Fa alatt, estével

Köddel takarózott félmeztelen fák,

Levelek örvénylenek, kis sziget a ház.

Lombseprűm utat húz, dolgozik,

Egyre szedi a fák elbukott koronáit.

Letűnt, színes királyságok térden,

Dicsőség a nyáré, a múlás időtlen,

Keze mindenben munkálkodik s formál,

Ezzel kellene élni es menni tovább.

Készülni egy újabb télre,

Lekvárok befőttes üvegekben,

Helyett a polcon, gondolatok ülnek.

Melyek töprengések inkább,

Mi lesz holnap s azután.

Gondosan letakart kerticsap,

Helyett meztelen fagy várás,

Nem raktam el idén hálát,

Csak áthűlt reményttovatűnt odaadást.

Madaraknak is csak kenyérhéjat tudok,

Erejèt vették derűmnek a hétköznapok.

Megtámasztom magam egy fánál

Hirtelen az ifjú este köszön rám.

Kupacokban a lehullott levelek,

Feketéllik az églátszik a lehelet.

Fekete kabátban, nagy botra,

Támaszkodva szembenéz velem,

Kérdi, fejem miért ily leszegett.

Lelkem is mi okból menekül,

Átkozom, itt sem lehetek egyedül.

Elszegődött a tenni akarásom,

Nincs kedvem látni a szépet,

Sebzett szárnyaimat tépem.

Az este hallgat, sötétebbé lesz,

S válaszul mondja ezt:

Két karod, két lábad helyén,

Szemeiddel látsz, füleiddel hallasz,

Torkodon jön hang,

Tudatod gondolatot ad,

Szíved megtépázott ugyan,

De tisztaságban fogant.

A jelen örökkön hiányos szinte,

Csak pillanatok vannak,

Mikor azt érzed,

Kegyesebb nem lehetne,

Az élet.

S ezek a pillanatok,

Mint vitrinbe zárt csészék,

Mikből soha nem iszol,

Csak nézed.

Hát vedd ki őket onnan,

Kínálj másokat is.

Az öröm nem jó barátja,

Időnek,

Az órákra nehezéknek ül.

Időtlen.

Hátat fordít s eltűnik,

Nem látom már.

Szertenézek

Ez a kert most a világ,

Közepén állva, 

Az este fejbe vágva,

Szavaival józanít,

A bánatból kirontok, 

A sziget felé,

Visszaúszok,

Élni fogok.

Tóth-Kurtz Márton
Author: Tóth-Kurtz Márton

Tóth-Kurtz Márton az Irodalmi Rádió szerzője. Magány és közösség, vihar és halálos csend, öröm és átérzett bánat, igazságérzet, tánc, szobor, szárnyaló madár, tenger és kiszáradt, ráncos föld, selymes és karcoló, zene, félmeztelen fiatalság és bölcs nagykabát, élet, az irodalom végtelen. Marci vagyok, 98′ óta írok. Versek, dalszövegek, novellák, a próbatételeim. Az írott irodalomra nagy szüksèg van ebben a nehéz és elképesített világban, ha nem edzük a képzeletünk izmait, sivár és kietlen élet vár ránk. Mindennap írni, ez a mottóm, s ez már egyre többször sikerül.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − = 8

Beteljesedés

Beteljesedés   Bár csapdosok, mégis helyben állok, Összefüggéstelen forgó kergebirka, Szárnyra kapok, fel sohasem szállok, Szabadedzés vas szívemnek titka,   Hogy magasan szárnyaljak a légben

Teljes bejegyzés »

Én vagyok ki szólok

Edit Szabó : Én vagyok ki szólok Én vagyok,ki szólok hozzátok, kinek verseit olvassátok, és vállalom minden soromat, szavaim a szívemből szólnak ! Átadom nektek

Teljes bejegyzés »

Égig érő…

Egy óriás karácsonyfa állt a szoba sarkában. Lehet, hogy csak azért tűnt oly nagynak, mert én igen pici voltam. Egészen a plafonig ért. Az „égig”!

Teljes bejegyzés »

Színről színre

Színről színre   Körülbelül hét éve történt. Valami monoton háztartási munkát végeztem, ám a szokásostól eltérően teljesen üres volt az agyam. Nem szerveztem semmit, semmin

Teljes bejegyzés »

Állj fel

  Hol van az alázat s hol a szeretet mit az élettel kaptál? Fenn hordod orrod, jársz kelsz a világban, sajátod nem ismered már. Oly

Teljes bejegyzés »
Versek
Tóth Ágnes

Légy te is virág

    Magok vagyunk, fény felé nyújtjuk két kezünket Mint virágok tavasszal az éledő mezőn, réten – Sok színben pompázik az ember és az élet

Teljes bejegyzés »