Menekülés

Menekülés

Sajnos nagyon ismerős fogalom a menekülés
Történelmünk során belénk vésődött ez a kifejezés
Génjeink hordozzák mert gyakori volt a felismerés
Ha üldöznek a meneküléstől függ a megmenekvés
Menekültünk a tatár, majd a török pusztítása elől
De nem kaptunk segítséget a dicső nyugat felől
Küzdöttünk a Habsburgokkal, üldöztek furkósbottal
Majd a közelmúltban megbirkóztunk a kommunistákkal
A magyar befogadó ,nemzet ennek példája jól ismert
Most, hogy a szomszédban gyilkos testvérharc dúl
Elszakított nemzetrészünk fölött a harang megkondul
Menekülők ezrei a határt átlépve segítségért kiáltanak
A nemzet jobbik fele az erejükön felül összefognak
Minden érkezőt szállással, étellel. itallal befogadnak
Közben a békéért az ádáz háború végéért imádkoznak
A nemzet árulói fegyvert küldenének, magyar katonákat
Ezzel elszakított ősi főldünkre háborút eszkalálnának
A gázcsapok elzárásával, olcsó atomenergia megtiltásával
Az ipar működésétől,konfort érzetünktől megfosztanának
Eltulajdonított milliárdjaikkal zsebükben nem adakoznának
Az Únióban jogállamiságra hivatkozva pénzt megvonatnának
A hatalom megkaparintására viszont mindent felhasználnak
Hiába próbálják tagadni Krisztust ,az Isten mindezt látja.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »