Toborzás

Toborzás

Az előző részek tartalmából: Véget ért az eseményektől sűrű Sánta-korszak, új vezető került a halasok élére. Az új éra sajnos kezdődött túl vidáman: a nyár során az általunk gondozott két védett halfaj közül az egyik egyedei szinte mind egy szálig elpusztultak. S továbbra is okozott nehézségeket a „linkeskedés”, vagyis a kötelességek elmulasztása. Vajon milyen folytatás, milyen év következhet egy ilyen kezdet után?

Ha valahonnan munkaerő távozik, logikus, hogy pótolni kell, ha a feladatokat továbbra is maximálisan akarjuk ellátni. Egy munkahelyen ilyenkor álláshirdetést írnak ki, s válogatnak a jelentkezők közül önéletrajz és személyes beszélgetés keltette benyomás alapján. Az alapszituáció az Akvarista Blokkban is ez. Minden év végén az elballagó tizenkettedikesekkel több-kevesebb halas válik „nyugalmazottá.” Feladataikat másra kell osztani, s célszerű kerülni, hogy olyasvalaki kapjon még többet, aki eleve nem egy dologért felel. Summa summarum, új emberekre van szükség. Ennek módszere pedig a halas toborzás.
A VMG-ben hagyományosan az évnyitó napján van lehetősége a különböző diákszervezeteknek (pl.: DÖK) bemutatkozni a frissen érkezett kilencedikeseknek. Kapnak 4-5 percet az osztályfőnöki órákból, bemutatkozhatnak, elmondhatják, miért érdemes hozzájuk csatlakozni, mit lehet kereteik közt csinálni, hasonlók. A Blokknak is van erre lehetősége és Soma élt is vele, de csak a b-sekhez ment be, mondván, máshonnan úgyse nagyon jönnének. Távozása után nekünk is tervben volt, ám akadt egy kis gond. Az új vezető, a korszak nevét adó Darvas kissé visszahúzódó, magának való srác és nem igazán akart toborozni. Ezért Soma (lévén én a legfőbb „bizalmasa” a halasok közül) engem kért fel. Szívesen vállaltam, ám nem akartam egyedül menni. Kezdődött az ötletelés, hogy mégis ki vagy kik kísérjenek el toborozni.

– Valami dekoratív ember kéne – morfondírozott az egykori halas vezető. – Tudod, afféle élő díszlet.
– Hehehe… Azért az se ártana, ha ismernék a tanárok. Akkor biztos őszintébb mosollyal engednének be, nem gondolod?
– Hm, jó gondolat. És van is ilyen halasunk.
– Elméletben igen…
Természetesen Parvoláról beszéltünk. Az elmúlt tanévben csatlakozása óta lényegében semmi érdemlegeset nem láttunk tőle. Ez volt számára az utolsó esély, hogy komolyan vegyük, mint akvaristát. Ha vállalja a segédkezést a toborzásban, akkor van még remény számára.
Hát, nem vállalta – őszintén szólva nem lepődtünk meg. Belül éreztük, hogy ez bukott ügy, jobb ha őt nem számítjuk akvaristának. Ám így továbbra is ott lebegett az égető kérdés: ki jön velem toborozni? Azért mégiscsak fura lenne egyedül ott állni, Soma is harmadmagával jelent meg anno az évnyitó napján a 018-as teremeben laborköpenybe öltözve. Nem venné ki jól magát, azt sugallaná, kevese vagyunk (persze ez akkor igaz is volt…a taglétszámunk 10-15 között ingadozott, ami elenyésző a későbbiekhez képest). Honnan kerítsek egy lelkes akvaristát három nap alatt, aki vállalja, hogy nem rohan haza azonnal az egy szem osztályfőnöki óra után, hanem marad még toborozni?

Szerencsére két jelentkező is akadt, két kedves, vidám, lelkes akvarista leányzó osztálytársam, akikkel a nyár folyamán barátkoztam össze. Ők a Titkárnő és Svájc, az elkövetező idők kulcsfontosságú szereplői. A Titkárnő egyike volt azoknak, akik a kommunikáció hiányosságai miatt nem dolgoztak túl sokat az előző évben, ám nyáron becsülettel pótolta és lelkesen, tettvágytól fűtve nézett az új év elébe. Saját bevallása szerint azért csatlakozott a Blokkhoz, mert Soma megígérte, hogy a halasokat egyszer felviszi a VMG tetejére pizzázni, ez azonban nem valósult meg. Svájc általános iskolában évfolyamtársam volt, ismertem korábbról, ám tizedikig a köszönőviszony környékén rekedt meg a kapcsolatunk. Egy nagytakarítást leszámítva csupán pár kókadozó növénykét kellett locsolnia, s év vége felé már többször panaszkodott, hogy haszontalannak érzi magát. A toborzással eljött az ő idejük.

Én kicsit rendhagyóan toboroztam Somához képest. Mint említettem, ő csak a biosz-kémia tagozatos b osztályba ment be (és logikusan csak a kilencedikesekhez, hisz ők az újoncok, közülük lehet friss munkaerőt szerezni). Ám én úgy véltem, minden osztályban, függetlenül a specializációjuktól lehetnek akvarisztika iránt érdeklődő (vagy a viszonylag könnyű közösségi szolgálatos órák csábításának engedő) ifjú vmg-sek. Ezért mind az öt bejövő osztályba bementünk: a nyelvi tagozatos a-sokhoz, a biosz-kémiás b-sekhez, a matekos c-sekhez, a humán tagozatos d-sekhez és a nyolcosztályos gimnáziumot kezdő 5. e-sekhez. Igaz, nem mindenhol tudtunk „rendesen” érvényesülni. Talán az a-sok voltak azok, akiket szünetben kaptunk el. Pár folyosón álldogáló gyereknek hirdettük a Blokkot, megadtam az elérhetőségeimet, de nem meglepő módon senki se keresett onnan csatlakozási szándékkal. Hasonló helyzet volt a c-sekkel, igaz, onnan került ki egy szem akvarista. Az e osztályba szintén szünetben tértem be. Itt abban reménykedtem, hogy az unokatestvérem, Rocker ösztönzi esetleg osztálytársait a csatlakozásra, ám pont nem tartózkodott a teremben, mikor rájuk került a sor. Igaz, másnap egy barátjával együtt csatlakozott, úgyhogy közel se jártunk rosszul. A d-sekhez „rendesen” mehettünk be. Osztályfőnökük engedélyezte, a helyükön ültek és figyeltek, amíg én promóztam a Blokkot, a Titkárnő és Svájc pedig lelkesen bólogattak – lett is tőlük három halasunk. A dolog plusz nosztalgiája, hogy ők szintén a 018-as termet kapták osztályteremnek, mint egy éve mi, csak az osztályfőnökünk teremcserét kérvényezett. S utoljára kerestük fel a biosz-kémiás b osztályt a Medencének nevezett Díszterem melletti Koll becenevű teremben. Ide már csak a Titkárnő kísért be mivel Svájcnak indulnia kellett. Emlékszem, elég összeszedetlenül beszéltem, de ez nem zavartatta őket: négy-öt fő jelentkezett az Akvarista Blokkba.

Összességében nagyon jól sikerült ez a rendhagyó-rendbontó toborzás. Soma tévedett, mikor azt gondolta, csak b-sek lehetnek jó halasok. Nem hibáztatom, s nem is hibáztathatná senki, hisz mindnyájan tévedünk időnként, néha rosszul becsüljük meg az esélyeket. Ne feledjük ezt sose. Mielőtt kikelünk magunkból, gondoljuk át egy pillanatra, nem kerültem-e én is hasonló szituációba bármikor? Hogy esne nekem a durva bánásmód?
Ez a történet még egy fontos dologra tanít. A tradíciók, a hagyományok szépek és jók, ám nem szabad görcsösen ragaszkodni hozzájuk. Esélyt kell adni az újnak, hogy lássuk, mire képes, mit rejt magában. Lehet, hogy a tüskének látszó rózsaszín, apró dudor valójában a szép jövő virágának bimbója, mi arra vár, hogy pompázhasson, ha hagyják.

Cserni András
Author: Cserni András

Cserni András az Irodalmi Rádió szerzője. Cserni András vagyok, 19 éves érdi egyetemista. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának elsőéves joghallgatója vagyok. Középiskolai tanulmányaimat az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Írással ötödikes koromban kezdtem el foglalkozni, kezdetben versekkel, három éve pedig regényekkel is. Verseimmel sikereket is értem el iskolai- és egyéb pályázatokon, első regényem (Sötét sorsok 1.: A farkasfalka) 2022. júliusában jelent meg, a folytatása idén érkezik terv szerint. Az írás számomra több, mint egyszerű hobbi. Kikapcsolódás, kiszakadás a mindennapokból, próbálkozás mély gondolatok megértésével. Témáim változatosak, komoly erkölcsi kérdésektől kezdve történelmi eseményeken át személyes élményeimig.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

47 LETTEM

  47 LETTEM   Gördülnek az évek, benne sok szép álom, Mindenki másnak ugyanezt kívánom! Megélt fiatalkor… néha megdermedek.. Köszönöm Istenem, ezt a negyvenhetet!  

Teljes bejegyzés »

ÉLED BENNED

ÉLED BENNED Szédülök betegség csóktól, félve nyíló virágoktól. Illatuk vár, – szerelemre, langyos hajnal kegyelemre.   Vonyít bennem, – élni akarás, lassan száradok, – farakás.

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még…

  A végtelenül távoli múltban (vagy talán álom volt csupán?), volt egy kis négy-évszakos ország, az én hazám. Világot tisztító, hosszú, fehér telek után langy

Teljes bejegyzés »

Örvény

Szitakötő ül a nádon, a messzi, üres határon. mozdulatlan, némán vár, ajkán néma fohász száll. hangtalan dal mély szava, könny, kötél, sár s a mély

Teljes bejegyzés »

Mit gondolók

Azt mondod, nemsoká felszabadítanak. De én mindig szerettem az apró, világos cellát. Szeretem a simára csiszolt köveket, amik meghallgatják minden gondolatom, de még jobban szeretem

Teljes bejegyzés »