A bab

A bab

Nem vagyok egy botanikus alkat ez abból is látszik, hogy csak az életükhöz legelvetemültebben ragaszkodó növények élnek meg nálam ma is. Rejtély az is, hogy miért, de még a kaktuszok sem bírják velem az együttélést.
Fogalmam sincs, miért virágzik állandóan az orchideám és a fokföldi ibolyám, vagy miért nő a ginkóm és az avocadóm, tekintve, hogy pontosan annyi gondoskodást kapnak, mint azok, amelyek feladják a küzdelmet.
Szeretem én a növényeket, de valahogy nem vagyunk egy hullámhosszon és ez már gyerekkoromban is megmutatkozott.
Az volt az iskolai feladat, hogy babot kellett ültetni és végigkísérni a fejlődését, mert így sokkal jobban megjegyzi a gyerek, mint ha csak elmondják neki.
Már az ültetés is némi nehézségbe ütközött, mert a nagymama – akinek velem ellentétben tehetsége volt a növények neveléséhez – a házban található összes cserepet teleültette és mindenki gyönyörűségére kitette szemlére a nyitott folyosó falára, így természetesen megint a papához kellett fordulnom segítségért.
Mivel a keresés nem vezetett eredményre, a szokásos módon cselhez folyamodott. Nemes egyszerűséggel feláldozott egy szépen nyíló muskátlit és hogy a hiány ne tűnjön fel a mamának, addig rendezgette a maradékot, míg nem volt nagyon szembe tűnő, hogy hiányos lett a sor.
Lehet mondani, hogy a papa szépen megoldotta a feladatot, én pedig büszkén indultam másnap reggel iskolába, kezemben a cseréppel.
A büszkeségem hamar alább hagyott, mert a szomszéd ház előtt szembe kellett néznem a Léna néni gúnárjával, akivel nem ápoltunk éppen baráti viszonyt. Viszonyunk tulajdonképpen csak abból állt, hogy ő sziszegve megindult felém, én pedig a kezemből mindent eldobva menekültem. Ez történt most is.
Mivel a gúnár hamar megunta a mulatságot, én pedig késésben voltam, így a kiborult föld nagy részét visszakanalaztam a cserépbe és szerencsére a három babból kettőt meg is találtam.
A második baleset akkor történt, amikor a pocsolyát nem megkerülni, hanem átugrani akartam. Valahogy a növénytermesztés mellett az ügyesség sem erősségem, ezért a közepében landoltam és természetes, hogy az elesés és a cserép elejtése is kivédhetetlen volt.
Már rutinosan mertem vissza a földet – bár a mennyisége jócskán megcsappant – és láss csodát mindkét bab meglett újra.
Elhatároztam, hogy most aztán további bajok nélkül jutok el az iskolába. Sajnos ehhez kevés volt az elhatározás, mert döntésemet nem beszéltem meg a kovács kutyájával, aki annyira megijesztett, hogy a cserép ismét leesett.
Láthattam volna, hogy ez nem lesz az én napom, de ugye az ember nem adja fel könnyen a küzdelmet.
Azt azért minden dac ellenére láttam, hogy nem tudok annyi földet összekaparni, ami elfedné az egyetlen babot, amit megtaláltam, így más lehetőséget nem látva, leültem a járda szélére és sírva fakadtam. Nem tudom mit reméltem, vagy mit vártam, de akkor semmi jobb ötlet nem jutott eszembe.
Már épp azon elmélkedtem, hogy világgá megyek, amikor jött a „felmentő sereg” apám képében, aki először is rettenetesen nevetett a kálváriámon, másodszor hazakísért és új babokat ültetett nekem, harmadszor pedig saját kezűleg hozta mellettem az iskoláig, mert tartott tőle, hogy újabb skandalum ér útközben.
Nem kicsit késtem el, de még a tanító bácsi is annyira nevetett a velem történteken, hogy elfelejtett megbüntetni.
A bab egyébként szépen kikelt, csodálatos rózsaszín virágot hozott, persze csak azért, mert mindig akadt valaki, aki megszánta pár csepp vízzel, tekintve, hogy én csak a csodálatom adtam neki, azzal viszont – bizton állíthatom – egy cseppet sem voltam fukar.

Beck Emese
Author: Beck Emese

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Emesének hívnak és egy baranyai kisvárosban, Komlón élek. Közel negyven éve ügyintézőként dolgozom egy jogi területen működő magánirodában, amit nagyon szeretek. Kedvenc időtöltésem az olvasás és gyengém, hogy a könyveket birtokolni is akarom. Nincs kedvenc műfajom vagy szerzőm, de természetesen vannak kedvenceim. Írni csak kedvtelésből és közeli barátaim szórakoztatására kezdtem, de pár éve nekiláttam a bakancslistám teljesítésének, mely ugyan néha változik, de a saját könyv megírása mindig is szerepelt rajta. Lányom mindig ösztönzött az írásra, de soha nem volt bátorságom kilépni közönség elé és megmérettetni magam, azonban az idei évben úgy éreztem próbát kell tennem, így pályáztam az Irodalmi Rádió Bálint-napi szerelmes vers pályázaton és legnagyobb meglepetésemre és még nagyobb örömömre alkotásom bekerült az antológiába. Ez után érkezett a felkérés részemre, hogy legyek állandó blogszerző. Kicsit félve vágok bele, mert írásaimmal nem akarom megváltani a világot, nem akarok örök érvényű nagy igazságokat megállapítani, csupán szórakoztatni szeretnék, megnevettetni az olvasót, elgondolkodtatni azon, hogy másoknak sem csupa boldogság az élete és elterelni egy rövid időre a gondolatait a saját gondjairól. Főleg prózát írok, de a pályázat óta – saját magamnak is hihetetlen – felfedeztem, hogy versben néha könnyebben fejezem ki a gondolataimat. Történeteket kitalálni nem...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

47 LETTEM

  47 LETTEM   Gördülnek az évek, benne sok szép álom, Mindenki másnak ugyanezt kívánom! Megélt fiatalkor… néha megdermedek.. Köszönöm Istenem, ezt a negyvenhetet!  

Teljes bejegyzés »

ÉLED BENNED

ÉLED BENNED Szédülök betegség csóktól, félve nyíló virágoktól. Illatuk vár, – szerelemre, langyos hajnal kegyelemre.   Vonyít bennem, – élni akarás, lassan száradok, – farakás.

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még…

  A végtelenül távoli múltban (vagy talán álom volt csupán?), volt egy kis négy-évszakos ország, az én hazám. Világot tisztító, hosszú, fehér telek után langy

Teljes bejegyzés »

Örvény

Szitakötő ül a nádon, a messzi, üres határon. mozdulatlan, némán vár, ajkán néma fohász száll. hangtalan dal mély szava, könny, kötél, sár s a mély

Teljes bejegyzés »

Mit gondolók

Azt mondod, nemsoká felszabadítanak. De én mindig szerettem az apró, világos cellát. Szeretem a simára csiszolt köveket, amik meghallgatják minden gondolatom, de még jobban szeretem

Teljes bejegyzés »