köszön rám.
Kupacokban a lehullott levelek,
Feketéllik az ég, látszik a lehelet.
Fekete kabátban, nagy botra,
Támaszkodva szembenéz velem,
Kérdi, fejem miért ily leszegett.
Lelkem is mi okból menekül,
Átkozom, itt sem lehetek egyedül.
Elszegődött a tenni akarásom,
Nincs kedvem látni a szépet,
Sebzett szárnyaimat tépem.
Az este hallgat, sötétebbé lesz,
S válaszul mondja ezt:
Két karod, két lábad helyén,
Szemeiddel látsz, füleiddel hallasz,
Torkodon jön hang,
Tudatod gondolatot ad,
Szíved megtépázott ugyan,
De tisztaságban fogant.
A jelen örökkön hiányos szinte,
Csak pillanatok vannak,
Mikor azt érzed,
Kegyesebb nem lehetne,
Az élet.
S ezek a pillanatok,
Mint vitrinbe zárt csészék,
Mikből soha nem iszol,
Csak nézed.
Hát vedd ki őket onnan,
Kínálj másokat is.
Az öröm nem jó barátja,
Időnek,
Az órákra nehezéknek ül.
Időtlen.
Hátat fordít s eltűnik,
Nem látom már.
Szertenézek,
Ez a kert most a világ,
Közepén állva,
Az este fejbe vágva,
Szavaival józanít,
A bánatból kirontok,
A sziget felé,
Visszaúszok,
Élni fogok.
Author: Tóth-Kurtz Márton
Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98' óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.